Tojásvadászat – Az a paraszt, aki mondja?

Néhány nappal ezelőtt bejelentkeztek hozzám a haverjaim egy kis esti összeröfögésre, hát kitaláltam, hogy bundás kenyeret csinálok nekik. Szeretem ezeket a srácokat, és én is éhes voltam, a bundás kenyér pedig több olyan hasznos tulajdonsággal is bír, ami miatt egyes számú partikajává avanzsált nálam. Azon túl, hogy olcsó, laktató és könnyű elkészíteni, még az alkoholt is felszívja, és leköti a gyomorsavat, tehát kevesebb az esély rá, hogy valaki a sarokba hányjon. Ha olyan a kedvem, általában kutyulok hozzá valami kis mártásfélét, legegyszerűbb megoldás a sóval és őrölt paprikával felturbózott tejföl, jól lehűtve.
Az egyetemi évek alatt sűrűn jártunk a Fővám téri Nagycsarnokba heti bevásárlás címén (igazából periodikus minőségellenőrzést végeztünk az emeleten kapható száraz borokon), s mivel nemrég a Kálvin tér mellé költöztem, most is ott akartam beszerezni a kajához a hozzávalókat.
FRISS TOJÁS, TANYASI TOJÁS, FRISS TANYASI TOJÁS: ezek a feliratok évekkel ezelőtt is ott virítottak a zöldséges standokon. Most újabb ínyencséget fedeztem fel sorukban, a MAGYAR TOJÁS-t. Ha egy tojás friss, az kiváló, gondoltam, míg beálltam a legközelebbi sorba. A friss tojásnál nincs jobb. Ha egy tojás e mellett magyar is, az még kiválóbb. Kevesebb szállítás, kevesebb légszennyezés, nemzetgazdaságunk támogatása: morális ejakuláció. Ha pedig egy tojás egyenesen a tanyáról jön, azt semmivel sem lehet überelni. Gyönyörű a sárgája, formája gusztusos, íze a kunsági szavannák leheletét idézi… Még a tyúk is boldog, aki tojta!
Az általam választott stand annyiban különbözött a többitől, hogy a tojásostálcák nem az eladó hölgy háta mögött, hanem a pulton, a vevő számára elérhető közelségben tornyosultak. Nyeszlett, hófehér tojások sorakoztak bennük, rajtuk pecsét lilult, ahogyan kell.
Kissé közelebb hajoltam és leolvastam a számot. Hármassal kezdődött.
Az eladóra néztem, aki éppen ekkor répázta meg az előttem álló nénit, aztán a TANYASI TOJÁS feliratra, aztán újra a pecsétre. Ez így nem lesz jó.
A néni elrakta a répáit, átvette a visszajárót és elcsoszogott. Én kerültem sorra.
– Mit adhatok?
– Ööööö… tanyasi tojást tetszik tartani?
– Háde ottvan, nem látja?
– Ez nem tanyasi tojás. Ezen hármassal kezdődik a számozás.
– A hármas az az, hogy magyar.
– A hármas az az, hogy ketrecben tartják a tyúkot.
– Há mér, mibe legyen a tyúk, hordóba?
Nem vitatkoztam, áthúztam egy másik standhoz.
A vizslatáshoz itt már el kellett kérni a tojást. Csodálkoztak ugyan, de odaadták. Ez is TANYASI volt, ezen is ott virított a hármas szám. Irány tovább.
Fél órába telt, amire az összes zöldségest végigjártam. Az eredmény: egyetlen tanyasi tojást sem találtam, ellenben többszörösen hülyének lettem nézve, ki lettem röhögve és valószínűleg igen szarul érezném magam, ha most ott lennék, ahová a vérmes kofagondolatok kívántak. Egyetlen használhatónak tűnő tippet kaptam, azt, hogy jöjjek vissza pénteken, mert a csarnok végében lévő parasztudvarban akkor árulnak a vidéki őstermelő nénikék.
Szépen hazamentem az üres tojástartóimmal és nekiálltam tócsnit gyúrni estére.
A következő pénteken tényleg visszamentem, méghozzá barátom és lakótársam, Harcsa kíséretében. A parasztudvar az ürességtől kongott, csupán két asztalnál folyt árusítás.
Az egyik néni szép zöldségeket, kimért babot, mákot, ilyesmit kínált, fejkendőben volt és nagymamásan kedves arca vásárlásra is csábított volna, de mi kifejezetten a tojásra utaztunk. Azt csak a másik asztalnál lehetett kapni.
Harcsa azt javasolta, hogy harmincat vegyünk, akkor egész hétre lesz kajánk. Egyetértettem, de a végén megint üres tojástartókkal mentünk haza. A vidéki nénike ugyanis álparaszt volt: nem viselt fejkendőt, és hármassal kezdődött tojásain a számozás.
Így utólag visszagondolva nem vagyok én dühös senkire. Se a szemét tojásgyárosokra, akik nagyipari méretekben űzik az állatkínzás legalizált válfaját, se a hitvány árusokra, akik talán meg sem eszik saját portékájukat, se a vásárlókra, akikkel mindent el lehet játszani (én is csak mostanában tudtam meg, mi a dörgés), ám az illendőség kedvéért mégiscsak felrobbantanám az összes piacnak nevezett ipari szemétdombot, s röhögve fetrengenék a romokon.
***
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagy ritkán lehet még találni tisztességes, igazi őstermelő kereskedőt, akinek az áruja is kiváló, és a „bio” vagy „háztáji” jelző használata nem jár együtt árainak a ma már csillagtalan egekbe való emelkedésével. A békásmegyeri piacon például rátaláltam egyikükre, s hozzá mindig bemegyek, ha arra járok. Övezze fajtáját a legmélyebb tisztelet és megbecsülés.
Közületek sokan tudják, mit jelentenek a tojásokon található számok, de talán nem árt, ha végigfutok rajtuk. A kódnak mindig az első számjegyét kell nézni; a 0 a biotojást jelenti, az 1-es azt, hogy szabadtartású, vagyis udvaron kapirgáló, igazi falusi tyúk tojta. A 2-es jelölés gázosabb, ott a tyúkok már elzártan, zsúfoltabban élnek, de valamennyire még mozoghatnak (mélyalmos tartás), viszont a 3-as a legszemetebb tartási módról tanúskodik. A tyúkok testméretüknél alig nagyobb ketrecekben élnek, soha nem látnak természetes fényt, szárnyukat, csőrüket levágják, futószalagon szállítják őket a halálba. Keltetéskor csak a nőstényeket tartják meg, a kakasokat ledarálják vagy elgázosítják. A boltok polcaira kerülő tojástartókon szerepelnie kell a tartási mód megjelölésének; ha valaki a „ketreces” feliratot látja, meneküljön, vagy a lelke legyen rajta…
A számozásra vonatkozó információkat Zmeskál Zitától, a Fauna egyesület tojásfelelősétől kaptam. Köszönet érte.