Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vége a tamponnak, itt a softcup!

  • 2013. március 12.
  • Pauló Gergő

A tampont és a betétet mindenki ismeri, ki erre, ki arra esküszik. A környezettudatosak képesek a menstruációt mosható betéttel kibekkelni, de a tengeri szivacs is létezik, mint a tampon alternatívája. Néhány éve tűnt fel Magyarországon a menstruációs kehely vagy csésze névre keresztelt, szilikonból készült tamponhelyettesítő, melynek nagy előnye, hogy egyszer kell megvenni, kicsit hozzászokni, és utána évekig használni.

A magyar fordításban kissé modoros kehely névre keresztelt termékkel igazából csak egy baj van – ha az ember túlteszi magát azon, hogy szembesülnie kell saját testnedveivel –, mégpedig, hogy elég drága, és ha nem válik be, akkor 5000-10000 forintot kidobott az ablakon.

Ennek alternatívája lehet, az eldobható kehely, ami Softcup névre hallgat. A környezetvédők szerint persze nem jó, mivel eldobható, de egyrészt jóval olcsóbb, mint társa, másrészt eldobni sem szükséges. Sterilizálás után ugyanis nyugodtan újra lehet használni, ugyanis simán kiöblíthető. A leírás szerint 12 óránként kell cserélni, így elég munkába indulás előtt betenni, és otthon kivenni, ráadásul a tamponhasználatnál rizikós toxikus sokk szindróma sem veszélyezteti használóját.
A termék itthon még nem kapható (vagy mi nem jöttünk rá, mi a neve), interneten viszont könnyen beszerezhető.

Teljes cikk: divany.hu