Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Városi rét gyönyörű, takarékos és még hasznos is

  • 2019. július 11.
  • PKata

Az Egyesült Királyságban egyre több városi közút mentén, körforgalom közepén és sávelválasztóban a megszokott gyomos gyepszerűség vagy sövény helyére vadvirág magkeveréket vetnek. Az országban a 2. világháború óta a vadvirágos rétek 97 százaléka eltűnt: beépítették vagy szántófölddé alakították. Aki az országban utazgat, rengeteg harsánysárga repceföldet vagy napraforgómezőt láthat, de olyan mesebeli vadvirágos rétet, mint hajdanán, már aligha. A mai gyerekek többsége már nem is tudja, micsoda boldogság a virágok között bóklászni, hallgatni a tücsökciripelést és a méhzümmögést, rácsodálkozni a színpompás pillangókra.

 

Ezen a negatív trenden változtat a vadvirág-ültető mozgalom, amely az élővilág sokféleségének, azaz a biodiverzitásnak a gazdagításával szeretné segíteni a növényvédőszerek és más vegyszerek miatt milliószámra pusztuló beporzó rovarok túlélését. 

 

Minél több vegyszert használunk a haszonnövények termesztéséhez, annál több beporzó rovar fog elpusztulni, csakhogy beporzó rovarok híján nem lesz termés. Kínában helyenként már ott tartanak, hogy reggelente kis ecsettel a kezükben vonulnak ki a munkások a gyümölcsösökbe, és kézzel porozzák be a virágokat, mert a vegyszerezés és környezetszennyezés miatt nincs elég rovar ehhez. Az egész világon próbálkoznak azzal, hogy a szántóföldeken vetési vadvirágos védelmi sávokat hoznak létre, hogy a beporzó rovarokat odavonzzák és táplálják a munkavégzéshez. 

vadvirágos rét

A rovarpusztulás visszafordításához olyan egyszerű cselekedetek is hasznosak, mint a városi vadvirágos beültetés. A brit Plantlife jótékonysági környezetvédelmi szervezet 2013 óta intéz rendszeresen felhívást a brit önkormányzatokhoz: az útszéli közterületeket vessék be vadvirágmaggal. A vadvirágnak az az előnye az útszéleken általában látható gyomos fűkeverékkel szemben, hogy nagyjából térdmagasságig nő, tehát nem zavarja a járművezetők tájékozódását. S míg a rövidre vágott fűszálak nem nyújtanak semmilyen táplálékot a rovaroknak, a vadvirágokban tengernyi nektárt találnak.

Már több mint 67 ezren írták alá azt a petíciót, amely Anglia-szerte felszólítja az önkormányzatokat, hogy vadvirággal vessék be az említett zöld sávokat, és akár a városi parkokban is alakítsanak ki minél több  ilyen területet. A rotherhami városvezetés az elsők között lépett, és óriási meglepetésükre a vadvirágos beültetés nemcsak a szemet gyönyörködtető látványt nyújt, hanem a városkasszával is baráti: a vadvirágos sávokat elegendő évente egyszer vagy kétszer kaszálni, amivel a 12,8 kilométeres beültetett szakaszon évente 23 ezer fontot tudnak megspórolni. Ez lett a szigetországban a leghosszabb "városi rét". A korábbi füvesített részeket évente akár nyolc alkalommal is kaszálni kellett. Kiderült, hogy a méheket nem zavarja a közúti forgalom, és ez fordítva is igaz: egyetlen olyan eset sem ismert, amikor méh repült volna be egy elhaladó autóba.

Az Egyesült Királyság úthálózata közel 396 ezer kilométert tesz ki. Ha az utak mellett, a sávok között, a körfogalmak közepén minden vadvirággal lenne beültetve, azzal elképesztő mennyiségű fenntartási költséget tudnának megspórolni. Egyúttal segítenék a beporzó rovarok túlélését, és valljuk be őszintén, az autóvezetők lelkét is felüdíti a vadvirágok látványa. 

autópálya vadvirágos rét

A szervezők szerint a magánemberek is sokat segíthetnek a beporzóknak, ha a kertjükben legalább néhány négyzetméternyi területen a kertészeti áruházakban kapható vagy interneten rendelhető vadvirág magkeverékkel vetnék be a földet. A magyar weben rendelhető magkeverékekben például közönséges cickafark, apróbojtorján,kék búzavirág, réti imola, réti margitvirág, mezei szarkaláb, lyukas-levelű orbáncfű, gyújtoványfű, évelő bokros len, fehér mécsvirág, hegyi baltacím, mezei pipacs, vadrezeda, ligeti zsálya, orvosi zsálya található.

Magyarországon több nagyvárosban kísérleteznek vadvirágos ökoágyások létrehozásával, Budapest, Szeged, Hódmezővásárhely után Veszprémben is kialakítottak már "városi rétet". A téma iránt érdeklődőknek sok hasznos információt ad a könyvtárakban és antikváriumokban fellelhető Búvár Zsebkönyvek sorozat Vadvirágok kötete.

 

Forrás: https://365.reblog.hu/a-varosi-ret-gyonyoru-hasznos-es-meg-takarekos-is