Komposztálás a köbön

Szóval megjártuk Bácskát és Baranyát, illetve – helyi viszonylatban értsd – Luzern és Zürich városát. Voltunk égetõben és lerakóban, hulladékudvarban, elektronikai eszközöket szétszerelõ üzemben, beszélgettünk helyi civil környezetvédõ szervezet embereivel, láttuk, hogyan komposztálnak kicsiben, meg közepesben meg nagyban, de még egy biogáz-termelõ üzemhez is volt szerencsénk... Mindent összevetve, legjobban azt hiszem az úton-útfélen fellelhetõ komposztálási rendszerek ejtettek ámulatba. Klasszak a szuper gyors, szuper csendes, szuper szagtalan és szuper kulturált emeletes és emelet nélküli vonatok; a tömérdek kerékpár; a pályaudvarok patyolat tiszta zuhannyal, WC-vel, WC papírral, továbbá fésülködõasztalokkal felszerelt mosdói; az összes sarkon megtalálható Külön Kutyakaki Tartó Kuka oldalán zacskóval és még sok minden más; de az én szememben a prímet mégiscsak a – svájciak által érthetõ módon zöld javakként („grüngut”) emlegetett – szerves hulladék kezelése vitte. A kertvégi komposztládától a nagyüzemi biomassza hasznosításig mindenre láttunk mûködõ és életképes példát. Mûködõ és Életképes – ha hangsúlyozhatom. Nem kavar az ÁNTSZ, nem passzív a lakos, nem hõbörög a szomszéd, nem ódzkodik a lakossági hulladék begyûjtéséért és elszállításáért felelõs cég, nem hárít az önkormányzat. Egyszóval Svájcban a komposztálás nem macera, inkább a hétköznapokba beépült, egyszerû foglalatosság, akár a locsolás vagy egy szimpla bevásárlás.

A kert végében…

Van tehát az alapfok. Mikor a Környezettudatos Lakos – aki tisztában van vele, hogy a kerti és konyhai zöld hulladékot jobb visszajuttatni a természetes körforgásba, mintsem megsemmisítés céljából égetõbe paterolni – fogja magát, és kertjének egyik szegletében felállít egy komposztkeretet, még csak nem is drágát. Másnaptól pedig a krumpli héját meg a levágott füvet – egyéb képzõdõ zöld töltelékkel egyetemben – nem a maradék szemetet gyûjtõ kukába, hanem a komposztálóba hordja, ahonnan késõbb az érett humuszt ágyásaiba, virágládáiba lapátolja. Ehhez a nem eget verõen bonyolult és idõigényes tevékenységhez segítséget is kap: önkormányzattól vagy zöld szervezettõl útmutató kiadványt, továbbá lehetõséget arra, hogy az esetlegesen egyszerre túl nagy mennyiségben keletkezõ szerves frakciókat (avar, nyesedékek, fû, stb.) se kelljen a maradék szemét közé dobnia. A svájci szelektív gyûjtõ rendszer ugyanis kiterjed a „zöld javak” begyûjtésére is: a zöld színû kukába bárki bedobhatja – jelenleg még ingyen - a háza táján keletkezõ szerves hulladékot, amit a helyi szolgáltató hétrõl hétre ürít, és aminek tartalmát a városi komposzttelepre szállítja. A látványt pöccre úgy kell elképzelni, mint egy átlagos magyar kukás autót, csakhogy ez a kocsi jelen esetben nem maradék szemetet szállít, hanem értékes szerves anyagot.

…és tömbházban

Alapfokról a középfokra lépve olyasmit láthattunk, amire kis hazánkban a legtöbb helyen igen erõsen rácsodálkoznának: lakótelepi komposztálást. Svájci élménytúránk egyik reggelén vendéglátóink kifuvaroztak bennünket egy lakótelepre. Lehengerlõ látvány volt, lévén a helyi gazdasági együtthatókból adódóan nem sok közös vonást mutatott mondjuk a békásmegyerivel… Ezen a hihetetlenül zöld, és már-már sírni valóan falfirka-mentes telepen 7 miniatûr komposzt-tér mûködik. A házak között, jobbára sövénnyel elkerített, rendezett placcokon folyik a komposztálás; sõt - ugyanitt - a családok közül egynéhány, aprócska ágyásokat is mûvel. A rendszer egyszerû. A komposzt-teret már a lakótelep tervezési fázisában megálmodják, építkezéskor tehát kézenfekvõ tény, hogy ilyen szeglete is lesz a lakóövezetnek. Miután az új tulajdonosok beköltöznek, egy önkormányzati tanácsadó találkozót szervez a lakókkal (fõként családanyákkal, háziasszonyokkal) és elõadást tart számukra a komposztálás jelentõségérõl, illetve a telepi komposztálás lehetõségeirõl. Általában vannak olyan lakók, akik ezen a ponton vállalják, hogy felügyelik, és gyakorlatban elvégzik a komposzt-tér mûködtetését (komposzt halom átrakása, öntözése, takarása, a különféle összetevõk megfelelõ arányú keverése, stb.). Az indulást az önkormányzat egyszeri összeggel – leginkább eszközvásárlásra használható 1500 frankkal – támogatja, továbbá ingyenes és folyamatos szaktanácsadói segítséget is biztosít. A családok zöme tehát lelkesen hordja a konyhában, erkélyeken és a lakótelep zöldfelületein keletkezõ szerves hulladékot a mini telepekre; s bár a tapasztalatok szerint a lakók ritkán kezdeményeznek ilyesfajta tevékenységet, ha már beindul a rendszer, vagy adott a lehetõség, a többség szívesen csatlakozik. Az említett lakótelepen évente mintegy 8 tonna(!) anyagot dolgoznak fel így – helyben. A kész komposztot hasznosítják - szintén helyben: az épületek közti parkokba illetve a balkonnövények ládáiba kerül. Csak a látogatásunk helyszínéül szolgáló kisvárosban 60(!) ehhez hasonló lakótelep mûködik, melyeken összesen mintegy 2000 háztartás vesz részt a telepi komposztálásban. Akárcsak a kertes házak esetében, a lakók itt is pakolhatják a zöld hulladékot a városi szelektív gyûjtõ rendszer zöld kukáiba, hiszen ha problémát okozna az idõnként nagyobb mennyiségben begyûlõ „többlet” kezelése, az a résztvevõk kedvét szeghetné... A komposzt-programhoz nem csatlakozott családok szintén ide hordják a zöldet.

Hogyan csinálják nagyban?

A városi szelektív gyûjtõ rendszerbõl kikerülõ szerves anyagot a gyûjtõjáratok háromféle telepre szállíthatják (közülük az elsõ kettõ magánvállalkozásként mûködik).

Az egyik verzióban egy nagyobb mezõgazdasági területet mûvelõ cégrõl van szó, itt prizmás komposztálás folyik. Ezt leginkább úgy kell elképzelni, hogy megy az ember egy hosszú földúton, mellette pedig nem túl magas, letakart halomban áll és érlelõdik a szerves hulladék. A kupacot rendszeresen rakják, forgatják, ellenõrzik. A telepen évente mintegy 1000 t zöld hulladékot dolgoznak fel, ebbõl 600-700 t érkezik a helyi gyûjtõjáratokkal, a maradék pedig 10 km-es körzet más településeirõl áramlik befelé. A kész komposztot a cég saját földjén hasznosítja, a felesleget meghirdetett akciókon a lakosság vásárolhatja meg. A „zöld javak” leadásáért az önkormányzat fizet a vállakozóknak, de a környékbeli kertészek által magán úton befuvarozott anyag komposztálása is pénzbe kerül. Az ide érkezõ zöld hulladék egyébként meglehetõsen „tisztának” mondható – úgy tûnik, a svájciak fegyelmezett szelektálók – ugyanis 1 t hulladék csak nagyjából 50-60 kg szemetet, mint pl. madzag, mûanyag zsák, stb. tartalmaz. Ez a komposztálási rendszer a mai magyar rendeletek alapján hazánkban sajnos nem megvalósítható.

Van aztán a családi vállalkozásként mûködtetett mega-komposzttelep. Ide is a városi gyûjtõrendszerbõl származó zöld miegymás érkezik – naponta mintegy 300 t - ám itt nem szabadtéri komposztálás folyik. A komposztáló mûben egy hatalmas kamrába kerül az idegen anyagtól megtisztított és darált zöld hulladék, ahol azt beáramoltatott levegõ segítségével, 50 °C fokon 7-10 hétig intenzív korhasztásnak vetik alá. A jó minõségû, kész komposztot kertészek, magánemberek vásárolják meg – becsületkasszás alapon (a magyar viszonylatban kevésbé ismert kifejezésnek az értelmezõ szótár oldalain lehet utána nézni) - de önkormányzati együttmûködés keretein belül helyi rekultivációs programban is részt vesz a cég. Összedolgoznak egy áruházlánccal is: az eladatlan gyümölcs- és zöldségféleséget ide szállítja a bolt, a telepen termelt komposztot pedig üzleteiben árusítja.

Ha pedig nem a két telep egyikére viszik a szerves hulladékot, akkor az utolsó – talán legérdekesebb – alternatíva, a biogáz-termelõ üzem. A rendszer – mely nem csak növényi, de állati eredetû hulladékot, illetve ételmaradékot is komposzttá alakít – erjesztéses folyamaton alapul. Éppen ezért, azokban a lakóövezetekben, melyekbõl a külön gyûjtött szerves hulladék ide kerül, nem csak zöld hulladékot, de ételmaradékot is tehetnek a lakók a zöld kukákba. A technológia hatalmas elõnye, hogy akár egynemû biohulladék feldolgozására is alkalmas – pl. csak trágya, csak élelmiszer maradék, stb. – tehát ebben az esetben a sokszor fejtörést okozó, nagy mennyiségekben keletkezõ mezõgazdasági vagy élelmiszeripari hulladék sem jelent problémát. (A rendszer bemutatását a KukaBúvár következõ számában közöljük.)

Végezetül

Hogy mi is a jó mindebben? Azt gondolom, sok minden. Leginkább az, hogy a komposztálással a szerves anyagok visszajutnak a természetes körforgásba. Hogy, ha nem a „maradék” szemétbe keverednek, akkor kevesebb hulladékról kell ártalmatlanítással (égetés, lerakás) gondoskodni. Hogy, ha az ember kertjében vagy lakótelepi zöldfelületén komposztál, akkor még a szállításból és komposzt-üzem mûködtetésébõl eredõ környezetterhelés is kiiktatható. Hogy – a biogáztermelõ üzem esetében – olyan szerves hulladékokról is gondoskodni lehet, melyek eddig sok helyütt problémát okoztak vagy kihasználatlanul maradtak a bennük rejlõ lehetõségek. Hogy a komposzttal javított talaj szerkezete jobb, továbbá nem – vagy kevésbé – igényel mûtrágyákat. A sor tovább folytatható. Magyarországon a komposztálás – mind a helyi, mind a nagyüzemi – még tétova lábakon jár. Inkább csak járkál. Vannak már lelkes kezdeményezések; van olyan változat, amely kevésbé lelkes de jogszabályi alapon kötelezõ jellegû; s talán olyan is, amelyik már alapjáraton profitszerzési elgondolásokkal indult – „varietas delectat”. Viszont jó lenne, ha hosszú távon nálunk is olyan jól szervezett, egymásra épülõ rendszerek alakulnának ki, mint Svájcban – ehhez pedig nagy szükség lenne a különféle szektorok közti együttmûködésre.