Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 21 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ultimátum az italgyártóknak - Németországban

  • 2003. június 17.
  • humusz
Németországban csomagolás-újrahasznosításra kötelezik az italgyártókat.
A német környezetvédelmi miniszter, Juergen Trittin ultimátumot adott az italgyártóknak, miután azok a múlt héten kivonultak egy megbeszélésről, melynek témája az italok csomagolóanyagainak újrahasznosítása volt. Ha a hét végéig a gyártók nem jutnak egyezségre arról az újrahasznosítási rendszerről, melynek indítását októberre tervezi a tárca, akkor a miniszter kötelezni fogja őket az új rendszer azonnali és teljeskörű bevezetésére. Az új nemzeti újrafeldolgozási program, melyről a gyártók eddig nem tudtak megállapodni, az eldobható palackokat és alumínium dobozokat érintené.

A kormány az év elején már beveztett egyfajta betéti (vagy inkább megsemmisítési) díjat a sörös, az ásványvizes és az üdítős üvegekre és dobozokra. A javasolt újrahasznosítási program az italgyártók között heves ellenzésre talált, mert szerintük aránytalanul nagy pénzügyi terheket róna rájuk. Ha mégsem vezetnék be az új rendszert, az nagy érvágás lenne a norvég újrahasznosítási csoportnak, a Tomra Systems-nek (TOM.OL), mely nagy erőfeszítéseket tett, hogy technológiáját alkalmassá tegye a tervezett rendszerhez és jelentős német megrendelésekkel számolt.

forrás: www.greenfo.hu