Betétdíjas csomagolásban kapható termékek - frissített adatbázis

  • 2024. augusztus 23.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

A legfontosabb tudnivalók a betétdíj rendszeréről, és egy kis fogyasztói segítség a környezettudatos választáshoz.

--- FRISSÍTÉS ---

2024. január 1-től új, ún. visszaváltási díjas rendszer lépett hatályba Magyarországon. Erről részletesebben EBBEN a cikkben lehet olvasni. Az adatbázisban feltüntetett, újratölthető palackokra és rekeszekre vonatkozó betétdíjak mindazonáltal frissítésre kerültek 2024. év elején. Kérjük, aki ezektől eltérést tapasztal, jelezze szervezetünknek, hogy frissíthessük az adatbázist!

 

Betétdíjas terméknek az minősül, melyet „BETÉTDÍJAS TERMÉK” megjelöléssel gyártottak, illetve forgalmaznak, s betétdíjas termékként való első forgalomba hozatalát az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hatóságnál bejelentették. A megjelölésen kívül onnan ismerhetjük fel, hogy a számlán külön megjelenik a betétdíj, ami a betétdíjas termék árával együtt felszámított, annak visszaváltásakor a forgalmazónak, illetve visszaváltójának maradéktalanul visszafizetett díj. A forgalmazó a betétdíjas termék fogyasztótól való visszaváltását a termék forgalmazásának feltételeivel azonos módon, folyamatosan, teljes nyitvatartási időben köteles biztosítani a betétdíjas termék forgalmazásának helyén, illetve az erre kijelölt helyen.

egy százalék

A legalább 200 m2 alapterületű üzlettel rendelkező forgalmazó a forgalmazás helyén köteles a betétdíjas termék visszaváltását biztosítani. Minden üzlet köteles visszafogadni azokat a palackokat, amelyeket forgalmaz, függetlenül attól, hogy ott vásároltuk-e a terméket. A visszaváltással foglalkoztatottak számát sok esetben visszaváltó automatákkal csökkentik. Az automaták lehetnek üveg, PET-palack, rekesz és fémdoboz visszaváltó automaták. Üveg-, és PET-palackot visszaváltó automaták már számos helyen működnek Magyarországon, de létezik rekeszt és alumínium dobozt visszaváltó automata is. A betétdíjas termék visszaváltásakor a forgalmazó köteles készpénzben visszafizetni a betétdíj összegét, vagy a fogyasztó kérésére újabb termékvásárlás esetén azt a vételárba beszámítani. Helyenként csak az egyik lehetőség működik. A betétdíj összegét a számlán, a betétdíjas termék árától elkülönítve kell feltüntetni. A betétdíj rendszere hazánkban jelenleg (sajnálatos módon csak) önkéntes alapon működik.

 

üvegvisszaváltás

Kép forrása: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

 

Tipikus betétdíjas termékek a sörös üvegek, bizonyos termelők boros üvegei, alkoholmentes termékek esetén a szörpös üvegek. A Varga Pincészetnek pedig saját logós, betétdíjas üvegekben palackozza a borait (erről korábban itt írtunk). A vendéglátásban találkozhatunk még betétdíjas termékekkel, ásványvizek és szénsavas üdítők üvegei általában még újratöltésre kerülnek. A jelenleg kereskedelmi forgalomban kapható betétdíjas termékek listája a betétdíj összegével alább olvasható.

A betétdíjas rendszernek egy másik típusa az, amikor az ún. egyutas, azaz egyszer használatos italcsomagolásokra vetnek ki egy kisebb összeget. Ez esetben is visszaváltáskor a vevő visszakapja a betétdíj összegét, azonban az így begyűjtött csomagolások nem újratöltésre, hanem újrafeldolgozásra kerülnek. A betétdíj ebben az esetben a szelektív hulladékgyűjtés rendszerének kiegészítése. Előnye, hogy pénzügyileg ösztönzi a lakosságot a visszavételre, valamint, mivel más csomagolási hulladékkal nem keveredik, sokkal nagyobb tisztaságban lehet begyűjteni a palackokat, dobozokat. 

Hazánkban a fém italos dobozok közül az alumínium dobozok bizonyos helyeken visszaválthatóak, ide tartoznak az üdítős, energiaitalos és sörös dobozok. Ezek azonban önkéntes alapon működnek, a gyártótól függően. A PET-palackokért átlagban 1-5 Ft-ot, az alumínium dobozért 2-5 Ft-ot lehet kapni (ennek az összege a másodleges nyersanyag piactól függ).

 

betétdíjas rendszerek

Az infografika a képre kattintva nagyob felbontásban megtekinthető.

 

A betétdíjas (többutas) rendszer előnyei:

- Ha a csomagolás betétdíjas, akkor is kifizetjük a csomagolást, de azt visszavihetjük, és a betétdíjat visszakapjuk, vagyis a termékhez oly módon jutottunk hozzá, hogy a csomagolás nem növelte a vásárlás költségét (csak időlegesen). Ha a csomagolás egyutas, akkor a termék elfogyasztása, elhasználása után a csomagolásért nem kapjuk vissza az árát, tehát a termék összességében számunkra többe kerül. Ezért a csomagolásért azonban - azon túl, hogy nem fizetik vissza az árát számunkra -, még a hulladékkezelés költségét is ki kell fizetnünk, mert végül is az a kukában köt ki, ott helyet foglal, amiért a közszolgáltató számláz.

- A visszaváltás eredményeként kevesebb csomagolóeszközt kell gyártani, hiszen visszavétel után azok a töltőüzembe szállítva ismételten használhatók. Átlagosan 40-szer töltenek meg például egy sörösüveget, tehát ennyivel kevesebbet kell gyártani. Mindez a környezet igénybevételét, a nyersanyagok kitermelését csökkenti, ami hosszú távú előnyökkel jár: több ásványkincset hagyunk a gyerekeink számára, kevesebb energiát kell felhasználni a gyártáshoz, ez viszont a saját nemzedékünk számára jelent olcsóbb termékeket. A környezeti előnyök a szállítással, mosással járó terheléseket figyelembe véve is drasztikusan nőnek a visszaforgatás számával.

- Az újratöltésre kerülő palackok szén-dioxid kibocsátása tized akkora, mint a végtelenszer újrahasznosítható alumínium csomagolásé.

- Az üveg csomagolásnál biztosan nem kell attól tartanunk, hogy egészségre ártalmas vegyi anyagok oldódnak bele az italunkba, ételünkbe. Figyelem! Az alumínium italdobozok is tartalmaznak műanyagot.

 


 

BETÉTDÍJAS TERMÉKEK LISTÁJA

Aldi

Auchan

Interspar

Lidl

Príma

Spar

Tesco

 

Az adatbázist jelenlegi formájában Kedves Bernadett és Unger Bernadett állította össze. Az adatok a 2022. augusztusi állapotokat tükrözik.

Amennyiben észrevételed van az adatbázisban szereplő adatokkal kapcsolatban, azt a [email protected] e-mail címre várjuk.

 

Aldi

Nem forgalmaznak betétdíjas termékeket.

 

Auchan

Sör

Márka

Kiszerlés

Ár

Pilsnerurquell

0,5l

25Ft

Aranyászok

0,5l

25Ft

Dreher

0,5l

25Ft

Heineken

0,5l

25Ft

Edelweiss

0,5l

25Ft

Soproni

0,5l

25Ft

Borsodi

0,5l

25Ft

Erdinger

0,5l

25ft

Staropramen

0,5l

25ft

Kőbányai

0,5l

25ft

Gösser

0,5l

25ft

Kozel

0,5l

25ft

Paulaner

0,5l

25ft

Bernard

0,5l

130Ft

 

Likőr

Márka

Kiszerlés

Ár

Beregi Császárkörte

0,5l

50Ft

Beregi Császárkörte

0,2l

40Ft

Beregi Dió

0,5l

50Ft

Beregi Dió

0,2

40Ft

Beregi Kevert

0,5l

50Ft

Beregi Kevert

0,2l

40Ft

Várda drink Sósborszesz

0,2l

40Ft

 

Bor

Márka

Kiszerlés

Ár

Kékfrankos Rosé

0,75l

10Ft

Varga Tokaji

0,75l

99Ft

Varga Irsai Oliver

1,5l127Ft

Varga Kéknyelű

0,75l

99Ft

Varga Egribikavér

0,75l

99Ft

Varga Zweigelt

0,75l

99Ft

Varga Kékfrankos

0,75l

99Ft

Varga Szürkebarát

0,75l

99Ft

Dankó

0,75l

10Ft

LaFiesta

0,75l

10Ft

Regia

0,75l

10Ft

LaFiesta XXL

1,5l

10Ft

Merlot édes

0,75l

10Ft

Varga Bubis Irsai Olivér szénsavas száraz fehér

1,5l

127Ft

Varga Merlot1,5l127Ft
Varga Muskotály félédes fehérbor0,7599Ft
Gazdától az asztalig Pillangósvirágú Olaszrizling száraz bor0,7599Ft
Varga Chardonnay fehérbor0,7599Ft
Varga olaszrizling0,7599Ft
Varga Royal Édes fehérbor0,7599Ft

 

Szörp

Márka

Kiszerlés

Ár

Piroska

0,7l

90Ft

 

Gyógyvíz

Márka

Kiszerlés

Ár

Parádi

0,7l

140Ft

 

Szóda

Márka

Kiszerlés

Ár

Comix

1,5l

505Ft

 

Interspar

 

Sör

Márka/Palacktípus

Kiszerlés

Ár

Beck's, Dreher0,5l25Ft

Borsodi

0,5l

25Ft

Steffl, Soproni

0,5l

25Ft

Staropramen

0,5l

25Ft

Arany Ászok, Stella

0,5l

25Ft

Kozel

0,5l

25Ft

Heineken

0,5l

25Ft

Pilsnerurquell

0,5l

25Ft

Sörös palack NRW

0,5l

25Ft

Sárkány, Kaiser

0,5l

25Ft

HB, Gösser

0,5l

51ft

Lövenbrau

0,5l

25ft

Csíki

0,5l

125ft

 

Bor

Márka

Kiszerlés

Ár

Szőlőhegy Félédes vörös

0,75l

100 Ft

Szőlőhegy Édes Vörös

0,75l

100 Ftt

Szőlőhegy Száraz vörös

0,75l

100 Ft

Varga Merlot édes vörös

0,75l

150Ft

Varga Rosé száraz

0,75l

150Ft

Varga Rosé félszáraz

0,75l

150Ft

Varga Egribikavér

0,75l

150Ft

Varga Szürkebarát félédes

0,75l

150Ft

Varga Zweigelt

0,75l

150Ft

Borbár Félédes Vörös

0,75l

100 Ft

Borbár Félédes Rose 

0,75l

100 Ft

Borbár Félédes fehér

0,75l

100 Ft

LaFiesta Vörös

0,75l

100 Ft

LaFiesta Fehér

0,75l

100 Ft

Dankó Édes vörös

0,75l

100 Ft

Dankó Rosé Cuvee édes

0,75l

100 Ft

Dankó Édes fehér

0,75l

100 Ft

Weinhaus Cabernet Sauvignion

0,75l

100 Ft

Weinhaus Egribikavér

0,75l

100 Ft

Weinhaus Merlot Rosé

0,75l

100 Ft

Szőlőhegy Félédes fehér

0,75l

100 Ft

Tokaji Furmint Félédes fehér

0,75l

100 Ft

Tokaji Hárslevelű félédes

0,75l

100 Ft

 

Szörp

Márka

Kiszerlés

Ár

Piroska

0,7l

178 Ft

Spar Bodza

0,7l

178 Ft

Spar Szamóca

0,7l

178 Ft

Spar Mána

0,7l

178 Ft

Spar Meggy

0,7l

178 Ft

 

Rekeszek

Erdinger rekesz 20 FH

500 Ft

Paulaner, Beck’s rekesz 20 FH

500 Ft

Borsodi rekesz 20 FH

500 Ft

Borsodi friss rekesz 20 FH

500 Ft

Brau Union, Dreher rekesz 20 FH

500 Ft

Edelweiss rekesz 20 FH

500 Ft

Generic rekesz 20 FH

500 Ft

Gösser rekesz 20 FH

500 Ft

Heineken rekesz 20 FH

625 FT

HB, Kozel rekesz 20 FH

500 Ft

Löwenbrau 20 FH

500 Ft

Pécsi Sőrfőzde egyedi rekesz 20 FH

500 Ft

Pécsi Sőrfőzde egyedi rekesz 24 FH

500 Ft

Pilsner Urquel rekesz 20 FH

500 Ft

Arany Ászok rekesz 20 FH

500 Ft

Soproni rekesz 20 FH

500 Ft

Staropramen rekesz 20 FH

500 FT

Stella rekesz 20 FH

500 Ft

Csíki sörös rekesz 20 FH

1525 Ft

Győri rekesz 16 FH

800 Ft

Győri rekesz 36 FH

800 Ft

Boros rekesz 16 FH

500 Ft

Varga rekesz 12 FH

1700 F

 

Lidl

A Lidlnél, ahogy honlapjukon is beszámolnak róla, megszűnt az újratölthető italospalackok visszaváltása.

 "A 2024.01.01-es visszaváltási rendszer indulása miatt, üzleteinkben az alábbi változásokat kell bevezetnünk a göngyölegek visszaváltásával kapcsolatban:

- Visszaváltó automatáinkat kibontjuk üzleteinkből, így ezeket csak korlátozott ideig tudják használni.

- ÜVEG: Betétdíjas palackokat nem forgalmazunk tovább, így ezeket nem tudjuk visszaváltani sem. Egyutas üveg palackjaikat a bejárat körül kihelyezett "ÜVEG" feliratú gyűjtőedényekbe helyezhetik térítésmentesen.

- ALUMÍNIUM ÉS PET palackok: Az új visszaváltási rendszer indulásáig sajnos nem tudjuk visszavenni palackjaikat."

 

Príma

Sör

Márka

Kiszerlés

Ár

Pilsnerurquell

0,5l

25Ft

Aranyászok

0,5l

25Ft

Dreher

0,5l

25Ft

Heineken

0,5l

25Ft

Edelweiss

0,5l

25Ft

Soproni

0,5l

25Ft

Borsodi

0,5l

25Ft

Stella Artois

0,5l

25Ft

Tiltott Csíki

0,5l

25ft

 

Bor

Márka

Kiszerlés

Ár

Kékfrankos 7vezér

0,75l

10Ft

Varga Tokaji

0,75l

10Ft

Varga Olaszrizling

0,75l

150Ft

Varga Muskotály

0,75l

150Ft

Varga Irsai Oliver

0,75l

150Ft

Pincemester Duna-Tisza közi Kékfrankos félédes vörös

0,75l

10Ft

Teleki Villányi

0,75l

10ft

 

Szörp

Márka

Kiszerlés

Ár

CBA Piros 

0,7l

66Ft

Ági 

0,7l

45Ft

Piroska

0,7l

127 Ft

 

Gyógyvíz

Márka

Kiszerlés

Ár

Hunyadi János

0,7l

80Ft

Parádi

0,7l

80Ft

 

 

Spar

Sör

Márka

Kiszerlés

Ár

Pilsnerurquell

0,5l

25Ft

Csíki

0,5l

125Ft

Beck's, Dreher

0,5l

25Ft

Heineken

0,5l

25Ft

Steffl

0,5l25Ft

Borsodi

0,5l

25Ft

Staropramen

0,5l25Ft

Arany Ászok

 25Ft
Kozel 25Ft
Sárkány 25Ft
HB, Gösser 25Ft
Löwenbrau 25Ft

 

Bor

Márka

Kiszerlés

Ár

Szőlőhegy Félédes vörös

0,75l

100 Ft

Szőlőhegy Édes Vörös

0,75l

100 Ft

Szőlőhegy Száraz vörös

0,75l

100 Ft

Varga Merlot édes vörös

0,75l

150Ft

Varga Rosé száraz

0,75l

150Ft

Varga Rosé félszáraz

0,75l

150Ft

Varga Zweigelt

0,75l

150Ft

Borbár Félédes Rose 

0,75l

100 Ft

LaFiesta Rosé

0,75l

100 Ft

LaFiesta Vörös

0,75l

100 Ft

LaFiesta Fehér

0,75l

100 Ft

Dankó Édes fehér

0,75l

100 Ft

Weinhaus Egribikavér

0,75l

100 Ft

Tokaji Furmint Félédes fehér

0,75l

100 Ft

Tokaji Hárslevelű félédes

0,75l

100 Ft

 

Szörp

Márka

Kiszerlés

Ár

Piroska

0,7l

178 Ft

Spar Ciprus

0,7l

178 Ft

Spar Mána

0,7l

178 Ft

Spar Meggy

0,7l

178 Ft

 

Rekeszek

Erdinger rekesz 20 FH

500 Ft

Paulaner, Beck’s rekesz 20 FH

500 Ft

Borsodi rekesz 20 FH

500 Ft

Borsodi friss rekesz 20 FH

500 Ft

Brau Union, Dreher rekesz 20 FH

500 Ft

Edelweiss rekesz 20 FH

500 Ft

Generic rekesz 20 FH

500 Ft

Gösser rekesz 20 FH

500 Ft

Heineken rekesz 20 FH

625 FT

HB, Kozel rekesz 20 FH

500 Ft

Löwenbrau 20 FH

500 Ft

Pécsi Sőrfőzde egyedi rekesz 20 FH

500 Ft

Pécsi Sőrfőzde egyedi rekesz 24 FH

500 Ft

Pilsner Urquel rekesz 20 FH

500 Ft

Arany Ászok rekesz 20 FH

500 Ft

Soproni rekesz 20 FH

500 Ft

Staropramen rekesz 20 FH

500 FT

Stella rekesz 20 FH

500 Ft

Csíki sörös rekesz 20 FH

1525 Ft

Győri rekesz 16 FH

800 Ft

Győri rekesz 36 FH

800 Ft

Boros rekesz 16 FH

500 Ft

Varga rekesz 12 FH

1700 FT

 

Tesco

 

Sör

Márka

Kiszerlés

Ár

Büble

0,5l

25Ft

Beck’s

0,5l

25Ft

Erdinger

0,5l

25Ft

Heineken

0,5l

25Ft

Edelweiss

0,5l

25Ft

Soproni

0,5l

25Ft

Borsodi

0,5l

25Ft

Stella Artois

0,5l

25Ft

Erdinger

0,5l

25ft

Staropramen

0,5l

25ft

Gösser

0,5l

25ft

Székely

0,5l

51ft

Tiltott Csíki

0,5l

51ft

 

Bor

Márka

Kiszerlés

Ár

Varga Tokaji Furmint

0,75l

99Ft

Varga Hárslevelű

0,75l

99Ft

Varga Juhfark

0,75l

99Ft

Varga Irsai Oliver

0,75l

99Ft

Varga Royal édes

0,75l

99Ft

Varga Szürkebarát

0,75l

99Ft

LaFiesta Fehér édes

0,75l

25Ft

LaFiesta Rosé édes

0,75l

25Ft

LaFiesta XXL

1,5l

159Ft

Dankó Fehér

0,75l

89Ft

Dankó Rosé édes

0,75l

89Ft

Dankó Rosé Cuvee

0,75l

89Ft

Dankó Vörös édes

0,75l

89Ft

Dankó Kékfrankos

0,75l

89Ft

BB-Hosszú7vége Muskotály

0,75l

89Ft

BB-Hosszú7vége Olaszrizling

0,75l

89Ft

BB-Hosszú7vége Szürkebarát

0,75l

89Ft

Szent István Korona-Etyeki Budai

0,75l

89Ft

TS: Cserszegi félédes

0,75l

89Ft

TS: Irsai Oliver

0,75l

89Ft

TS: Muskotály

0,75l

89Ft

TS: Olaszrizling

0,75l

89Ft

TS: Chardonnay

0,75l

89Ft

TS: Merlot édes

0,75l

89Ft

TS:Zweigelt

0,75l

89Ft

TS:Kékfrankos

0,75l

89Ft

TS: Portugieser

0,75l

89Ft

TS: Cabernet Sauvignon

0,75l

89Ft

TS: Vino Tinto száraz

0,75l

89Ft

TS: Vino Tinto félédes

0,75l

25Ft

TS: Vino Blanco félédes/száraz

0,75l

25Ft

TD: Tokaji Hárslevelű

0,75l

25Ft

TD: Furmint 

0,75l

25Ft

TD:T isza-közi Rosé

0,75l

25Ft

TD: Egribikavér

0,75l

89Ft

LaFiesta Vörösn édes

0,75l

89Ft

Teleki-Villányi Olaszrizling

0,75l

10Ft

Varga Rosé édes

0,75l

159Ft

Vaga Félszáraz

0,75l

159Ft

Varga Rosé Ú

0,75l

159Ft

Varga Vino

0,75l

159Ft

Varga Kisburgundi kék

0,75l

159Ft

Varga Merlot édes

0,75l

159Ft

Varga Egribikavér

0,75l

159Ft

Varga Zweigelt óvörös  Cuvee

0,75l

159Ft

 

Szörp

Márka

Kiszerlés

Ár

Piroska

0,7l

127 Ft

  Alumínium italdoboz visszaváltó automata is található üzletükben: 25 Ft/5 db.

 

Egyéb betétdíjas termék

CLUB MATE tea

Márka

Kiszerlés

Ár

CLUB MATE

0,3l

75Ft

CLUB MATE (többféle ízesítés)

0,5l

75Ft

CLUB MATE 

rekesz

700Ft

További információk a termékekről: http://clubmate.hu/matetea/