Újabb hulladék mutyi: dolomitbánya és sittlerakó nyílik Csobánka mellett

  • 2024. szeptember 13.
  • Viktor
Szerző: 
Viktor

Újranyittják a Csobánka és Pilisvörösvár határában fekvő egykori dolomitbányát. Már meg is kapta az engedélyt a kormányhivataltól egy olyan házaspár cége, akiknek korábbi vállalkozása több hulladéklerakós botrányban is érintett volt.

Újranyittják a Csobánka és Pilisvörösvár határában fekvő egykori dolomitbányát – írja a 444.hu. A lap szerint a jelenleg használaton kívüli bánya országos jelentőségű védett területen fekszik, de mégis megindulhat benne a munka már akár jövőre is: évi 30 ezer köbméter kőzetet termelnének ki; utána lerakóként hasznosítanák: évi 36 ezer köbméter sittel töltenék fel 10 éven keresztül.

Ha a Szűcs Gábor és Gáborné által birtokolt Szűcs-Fuvar Bt. nevű cég megkapja az engedélyt, a tervek szerint előbb kitermelnék a maradék kőzetet, majd rengeteg sittel töltenék fel a bányagödröt. Az engedélykérelmet elbíráló kormányhivatal tájékoztatása szerint 2025 első negyedévében kezdődne a bányászat. Az első fázisban négy éven át, 2028 végéig bányásznának, évente nagyjából 30 ezer köbméternyit, majd 2029 elejétől 10 éven át töltenék a gödröt sittel, évente 36 ezer köbméterrel.

A Szűcs család érdekeltségébe tartozó, hasonló nevű vállalkozás – egy Kft. – korábbi sajtóbotrányainak visszatérő eleme volt, hogy valóban ártalmatlan építési hulladékot helyeztek-e el Pest megyei helyszíneken, vagy azbesztet és más veszélyes hulladékokat is.

A Szűcs Fuvar nevére a figyelmes olvasó onnan emlékezhet, hogy korábban sokat dolgoztak a Városliget Zrt.-nek. Zűrös sztori lett mind a Petőfi Csarnok bontási hulladékának Dunakeszire, mind az elbontott Hungexpo-pavilon sittjének Fótra szállításából és elhelyezéséből. Fóton még egy sajtót megjárt ügyük volt: tényfeltáró cikkek szerint szennyezésmentes föld helyett nagy mennyiségű bontási törmeléket helyeztek el a város nyugati iparterületén.

 

A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok el.

Forrás: Greenfo/444.hu