Szinte alig van nap, amikor az erdőszéli séta nem szolgál újabb "meglepetéssel". Jobbik eset a kupacba lerakott, lenyírt fű, hullott gyümölcs, melyet a rendszerető kerttulajdonos még komposzt formájában sem kíván a saját portáján látni. (Rosszabb, és egyre gyakoribb ugyanez műanyagzsákban!) De nem ritka a megunt ruhanemű, kidobott kozmetikai szerek, étel-italmaradék (műanyagtálcán, alufóliában, Tetra Pak dobozban), sőt időnként elhullott vagy levágott állati tetemek darabjai. Ha az ember résen van, és azonnal összeszedi az előbbieket, akkor remélheti, hogy ugyanazon a helyen már nem kezd tovább hízni a kupac. Az utóbbiakat pedig, ha nem túl nagy a csomag, előbb-utóbb széthordják a kóbor kutyák, csupán némi széttépett zacskófoszlányt, tollat vagy szőrt hagyva maguk után.

Néha nagy léptékben, hirtelen támad a szemét, mikor pl. szinte egyik éjszakáról a másikra az árnyas bokrok mélyén hevenyészve földdel ágakkal beborított (több?)köbméternyi mennyiségben jelenik meg, vagy mázsányi sitthalom, amellyel a magányos környezetbarát már nem tud megbirkózni.

A legaggasztóbb, hogy egyes telkeket is sitt-, illetve roncstelepként kezd hasznosítani a tulajdonosa, melyekhez időnként dübörögve járnak nehéz gépjárművek. Időnként fojtó füst terjeng a levegőben, sejtetve, hogy nemcsak a szokásos avart égetik  feleslegesen.

Meg kell hagyni, az önkormányzat hősies, bár reménytelen küzdelmet vív a környezet tisztán tartásáért, ha nem is mindig a legcélszerűbb eszközökkel. Kezdetben évtizedekig a terület zártkerti lévén - nem volt szemétgyűjtés: vagy hazahordtuk, vagy titokban suvasztottuk kis csomagjainkat a közeli lakóházak kitett kukáiba. Aztán  óriási fejlődés! megjelentek a konténerek. Először egy-kettő, aztán több, de soha nem volt elég. A szemétlerakók egyre jobban elszemtelenedtek, szinte állandósulni látszott a lomtalanítási akció. Végül betelt a pohár  a konténerek elmaradtak, helyettük jött a tábla felirattal: Szemetet lerakni hatóságilag tilos!? Előbb egy tábla, majd még egy nagyobb méretű, persze hiába.

A szemét azóta is gyülekezik: zacskókban, dobozokban, kupacban. A flakonok szétgurulnak, a pillekönnyű zacskókkal és papírokkal a játszi szellő beteríti a környéket. És az önkormányzat, mit tehet mást, a szigorúan tiltó táblák alól hetente továbbra is elszállíttatja a halmot, sőt néha az egyéb látható, út melletti helyekről is.

Tehát ne keseregjünk, a küzdelem még nem áll vesztésre. Különben is újabb előrelépés történt az idén: a HÉV-állomás mögött, a parkolónál megjelentek az első három tartály (üveg, papír, műanyag-flakon) a szelektív hulladékgyűjtésre. Az ugyan máris látszik, hogy az igény többszörösen felülmúlja a méretüket (főleg mivel a "Tapossa laposra" jelszó errefelé még nem ismert), de a bedobálók  csodák-csodája - többé-kevésbé fegyelmezettek, és alig-alig tévesztik össze a műanyagot az üveggel, illetve dobják hozzá a fémfedőt is ráadásnak.

Mégis vigasztaló, hogy legalább már valami megmozdult. Hát még ha az elemeknek és az italdobozoknak is kitesznek valamit, továbbá a gyüledéket sem öntik suttyomban össze, akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a, mi is?