1. "Magyarország környezeti állapota javult az elmúlt 10 évben" Igaz-e ez hulladékos tekintetben is? Milyen indikátorokat figyelnek, amiből ez kiderülhet?


A hulladékgazdálkodás területén is nyomon követhető a javulás. Ennek egyik mércéje a képződő hulladék mennyisége, amely összességében jelentősen csökkent a 10 év előttihez képest. Hulladéktípusonként vizsgálva a csökkenés differenciált mértékű, és természetesen vannak hulladékok, amelyeknél növekedés tapasztalható. Ez nem feltétlenül jelent negatívumot, hiszen például a települési szennyvíziszap növekvő mennyisége a szennyvíztisztítási országos program előrehaladásának köszönhető. A települési hulladékok esetében a begyűjtött hulladék mennyisége mutat növekvő tendenciát, ami elsősorban a közszolgáltatás fejlődésének következménye. Míg 1999-ben a települések csupán 75%-ában volt szervezett hulladékgyűjtés, addig 2003-ban már több mint 90%-án (2900 településen) volt biztosított a szervezett begyűjtés és hulladékkezelés.


A termelő szférából származó (ipari, mezőgazdasági és élelmiszeripari) hulladék mennyisége, akár a veszélyes, akár a nem veszélyes hulladékok tekintetében jelentősen csökkent, amelynek hátterében már nem a 90’-es évek elejére jellemző termeléscsökkenést, sokkal inkább a struktúra-váltást, a kevesebb hulladékkal járó technológiák térnyerését és a nagy hulladéktermelő iparágak (pl. timföldgyártás, energia szektor) visszaszorulását vagy korszerűsítését kell látni.


A trendeket a Központi Statisztikai Hivatal által gyűjtött és közzétett adatok, a veszélyes hulladékok esetében pedig, az 1981-ben a termelők számára elrendelt, és azóta is folyamatosan fennálló adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése keretében a környezetvédelmi hatóságoknak bejelentett adatok támasztják alá.


A hulladékok képződésével és kezelésével kapcsolatos adatokat – más jellemző környezetvédelmi adatokkal együtt – évenként közzéteszi a tárca az „Adatok hazánk környezeti állapotáról” című kiadványban. Másik, összesített adatokat tartalmazó kiadványunk a „Magyarország környezeti mutatói”, amely a környezeti információs tanulmányok sorozatban jelent meg az EUROSTAT és a UNEP/GRID hálózat közös kiadványaként, és összehasonlításként tartalmazza az OECD országok válogatott környezeti adatait is. Itt említem meg, hogy az adatszolgáltatási kötelezettség kiterjesztésével a környezetvédelmi és vízügyi tárca gyűjti és dolgozza fel a Hulladékgazdálkodási Információs Rendszerben – a mezőgazdasági hulladék kivételével – valamennyi veszélyes és nem veszélyes hulladék termelő és kezelő adatszolgáltatását, első alkalommal a 2004. évre vonatkozóan. A veszélyes hulladékra vonatkozó „történelmi” adatok már most is elérhetők a nyilvánosság számára a tárca honlapján.


Nagyon fontos mutatónak tartom a hulladékkezelés színvonalát. A Csatlakozási Szerződésben előírt határidőre, 2005. közepére korszerűsítésre vagy leállításra kerültek azok a hulladékégetők, amelyek nem feleltek meg teljes egészében a műszaki, környezetvédelmi követelményeknek. Csaknem teljes körűvé vált a közszolgáltatás a települési szilárd hulladék kezelésére, a szervezetten begyűjtött hulladék ma már 87%-a rendezett lerakásra, a többi égetőbe kerül, miközben a hulladék ártalmatlanítására használt lerakók száma évről évre csökkent, és folyamatosan nőtt a bezárt, korszerűtlen hulladéklerakók száma. Míg 2000-ben csaknem 800 települési hulladéklerakó működött (nem beszélve az önkormányzatok által eltűrt, de a lakosság által illegálisan használt hulladék „elhagyó” helyekről), addig 2003-ban 452 lerakó üzemelt, és továbbra is szándékunkban áll ennek a számnak a csökkentése 2008. végéig. A települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásba vont települések számát és arányát tekintve egyértelmű a fejlődés. A szelektív gyűjtés bevezetésével pedig, jelentős lépéseket tettünk a hasznosítható összetevők (csomagolási hulladék, elektromos és elektronikai hulladék) feldolgozása és a veszélyes összetevők (pl. szárazelemek, akkumulátorok, gyógyszermaradékok) biztonságos, elkülönített kezelése érdekében.



2. "Hulladékforradalom zajlik Magyarországon". Mi viszont csak egy lassú infrastruktúrális fejlődést látunk az ártalmatlanítási telephelyek esetében. Milyen egyéb irányokban történik változás?


A hulladékgazdálkodási törvény megszületése és hatályba lépése (2001. január 1.) intenzív jogalkotási folyamatot indított el, amelyre döntő hatással volt hazánk tervezett, majd 2004. májusában bekövetkezett EU csatlakozása. Az elmúlt közel öt évben létrehozott, jelentős számú jogszabályból álló jogi, műszaki és gazdasági szabályozó rendszer előírásainak betartása, valamint a tervezésen alapuló hulladékgazdálkodás megkövetelése olyan kihívás mind a gazdálkodó szervezetek, mind az önkormányzatok és a lakosság számára, amely a korábbi állapot fenntartását nem teszi lehetővé. A hulladékgazdálkodás valamennyi területén fejlesztések (új eszközök beszerzése, új technológiák alkalmazása, új létesítmények megvalósítása, a működtető szervezetek korszerűsítése stb.) váltak szükségessé, és a változások olyan mértékűek, hogy azok valóban forradalmasították a szakterület tevékenységét.

Hazánk uniós csatlakozását megelőzően az ISPA, majd 2004. május 1-jétől a Kohéziós Alap források segítik az önkormányzati települési hulladékkezelés fejlesztését. Az infrastrukturális fejlesztések keretében eddig tizenkét hulladékgazdálkodási ISPA projekt került kidolgozásra és elfogadásra. A szelektív hulladékkezelésre alapozott, komplex, térségi szintű projektek a hulladékgazdálkodási prioritások figyelembevételével kerültek kialakításra, s magukba foglalják a projektek által érintett településeken található, műszakilag nem megfelelő hulladéklerakók egy részének rekultivációját is. A tizenkét ISPA projekt több mint 1.200 települést (a települések 38%-át), 3,6 millió lakost (a lakosság 35%-át) érinti. A beruházások teljes költsége 302 millió € (75 milliárd Ft), melyből a brüsszeli támogatás mértéke mintegy 176 millió € (44 milliárd Ft). Ilyen mértékű beruházás még soha nem folyt ezen a szakterülten, és a folyamat folytatódik.

Alapvető célkitűzés, hogy valamennyi településen az ott élő lakosság teljes egészére kiterjedően megvalósuljon – a keletkező települési hulladék begyűjtése, elszállítása és biztonságos körülmények közötti ártalmatlanítása mellett – a hasznosítható összetevők (papír, üveg, műanyag, fém és biohulladék) szelektív gyűjtése a feldolgozás érdekében, és biztosított legyen a hulladékkezeléshez szükséges korszerű eszközállomány (gyűjtőedény és szállító jármű). Országos szinten a hulladékhasznosítás terén vállalt, fokozatosan növekvő kötelezettségeink csak így, a települési önkormányzatoknak, vagyis a lakosságnak a szelektív hulladékgyűjtésben való részvételével teljesíthetők.

A hasznosítható hulladékok gyűjtőszigetes szelektív gyűjtése érdekében a települési önkormányzatok az állami költségvetésből 2001. óta biztosított, összesen 9 milliárd összegű külön forrásból is fejlesztéseket hajtottak végre elsősorban a csomagolási és a biohulladék elkülönített gyűjtése és kezelése érdekében. A jövőben a gyűjtőpontos megoldások mellett – gondolva a kevésbé környezettudatos csoportokra is – a számukra kényelmesebb, házhoz menő szelektív gyűjtéshez szükséges infrastruktúra fejlesztését is tervezzük. Ez a háztartásokat az ingatlanok bejáratáig megközelítő gyűjtési lehetőséget jelenti.

Jelentős kihívás, hogy a biohulladék hulladéklerakón történő ártalmatlanításának korlátai vannak. 2014-ben már csak – az 1995-ben keletkezett települési szilárd hulladékhoz viszonyítva – 35%-a rakható le, ami egyben azt is jelenti, hogy meg kell oldani évente 1,5 millió tonnánál nagyobb mennyiségű biohulladék más módon történő kezelését. A legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás erre a házi komposztálás, ami a családi házas övezetekben minimális beruházással és erőbefektetéssel valósítható meg, míg a zárt, városias beépítésű területeken nagyobb eszközigénnyel és költséggel valósítható meg.

Tekintettel arra, hogy a biohulladékból képződő komposzt hasznosítására a mezőgazdaság részéről jelenleg nagyon csekély az igény, a nem saját célú felhasználás esetében a biohulladék kezelésének elsősorban arra kell irányulnia, hogy a hulladéklerakókba ne kerüljön biológiailag lebomló szervesanyag-tartalmú hulladék (a megengedett aránynál nagyobb mértékben). Ezért elsősorban a zöldhulladék szelektív gyűjtését és kezelését kell megoldani, majd következő fázisként (2008-tól kezdődően) az egyéb háztartási biohulladék szelektálását. Mindazon helyszíneken, ahol a jó minőségben történő szelektív gyűjtésnek nincs realitása, ott elsősorban a vegyesen gyűjtött hulladék mechanikai-biológiai kezelésével lehet elérni, hogy a bomló szervesanyag-tartalmú hulladék ne kerüljön a hulladéklerakóba.

A települési szilárd hulladékban lévő hasznosítható hulladék-összetevők szelektív gyűjtésének célja az, hogy az elkülönített hulladékból új termékeket gyártson a feldolgozóipar, ilyen módon a primer nyersanyag-kitermelés csökkenthető és a hulladék ártalmatlanításának költségei is megtakaríthatók. Az anyagában hasznosítható hulladékok közül elsősorban a csomagolási és a biohulladék szelektálása élvez előnyt, mivel ezekre vonatkozóan országos kötelezettségeket határozott meg az EU.

Az anyagában nem hasznosítható hulladék esetében szükséges a jelenlegi hőhasznosítási arány növelése, elkerülve ezáltal a jelentős fűtőértékkel rendelkező hulladék ártalmatlanítását, amely során az energiatartalom elvész. Ma az országban keletkező települési szilárd hulladék energetikai hasznosítási aránya 8-10% körüli érték, amelyet növelni szükséges, ehhez a jelenleg működő (és minden előírást kielégítő paraméterekkel rendelkező) Fővárosi Hulladékhasznosító Mű 420.000 tonna/év kapacitása mellett szükséges további égetési kapacitás biztosítása.

Tekintettel arra, hogy a korszerű települési hulladékkezelési gyakorlatot az ország teljes területén el kell terjeszteni, ezért az előcsatlakozás időszakában megkezdett szerkezetátalakítási folyamatot – az uniós csatlakozást követően is – további hulladékkezelési projektek megvalósításával indokolt folytatni. Ezeknek a térségi projekteknek biztosítaniuk kell:



3. Miért csak égetőket és lerakókat építenek (terveznek)? A tervezett új égetők megépülése nem fogja-e hosszú távra ellehetetleníteni a hulladékmegelőzést és rontani az újrahasznosítás esélyeit?


Nem csak égetők és hulladéklerakók kialakítása a cél, hiszen komplex hulladékkezelő rendszerek épülnek, és részben épültek már meg az említett ISPA és Kohéziós Alap projektek esetében, amelyek mindegyikének része az újra feldolgozható összetevők elkülönített gyűjtése a hasznosítás érdekében. (ld. a 2 kérdésre adott választ)


Nyilvánvaló, hogy a keletkezett hulladékot elsősorban hasznosítani kell, ha ez ökológiailag előnyös, műszakilag lehetséges és gazdaságilag megalapozott. Mindig lesz azonban olyan hulladék, amely az előbbi követelményeknek megfelelően nem hasznosítható, tehát más módon kell kezelni. E tekintetben az égetés vagy más termikus kezelés során képződő energia hasznosítása is indokolt, az anyagában nem hasznosítható, tehát feldolgozásra nem kerülő, ám magas fűtőértékkel rendelkező hulladékok esetében.

Az anyagában nem hasznosított, vegyesen gyűjtött maradék hulladék lerakóba csak a biológiailag lebomló szervesanyag-tartalom kezelését követően kerülhet. Ennek célszerű módja a mechanikai-biológiai kezelés, amelynek következtében égetési szempontból is kedvező tulajdonságú hulladék keletkezik. A maradék hulladék mechanikai-biológiai kezelésének országos szintű alkalmazása mintegy 650.000-750.000 tonna/év mennyiségű – a termikus hasznosító erőművek alapanyagául alkalmas – másodlagos tüzelőanyagot jelent, ami a barnaszénnel azonos energiatartalmú. (A módszer a mechanikai-biológiai kezelés nélküli hulladékégetéshez képest 80%-kal jobb energiatermelést tesz lehetővé.)


Ma az országban keletkező települési szilárd hulladék energetikai hasznosítási aránya 8-10% körüli érték, amely messze alatta marad a lehetőségeknek és az EU tagországok átlagának. Ezért a fővárosi hulladékégető mellett szükséges további égetési kapacitás biztosítása. Előkészítés alatt jelenleg egy 100.000 tonna/év kapacitású termikus hasznosító erőmű van a Közép-Dunántúl térségében, amely a tervek szerint másodlagos tüzelőanyagot használ fel.


A hulladék megelőzés tekintetében az ipar kezében vannak a leghatékonyabb eszközök, lehetőségek. Ma a közvélemény számára a gyártói felelősségnek elsősorban a hulladékká vált vagy használt termékek visszavételi és kezelési kötelezettsége jelenti a hangsúlyt, ugyanakkor a gyártói felelősség ennél sokkal többet jelent. Jelenti pl. a hulladékgazdálkodási szempontok érvényesítését az alapanyagok, félkész termékek és termékek, valamint azok csomagolásainak megválasztásakor, és a gyártástechnológia megvalósításakor az anyag- és energiatakarékosság érdekében. Ezek alkalmazására – a jól felfogott gazdasági érdekeken túl – a jogi szabályozás lehetőségeivel is élünk. Korlátoztuk egyes termékek gyártásakor a felhasználható veszélyes anyagokat, pl. nehézfémeket, magasan halogénezett szerves vegyületeket a csomagolásoknál, az elektromos és elektronikai berendezéseknél, gépjárműveknél. Ezek az intézkedések a hulladék veszélyességének csökkentését szolgálják. Az engedélyezés során a legjobb elérhető technika (BAT) megkövetelése szolgálja a képződő hulladék mennyiségének csökkentését.

A betétdíj alkalmazási szabályainak meghatározásával és a termékdíjas szabályozás módosításával biztosítottuk az újratölthető csomagolások terjedésének és ösztönzésének feltételeit.


A lakosság és a zöld szervezetek lehetőségei a megelőzés tekintetében szerényebbek, de környezettudatosabb magatartással, eddigi szokásaik megváltoztatásával a lakosok is sokat tehetnek a kevesebb hulladék érdekében. A környezetvédelmi tárca programokkal, kiadványokkal, tájékoztatókkal segíti az önkormányzatokat a települési hulladékokkal kapcsolatos feladataik ellátásában, illetve a lakosság szemléletének alakításában. Ebben a munkában a közszolgáltatók és szelektíven gyűjtött hasznosítható hulladékok kezelését végző koordináló szervezetek is tevékenyen részt vesznek. A lakosság egyre aktívabban használja a szelektív gyűjtő szigeteket és vásárolja az újrahasználható betétdíjas termékeket, mely az ártalmatlanítandó hulladékok képződése mérséklésének egyik hatékony eszköze.



4. Komoly uniós elvárások vannak a lerakott hulladék lebomló részének csökkentésére. Milyen intézkedések történtek és melyek az eredmények? Azt mondják, elég rosszul áll az uniós biohulladék rendelet helyzete. Tud-e, akar-e a magyar állam lobbizni érte?


A 2004. évre vonatkozó kötelezettségeket az ország teljesítette: a keletkező közel 2,5 millió tonna biohulladéknak (amely a települési szilárd hulladékból származik) 25%-kal csökkentett része került a lerakókba, ami az elkülönített begyűjtés elterjedésével és a szükséges kezelési kapacitások kiépítésével vált elérhetővé. Egyrészt a nagy hulladékgazdálkodási projektek részeként tervezett telepi komposztáló kapacitások megvalósulásával (a 12 ISPA által támogatott projekt keretében 34 db komposztáló telep került átadásra), a házi komposztálás gyakorlatának kiszélesítésével, másrészt a papírhulladék hasznosításának felfutásával teljesültek a további hasznosítási elvárások.

2001. és 2004. között „A települési hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása” előirányzatból 26 db városi komposztáló telep létesült.


Az uniós biohulladék irányelvvel (Biowaste Directive) kapcsolatban a legfrissebb információk arról szólnak, hogy az Európai Bizottság elvetette az önálló biohulladék irányelv megalkotását. Az uniós szinten történő szabályozást az IPPC irányelv előírásainak – a biohulladék kezelő létesítmények kibocsátására vonatkozó – bizonyos kiterjesztésével, illetve a Tematikus Talajstratégia vonatkozó szabályozó, stratégiát meghatározó rendszerébe illesztve kívánják biztosítani. A biohulladékok kezelése alapvetően nemzeti szinten megoldandó feladat, amiben Magyarország a szabályozás oldaláról már megtette a legszükségesebb lépéseket: a hulladékgazdálkodási törvény rögzítette az uniós célkitűzéseket, országos terv készült a feladatok 2008. végéig történő megvalósítására, és miniszteri rendeletben szabályozta a biohulladék kezelés és a komposztálás műszaki követelményeit.


A tárca az Országos Hulladékgazdálkodási Terv részprogramjaként kidolgozta a települési hulladékból származó biohulladékok kezelésére vonatkozó országos programot (Bio-P), amelyet már egyeztetett a többi tárcákkal és a civil szervezetekkel. A program azokat a hulladékgazdálkodásra vonatkozó elveket, intézkedéseket tartalmazza, amelyek révén teljesíthetőek a települési szilárd hulladék szervesanyag tartalmának lerakására vonatkozó uniós követelmények. A program egyben azt a célt is szolgálja, hogy kidolgozásra kerüljenek a biohulladék kezelést szolgáló további szabályozók, minőségbiztosítási követelmények, valamint a biohulladék kezelésből származó termékek, terméknek nem minősülő anyagok felhasználási javaslatai.



5. És mi lesz a szerves hulladékkal? Ennek hasznosítása is "nagy művekben" fog történni vagy támogatja-e az állam a decentralizált (háztartási) rendszereket?


A szerves hulladékok kezelésére készített program nem részesíti előnyben a kezelési megoldások között a centralizált, telepi komposztálást. A házi (közösségi) komposztálás jelentős súllyal szerepel a Bio-P-ban: 2008-ig a jelenlegi kapacitás megkétszerezése a cél. A program hangsúlyozza a helyben történő biohulladék kezelés ökonómiai és ökológiai előnyeit, meghatározza szerepét a lakossági szemléletformálásban, a háztartások hulladékainak környezettudatos kezelésében. 2008-ig évente 200 millió Ft tervezett a házi (közösségi) komposztálás fejlesztésének központi támogatására.

A telepi komposztálás kiépítése is a program része, mert egyrészt a házi komposztálás a lakosságnak csak egy meghatározott részénél jelent megoldást (zöldövezeti lakóterületek, falusi térségek), másrészt a közösségi szinten vállalt hasznosítási kötelezettségeket a szoros határidők és az igazolható teljesítések miatt ebben a centralizált formában lehet teljesíteni.


Az eddig biztosított központi támogatások is a házi komposztálás fejlesztésének előremozdítását szolgálták: 2003-ban „A települési hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatása” előirányzatból 1650 db házi komposztáló eszköz került beszerzésre, 2004-ben már 4300 db házi komposztálást segítő speciális eszköz beszerzését valósították meg a pályázók. A jövőben az előirányzat felhasználási körében bővülnek a házi komposztálást szolgáló pályázati lehetőségek.



6. "Magyarország teljesíteni tudja az EU-nak tett vállalását, hogy 2005 végéig a csomagolási hulladékok 50 százalékát hasznosítsák." A koordináló szervek saját bevallásuk szerint elérik, de igaz-e az egész országra?


Egyes termékek hulladékaira, így 2003-tól a csomagolási hulladékra vonatkozóan is a gyártó kötelezettsége a hulladék visszavétele és meghatározott arányú hasznosítása.

A szabályozás hatására létrejöttek a gyártók kötelezettségeit együttesen megvalósító koordináló szervezetek, amelyek folyamatosan alakítják ki a hulladék visszavételi-begyűjtési és feldolgozó hálózatokat. A gyártói felelősség alkalmazása jelentősen hozzájárul a lakosságnál keletkező, a települési önkormányzatok közszolgáltatási kötelezettségébe – és így közvetve állami felelősségi körbe is – tartozó települési hulladékkezelés gyökeres átalakításához is.

Idén ezek a szervezetek (összesen három) már a piacra vitt csomagolás 80%-ának hasznosításáért felelősek, a mentességi százalék pedig, valamivel magasabb 50%-nál, azaz erről az oldalról, és az ún. egyéni mentességet szerzőktől is várunk olyan teljesítést, ami hozzájárul az év végére az Unió felé vállalt kötelezettségeink teljesítéséhez.


A fenti intézkedések hatására 2004-ben a csomagolási hulladék hasznosítási aránya megközelítette a 45%-ot, 2005 végére elérjük az EU kötelezettség szerinti 50%-ot. Az ellenőrzés tekintetében ld. a 7. sz. kérdésre adott választ.


A rendszerek létrejöttét és működését ösztönzi az átalakított termékdíj-rendszer, amely a csomagolás, az elektronikai termékek és az akkumulátorok mellett a gumiabroncs hulladék lerakási tilalomból következő külön gyűjtési és kezelési kötelezettség végrehajtását is segíti.



7. Hogyan ellenőrzi az állam a koordináló szervek számait? "Magyarországon ma mintegy 4 millió lakosnak van lehetősége a háztartásban keletkező hulladékok szelektív gyűjtésére." Hogy jönnek ezek a számok ki?


Arra a kérdésre, hogy milyen módon történik a koordináló szervezetek ellenőrzése, a válasz egyszerű. Jogszabály írja elő, hogy a hasznosítás megtörténtét a hatóságnak kell ellenőriznie, és ehhez járul még a szervezet belső ellenőrzési rendszere is, ami nyilvánvalóan azon alapul, hogy senki sem akar fizetni a másik helyett.

Ami a szelektív gyűjtőszigeteket illeti, azok döntő többségének kialakításában az állami költségvetés jelentős szerepet vállalt, egyrészt a Brüsszelből támogatott komplex regionális rendszerek társfinanszírozásában, másrészt az állami költségvetésben a települési hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatására elkülönített források terhére. Az így megvalósult beruházások, fejlesztések száma természetesen pontosan ismert előttünk. Mivel a csomagolási hulladék lakossági gyűjtése a közszolgáltatásba integrált módon valósul meg, ismert előttünk, hogy a számok tekintetében nincs számottevő eltérés a koordináló szervezetek és a tárca adatai között.



8. Van-e Magyarországon reális esélye annak, hogy a következő 10 évben megálljon a keletkező hulladékok mennyiségének növekedése? Milyen lépéseket tervez a tárca ennek elősegítésére?


Annak ellenére, hogy jelentős erőfeszítéseket tettek a tagállamok ezen a területen, az EU hulladék megelőzésről és hasznosításról szóló tematikus stratégiája a hulladék keletkezés növekedését jelzi előre. Adataik szerint a lerakásra kerülő hulladékok mennyisége nem csökken. 1990-95 között a hulladékkeletkezés 10%-kal nőtt.

Az OECD szerint 2020-ig folytatódik a kommunális hulladékképződés növekedése, de a növekedés üteme kismértékben csökkenni fog. Hasonló a Joint Research Center előrejelzése, amely szerint a kommunális hulladék keletkezésének további növekedése várható: 2020-ig mintegy 42%-kal fog nőni az 1995-ös szinthez képest. Ennél is gyorsabb növekedést jósoltak az új tagállamok esetében.


A magyarországi adatok ezt – egyelőre – nem támasztják alá (ld. az 1. kérdésre adott választ). A települési szilárd hulladék tömege esetében évi 1-2%-os növekedési ráta tapasztalható.

Az EUROSTAT által 2004. júliusában közzétett adatok szerint az egy főre jutó települési szilárd hulladék évente keletkező mennyisége – a csaknem teljes körűnek mondható szervezett begyűjtés mellett – Magyarországon jelentősen kedvezőbb értéket mutat, mint az EU 25 tagállamának átlaga, illetve a 15 régi tagállam átlaga. (Magyarország: 463 kg/fő; EU 25: 534 kg/fő; EU 15: 577 kg/év) A gondot inkább az jelenti, hogy a települési szilárd hulladék jellemző végső kezelési módja hazánkban a lerakás. Hulladéklerakóba Magyarországon – egy főre vetítve – az EU tagállamok átlagát másfélszer meghaladó hulladékmennyiség kerül (Magyarország: 390 kg/fő, EU 25: 261 kg/fő; EU 15: 259 kg/fő), és az anyagában történő hasznosítás hazai mértéke 2003-ban mindössze negyede volt a közösségi átlagnak. (Magyarország: 49 kg/fő; EU 25: 181 kg/fő; EU 15: 210 kg/fő) A jelenlegi viszonyok alapján a növekedés lassítása és az egyes összetevők hasznosításának növelése a reális cél.

A többi hulladék esetében is hatékony gazdasági és adminisztratív eszközökre van szükség. A hulladék keletkezés megelőzésének elvét érvényesíteni kell az állami támogatások odaítélésénél, a technológia- és termékfejlesztési támogatásoknál, valamint a közbeszerzéseknél.


9. Hogyan értékeli a termékdíjas/betétdíjas szabályozást az utolsó visszaválthatós üvegek eltűnése közepette?


Mindenek előtt beszélnünk kell arról, hogy tavaly óta az unió tagjai vagyunk, ami kötelezettségekkel, korlátokkal, de igen komoly lehetőségekkel is együtt jár. Az EU változatlanul sokat megőrzött közös piaci jellegéből, így a verseny és az áruk szabad áramlásának akadályozása retorziókhoz vezethet. Ebből következik az is, hogy nem lehetséges annak kötelező jelleggel történő előírása, hogy ezen túl például az ásványvizet csak újratölthető palackokban lehessen az országban forgalmazni. Az egyetlen, amit megtehetünk, az a gazdasági ösztönzés: mindazok, akik ezt a hulladékgazdálkodási szempontból kedvezőbb megoldást alkalmazzák, valamilyen pénzügyi, gazdasági előnyhöz jutnak, például kevesebbet kell fizetniük. Ez egyértelműen járható útnak látszik elég, ha arra gondolunk, hogy az eldobható műanyag bevásárló szatyrok mennyiségének visszaszorításával kapcsolatos, a prevenciót szolgáló megoldásunkkal azonos célú szabályozások előkészítéséről már több uniós országból is kaptunk híreket.


Inkább látszólagos korlátot jelentett az un. programgazda rendszer megszüntetésének szükségessége, amelyre korábban a termékdíj rendszer hatálya alá tartozó hulladékok hasznosítása épült. Ez a megoldás az uniós szabályozás szerint nem volt verseny semleges. Végeredményben ez is szükségessé tette a gyártói felelősségen alapuló koordináló szervezetek létrehozását, amelyek mára már átvették a korábbi programgazdák szerepét. Biztosak vagyunk abban, hogy a fajlagos költségeket tekintve ez gazdaságosabb lesz, mint a korábbi megoldás. Ezt a feltételezésünket alátámasztják a legtöbb uniós országban már korábban létrehozott, hasonló szervezetek eredményei. Ismert az, hogy a mai rendszer úgy működik, hogy ugyan elsődleges a termékdíj fizetés, azonban mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kötelezettek belépjenek a hangsúlyozottan általuk alapított hasznosítást koordináló szervezetekbe és az előírt mértékű hasznosítás teljesítésével szerezzenek mentességet a termékdíj-fizetés alól. A megoldás gazdasági hajtóereje az, hogy a termékdíj duplája a koordináló szervezeteknek fizetendő ún. hasznosítási díjnak.


Mi lesz a termékdíj sorsa? Szerepel-e a tárca elképzelései között a térfogat szerint differenciált szemétdíj bevezetése?


A „térfogat szerinti differenciált szemétdíj” bevezetése nem szerepel a minisztérium célkitűzései között, de a jogszabályok módosításának szükségessége több esetben felmerül. Ha arra gondol a kérdező, hogy a képződő hulladékkal arányos hulladékkezelési díj kerüljön megállapításra, akkor azt a választ adom, hogy közel 1 éve, a tárca kezdeményezésére módosult a díjat megállapító jogszabály {365/2004.  (XII. 28.)Korm. rendelet}, amely hangsúlyosabbá tette a díjat megállapító önkormányzatok számára, hogy a gyűjtőedények szélesebb méretválasztékával és az ürítés gyakoriságának módosításával (közegészségügyi szempontból min. heti 1-szer) biztosítsák az arányos hulladékkezelési díjat.


A jelenleg hatályos jogszabályok szerint a települési önkormányzatok számára nem kötelező a szelektív gyűjtés bevezetése, ezért részvételük a helyi képviselőtestületek döntésétől függ. Ugyanakkor a hasznosításra vonatkozó – az ország által vállalt - kötelezettségek csak akkor teljesíthetők, ha kellő mennyiségű lakost képviselő önkormányzat dönt a szelektív gyűjtés bevezetéséről, mivel a kötelezettségek kizárólag a gazdálkodó szerveztek szelektív gyűjtésével nem teljesíthetőek.


A települési önkormányzatok döntését lényegileg befolyásolja a szelektív gyűjtéssel kapcsolatos költségek mértéke. A beruházási költségek döntő részét külső forrásból tudja biztosítani az önkormányzat. A működési költségek egy részét a koordináló szervezetek vállalhatják át azon hulladékcsoportok esetében, amelyekre vonatkozik a „megosztott gyártói felelősség” elve alapján a visszagyűjtési és hasznosítási kötelezettség (pl. csomagolási, elektronikai hulladék). Az önkormányzatok szerint a koordináló szervezetek nem térítik meg a többletköltségeket teljes mértékben, ezért ezt a kérdést vizsgálnunk kell, és ha szükséges, intézkedéseket teszünk annak érdekében, hogy a koordináló szervezetek nagyobb mérvű kompenzációjával csökkenjenek a lakossági költségek.


A biohulladék esetében nincs gyártói/forgalmazói kötelezettség a hulladékhasznosításra vonatkozóan, a többletköltségeket a szolgáltatást igénybe vevőnek kell megfizetnie. A költségeket csökkenteni ebben a vonatkozásban akkor van lehetőség, ha a kezelt hulladék (pl. komposzt) értékesíthető, abból bevétel származik, amely a költségeket csökkenti.

Intézkedések szükségesek a komposzt jobb értékesíthetősége érdekében, a mezőgazdasági hasznosítás támogatásán keresztül.


Vizsgálni kell, hogy az önkormányzatok önkéntes szelektív hulladékgyűjtésének szabályait kell-e változtatni, elemezni kell, szükséges-e a kötelező szelektív gyűjtés előírását jogszabályban meghatározni. Vizsgálni kell az ilyen intézkedés társadalmi-gazdasági hatását.


Az ország szempontjából jelentős erőfeszítéseket igénylő feladat a lerakással történő ártalmatlanítás arányának megváltoztatása a hasznosítás növelése irányába. Túl azokon az intézkedéseken, amelyek a hasznosítás fokozását eredményezhetik, szükséges olyan feltételek megteremtése is, amelyek a lerakást kedvezőtlenebbé teszik. Ennek egyik módszere a lerakókra vonatkozó engedélyezés feltételeinek szigorú meghatározása (ez a jogszabályokban megtörtént), de szükséges a lerakási költségek növelésével is befolyásolni a települési önkormányzatokat (illetőleg rajtuk keresztül a szolgáltatást igénybe vevőket).


A lerakás költségeinek növelése céljából igénybevételi járulék bevezetését kell előírni. A lerakott hulladék mennyiségétől (és minőségétől) függő járulék meghatározása növeli a lerakási költségeket, és a hulladékkezelés irányát megváltoztatja. A befolyó járulékból a régi lerakók rekultivációját, illetőleg az ennek elvégzését lehetővé tevő tervek elkészítését lehet támogatni.


Az egyik korábbi kérdésben averzió volt érezhető a nagy hulladékgazdálkodási projektekkel kapcsolatban, pedig ezek is a tervezett rendszer fontos elemei. Alig ismert az, hogy ezek az uniós támogatásból, de állami hozzájárulással létrejövő projektek mindig tartalmazzák a szelektív gyűjtés valamilyen formáját. Az önkormányzatok átlagos esetben nincsenek felkészülve a szelektív gyűjtés során begyűjtött anyagok hasznosítására, azaz ideális partnerei a koordináló szervezeteknek, amelyeknek épp ezekre az anyagokra van szükségük ahhoz, hogy tagjaik számára megszerezzék a mentességet. Az anyagokért fizetett díj hozzájárul az önkormányzatoknak a szelektív gyűjtéssel kapcsolódóan jelentkező extra költségeinek fedezéséhez. A szelektív gyűjtőedényeket aktívan használó lakosok és közösségeik pedig azzal, hogy kisebb edény elegendő, mivel kevesebb vegyes hulladékot kell elszállítatniuk, közvetlenül megtakaríthatnak a kezelési költségen. Az eredmény növekvő hasznosítás, és kevesebb hulladék a lerakókban.


Budapest, 2005. november 30.