Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megtorpedózták Obama szén-dioxid-kibocsátást korlátozó tervét

  • 2016. február 10.
  • PKata

obamaA szövetségi Legfelső Bíróság súlyos csapást mért kedden Barack Obama amerikai elnök politikájára, felfüggesztve a klímaváltozás lassítását célzó elnöki program fő elemét, amely jelentősen visszafogná az amerikai erőművek szén-dioxid-kibocsátását. Az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő taláros testület konzervatív, illetve liberális tagjai 5-4 arányban adtak igazat annak a 27 szövetségi államnak, továbbá különböző vállalatoknak és gazdasági csoportoknak, amelyek keresetet nyújtottak be az elnök terve ellen, mely szerint a "tiszta erőművek"  terv értelmében 2030-ig drasztikusan kellene csökkenteniük CO2-kibocsátásukat.

 

A kedd esti szavazás eredménye azt jelenti, hogy amíg a jogi vita tart, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó szövetségi szabályozást nem léptetheti életbe az amerikai Környezetvédelmi Hatóság (EPA). A legfelső bírósági döntés sokára várható indoklása, és a több lépcsős fellebbviteli eljárások miatt minden bizonnyal hosszan elnyúló jogi vita azonban aligha ér már véget Obama elnöki mandátumának lejárta előtt. Első reagálásában a Fehér Ház védelmébe vette a klímaváltozás elleni elnöki program törvényességét.

 

Kormányzat: van elég idő a változtatásra

"Nem értünk egyet a Legfelső Bíróság döntésével, amely felfüggeszti a Tiszta Erőmű Tervet a peres folyamat lezárultáig" - hangsúlyozta nyilatkozatában Josh Earnest fehér házi szóvivő. Szavai szerint a kormány terve jogilag és műszakilag is megalapozott, és időt ad a szövetségi államoknak arra, hogy kidolgozzák költséghatékony terveiket a kibocsátás csökkentésére. Earnest hozzátette, hogy az Obama-kormány további "agresszív lépéseket fog tenni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének előmozdítása érdekében". ​A szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó szabályozás megvalósítása megfigyelők szerint kulcsfontosságú lenne ahhoz, hogy az Egyesült Államok teljesíteni tudja a decemberben Párizsban aláírt globális klímavédelmi megállapodás célkitűzéseit. Ráadásul az Obama-kormány és környezetvédelmi csoportok egyaránt azt állítják, hogy az elnöki terv munkahelyek sokaságát teremtené meg a tisztaenergia-ágazatban.

 

Nagyvállalatok és több tagállam: a munkahelyeket védjük

Több szövetségi állam, köztük a jobbára szénbányászatból élő Nyugat-Virginia és az olajtermelő déli óriásállam, Texas, továbbá nagyvállalati csoportok egész sora még októberben nyújtott be keresetet a Legfelső Bírósághoz, e szövetségi környezetvédelmi szabályozás végrehajtásának leállítása érdekében. Ugyanakkor több mint tucatnyi szövetségi állam és a Városok Országos Szövetsége, amely több mint 19 ezer amerikai várost tömörít, támogatja a Fehér Ház tervét. Patrick Morrisey nyugat-virginiai igazságügyminiszter, akinek széntermeléstől függő állama egyike a program elleni jogi harcot indító államoknak és jogi személyeknek, dicsérte a bírói testület döntését. "Egészen felvillanyoz bennünket, hogy a Legfelső Bíróság megértette a szabályozás közvetlen hatását, és befagyasztotta annak végrehajtását, megvédve a munkahelyeket és rengeteg dollárt takarítva meg addig is, amíg folytatjuk a (terv) jogszerűsége elleni harcunkat" - mondta Morrisey.

 

Forrás: http://metropol.hu