Visszaváltottuk az év első üres üvegeit

  • 2024. január 04.
  • Viktor
Szerző: 
Viktor

Az Országgyűlés még 2020-ban szavazta meg azt a törvényjavaslatot, aminek értelmében tavaly nyáron, egészen pontosan 2023. július 1-jén el kellett volna indulnia az üveg- és műanyag palackok, fémdobozok visszaváltásának Magyarországon.

A szerény féléves késedelem után 2024. január 1-jén elvben el is indult a belföldön forgalomba hozott visszaváltási díjas termékek kötelező visszaváltási rendszere (nemzetközi megnevezéssel a DRS, azaz Deposit Refund System). Ma január 2. van: négy tonikosüveggel és három sörösdobozzal a nyakunkba vettük Budapestet, hogy kiderítsük, működik-e az új rendszer, és ha igen, hogyan. Volt is nagy meglepetés, maradjanak velünk!

Az ígéret

A Pasaréti téri Aldiban már hetek óta barátkozik a vásárlóközönség az automatával: igaz, használni ugyan még nem lehetett, de a látványt szokni igen. A bolt területéből nagyjából 2-3 négyzetmétert elfoglaló berendezés pont elég feltűnő ahhoz, hogy mindenki észrevegye – ezért is szembeötlő, hogy egyetlen másik üzletben sem találkoztam vele korábban Budapesten, ahol kerestem.

Annak, hogy miért nem vettem észre máshol, január 2-án reggel meg is találtam az okát: a Máriaremete úti Lidlben például pont ez a feltűnő szín hiányzott az egyébként ma már működő automatáról.

Az automata érintőképernyős, és állítólag egy mobilapplikációt is le lehet majd tölteni hozzá, de az app még nem érhető el. Pedig ígéretes: segítségével a termékdíjak árát átutaltahatjuk az előre megadott számlaszámra, vagy felajánlhatjuk egy jótékony szervezetnek – igaz ugyan, hogy egyelőre arról sincs információ, hogy mi választhatunk-e majd, hogy kinek szánjuk a visszaváltott üvegek árát. Az automatán megtalálhatók a legfontosabb információk, a bedobónyílás pedig pont olyan, mint amire emlékezhetünk a régi automatákból.

Forrás: qubit.hu