Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Továbbra is a Coca-Cola, a Pepsi és a Nestlé termékeit dobáljuk el a leginkább

  • 2020. december 08.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

Már nem a PET-palack a legnagyobb arányban eldobott műanyaghulladék, és nem is a cigarettacsikk: azokat a gyakran márkajelzés nélküli kis műanyag zacskókat dobják el, amelyekbe például ketchupot vagy sampont töltenek. Csak ezután következik a csikk és a palack – állapította meg a Break Free From Plastic (BFFP) globális szervezet, melynek a Humusz Szövetség is tagja.

 

Bár az, hogy mi is a leggyakrabban szétdobált szemét változott, az viszont nem, hogy ezeket ki gyártja.

A BFFP 2016 óta minden évben megvizsgálja, hogy melyek azok a cégek, amelyeknek a logója, márkajelzései felbukkannak a műanyaghulladékokon a tenger- és folyópartokon, parkokban, vagy bárhol, ahol csak szemetelni lehet.

A vizsgálatukhoz idén is 15 ezer önkéntes csatlakozott 55 országból: 2020-ban több mint 346 ezer műanyaghulladékot vizsgáltak meg, ezek 63 százalékán jól kiolvasható volt, milyen céghez köthető az adott hulladék.

https://www.breakfreefromplastic.org/brand-audit-social-media-guide/

Coca-Cola, Pepsi és Nestlé: harmadik éve ugyanaz a három multicég szerepel a éves listáján, hogy kiknek "köszönhető" a  legtöbb műanyaghulladék – számolt be az idei eredményről a Guardian.

Toronymagasan a Coca-Cola végzett az élen: 55 országból 51-ben a legtöbb műanyaghulladék, amit csak eldobnak, a Coca-Cola italosdobozai voltak. Tavaly az 51 vizsgált országból 37-ben volt köthető a legtöbb műanyaghulladék a céghez. Azt is kiemelte a jelentés, hogy a Coca-Cola nagyobb műanyagszennyező egyedül, mint a 2. és a 3. helyen végzett Pepsi és Nestlé együtt.

Továbbra is a Coca-Cola, a Pepsi és a Nestlé termékeit dobáljuk el a leginkább

A Coca-Colát év elején azért érte egyébként kritika, mert a cég fenntarthatósági vezetője kijelentette, hogy bár igyekeznek a lehető legtöbb műanyagot újrahasznosítani, nem fogják kivonni a forgalomból az egyszer használatos műanyagcsomagolásokat, mert „szeretik a vásárlók”.

forrás: hvg.hu

Képek forrása: BFFP