Ez a betétdíj nem az a betétdíj (1). Kamu konferencia a Minisztériumban

Józan ésszel elsőre nehéz volt megérteni, hogy miután a KvVM és elődei az elmúlt 15 évben hagyták elsorvadni a hazai betétdíjas rendszereket, most miért rendeznek konferenciát a betétdíjas rendszerek kialakításának lehetőségéről. A rendezvény első blokkját végighallgatva azonban kiderült, hogy nincs itt ellentmondás, mert nem feltétlenül ugyanarra a betétdíjas rendszerre gondolunk. A mi fejünkben például a betétdíjas üvegek rendszere szorosan összekapcsolódik az üvegek újratöltésével is, hiszen környezeti szempontból legtöbbször ez a jó megoldás. A Környezetvédelmi Minisztérium illetékesei fejében azonban ez a kapcsolódás - úgy tűnik - rendkívül laza vagy egyáltalán nem létezik. Az ő betétdíjas elképzelésük elsősorban a különböző termékek (pl. elemek, akkumulátorok) és csomagolások visszagyűjtését, majd ezt követő ártalmatlanítását (pl. égetését), jobb esetben újrafeldolgozását hivatott szolgálni. Több esetben az újrafeldolgozással(!) egyet is tudunk érteni, de súlyos hibának tartjuk az újrahasználat lehetőségeinek indokolatlan visszaszorítását. Emellett sajnos attól tartunk, hogy a betétdíjak rendszere most sem a KvVM környezeti érzékenysége miatt került napirendre, hanem mert teljesítenünk kell az EU visszagyűjtésre és hasznosításra vonatkozó előírásait. (Egyes ipari csoportok egyébként erőteljesen lobbiznak az EU-ban azért, hogy ilyen irányszámok a jövőben ne nagyon legyenek. Túl sok vele az adminisztráció és a felesleges vacakolás. Hát ki szereti az ilyet?....különösen, ha égetni is lehet.)

Mindjárt a tanácskozás elején megtudhattuk, hogy Persányi miniszter úr felesége a közelmúltban betétdíjas (igaz, nem magyar) üveges tejjel érkezett haza, aminek nagyon örültek. Persze mi is örülünk, de még vidámabbak lennénk, ha a hazai tejek és más italok (legalább) egy részét is betétdíjas/újratöltős rendszerben lehetne megvásárolni. Ha pl. az a bizonyos betétdíjas rendelet a környezeti érdekek figyelembe vételével készült volna Persányi úr minisztersége alatt, akkor most talán nem lenne konferenciára szóló élmény, ha valaki valahol betétdíjas üveges tejre bukkan...

Külföldi betétdíjas rendszerek

A konferencia első blokkjában néhány más európai ország 'betétdíjas' rendszerét ismerhettük meg: Svájcét, Dániáét, Ausztriáét. A fentiek fényében nem meglepő, hogy a meghívottak (talán a dán előadót kivéve) inkább olyan betétdíjas italcsomagolási rendszereket mutattak be, amelyekben nem az újratöltés, hanem az újrafeldolgozás a cél. A német rendszert (amely az előbbiekkel szemben az újratöltés fenntartására is fókuszál) Persányi miniszter úr elintézte annyival, hogy az 'túl szofisztikált', tehát arról inkább most nem is beszélnének...

Mivel a tolmács a 'reuse' és 'recycling' szavakat egyaránt 'újrahasznosítás'-nak fordította, viszonylag nehéz volt követni, hogy mikor miről beszélt az előadó - noha ez az elkülönítés a konferencia témáját tekintve meglehetősen fontos lett volna. Ennek ellenére remélem, hogy az alábbiakban sikerül korrekten visszaadnom az ott elhangzottak lényegét.

Svájcban az az alapszemlélet, hogy a következő nemzedék nem örökölheti meg a jelenlegi nemzedék hulladékait. Ebből kiindulva 2001-ben hoztak egy rendeletet, amely előírta az italcsomagolások 75%-os hasznosítását - tehát nem az újratöltését. Nincs betétdíj, a svájci vásárlók fegyelmezetten gyűjtik szelektíven az egyszer használatos italcsomagolásokat, amik aztán újrafeldolgozásra kerülnek. A rendszer működtetésében alapvetően az önkéntességre bazíroznak, tehát azt mondják, hogy addig nem vetnek ki betétdíjat vagy más hulladékmentesítési díjat, amíg önkéntes alapon ezt a visszagyűjtési és hasznosítási arányt a cégek meg tudják oldani. Ez hatásosnak bizonyult, ugyanis ennek következtében 3 koordináló szervezet is létrejött, s a 75%-os arányt az aludobozok és üvegek esetében már 2004-re elérték. A PET-tel egy kicsit küzdeniük kellett, mert a diszkont üzletek nem voltak kellőképp motiváltak a folyamatban, de a PET-re kivetendő termékdíj vagy adó lehetőségének meglobogtatásával 2006-ra itt is sikerült elérniük a kitűzött célt. A jövőben a 75%-os hasznosítási arányt 80%-osra kívánják növelni. Ez persze remek, de sajnos újratöltés itt - úgy tűnik - nincs.

Dániában a különböző hulladékkezelési módokra eltérő mértékű adót vetettek ki : a legdrágább a lerakás, kicsivel olcsóbb az égetés, az újrafeldolgozás pedig nem adózik. Ennek hatására pl. az évente keletkező 1 millió tonna (!?) csomagolási hulladék 56%-át dolgozzák fel újra, 34%-át égetik és 10%-át viszik lerakóra. Az italcsomagolások után akkor kell (térfogat és típus alapján) adót fizetni, amikor az először kerül piacra. Minél többször töltik újra, a fizetendő összeg mértéke annál kisebb. Ebből következően a dánoknál az italcsomagolások egy része betétdíjas. A betétdíj mértékét a térfogat alapján határozták meg. Hamarosan azonban csökkenteni kellett a betétdíjak mértékét, mert Németországban olcsóbb volt a betétdíj, ezért az ott vásárolt palackokat is Dániában akarták visszaváltani. Ez csökkentette az újratöltésre kerülő csomagolások arányát is, növelte viszont az újrafeldolgozásra kerülő mennyiséget. Ez persze segíti a dánokat abban, hogy könnyebben teljesítsék az uniós hasznosítási irányszámokat, viszont így több csomagolóanyagot kell gyártaniuk és kezelniük. Itt tehát az újrahasználat és az újrafeldolgozás kompetíciójának vagyunk tanúi. Az előadó szükségesnek tartotta elmondani, hogy ezekkel az adókkal csak akkor lehet igazi eredményt elérni, ha más gazdasági szabályozók is segítik a hatását, illetve ha a fogyasztók is a környezetileg kedvezőbb megoldásokat választják.

A legdurvább előadást az osztrák ARA cég (egy ottani koordináló szervezet) képviselőjétől hallottuk. Az előadását gyakorlatilag arra építette, hogy meggyőzzön minket a német rendszer és egyáltalán a betétdíj értelmetlenségéről. Egy koordináló szervezet képviselője nyilvánvalóan abban érdekelt, hogy a betétdíjas visszagyűjtő rendszerrel szemben a koordináló szervezetek által kiépített szelektív gyűjtő rendszer érvényesüljön. Sokszor elmondta, sőt, kis ábrák segítségével igyekezett bemutatni, hogy mennyire nagyon bonyolult az embereknek a két, párhuzamosan működő rendszer megértése és helyes használata. És lehet, hogy tényleg baj van, mert minden próbálkozása ellenére sem fogtam fel, hogy mi lehet ezen annyira nagyon komplikált... (szerintem semmi, csak kicsit tupíroznia kellett ezt a problémát). Ennek ellenére az a benyomásom, hogy ki lehet találni egy olyan rendszert, amelyben az üvegvisszaváltás és a szelektív gyűjtés nem csak a kétdiplomások kiváltsága. Láttunk grafikont arról, hogy a német rendszer csak rövid távon segíti elő az újratölthető csomagolások térnyerését, hosszabb távon épp ezzel ellentétesen hat. Ennek mindenképpen utána fogunk nézni. Ökológiai érvekről különben nem esett szó. Az mindenesetre egyértelműnek látszik, hogy az újratöltést könnyebb megoldani betétdíjas rendszer keretében, mint konténeres szelektív gyűjtéssel.

Mindezek végén Dióssy államtitkár úr kijelentette, hogy milyen remek előadást hallottunk a betétdíjas rendszer mellett ...de ez bizonyára csak egy igen jól sikerült vicc volt.

BE

A konferencia délutáni vitájáról honlapunkon Gulyás Emese, a Tudatos Vásárlók Egyesületének munkatársa számol be.