Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kétmilliárdos fémhulladék-aprító épül Fehérvárcsurgón

  • 2006. február 12.
  • humusz
Kétmilliárd forintos beruházásra készül az Alcufer Kft., amely jövõre egy új fémhulladék-aprító telepítését tervezi Fehérvárcsurgón. A hulladékkezelõ nagyvállalat a közeljövõben nyitja meg új üzemeit Zalaegerszegen és Sopronban – írta a Világgazdaság.

A gépjármű-karosszériák valamint nagyméretű elektronikai és más magas fémtartalmú eszközök feldolgozására alkalmas létesítmény Fehérvárcsurgó megfelelő földrajzi helyzetének és infrastruktúrájának köszönhetően az egész ország területéről fogadhatja majd a hulladék szállítmányokat.

A cég az elmúlt három évben 2,65 milliárd forintot költött fejlesztésre, mely során EU-konform hulladékkezelő technológiákat vezettek be. Emellett az Alcufer Kft. tulajdonosi köre 2003-ban többségi tulajdonra tette szert az Észak-dunántúli és az Észak-magyarországi MÉH-ben. Ezzel egy 34 tagú telephelyhálózat jött létre, mely néhány hónapon belül egy zalaegerszegi és egy soproni üzemmel bővül majd.

A cég 2004-ben az acélár szárnyalása miatt 17 milliárd forintos rekordbevételre tett szert, míg a tavalyi forgalom nem sokkal haladta meg a 15,3 milliárd forintot a 30-40 százalékos áresés miatt.

forrás: mfor.hu