Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

"Történelmi súlyú eredmény"

  • 2005. december 17.
  • humusz

P1010190.jpgKét(!) interjú Dr. Persányi Miklós környezetvédelmi miniszterrel

 Régóta foglalkoztat minket, hogy mit is jelent valójában a "hulladékforradalom", ezért interjút kértünk miniszter úrtól. Sajnos csak kevés idõt tudott ránk szánni, ezért néhány kérdésrõl le is kellett mondanunk, de kaptunk írásban is választ a kérdéseinkre - 8 oldalban - a szakfõosztálytól. Így most két interjúnk van, az "élõ" a nyomtatott KukaBúvárban is olvasható, a másikat pedig csak itt közöljük. Ajánljuk mindenkinek, aki a hulladékos viszonyok iránt komolyabban érdeklõdik!


Az egyik interjúból sem derül ki sajnos, hogy "Milyen kommunikációt és munkamegosztást tud elképzelni a politika, az államigazgatás és a civil szféra között?", de bízunk benne, hogy egyszer lesz még alkalmunk feltenni a kérdést, annál is inkább, mert annak idején a HuMuSz - szimbolikus ajándékként - egy hosszú kommunikációs kábelt adott át a Persányi Miklósnak.

az "élő" interjú

a "háttér-interjú"