Több mint felével nőtt a háztartásoktól begyűjtött e-hulladék mennyisége

  • 2020. szeptember 28.
  • Viktor
Szerző: 

Az első nyolc hónapban 1067 tonna e-hulladék került a feldolgozókhoz a MediaMarkt vásárlóitól, másfélszer annyi, mint egy éve a műszaki áruházlánc és az elektronikai hulladékok kezelésével foglalkozó Inter-Metal Recycling Kft. adatai alapján.

A MediaMarkt MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a mennyiség az előző években stagnált, ezért a növekedés meglepte a hulladékgazdálkodási szakembereket.

A leadott elektromos és elektronikus hulladékok csaknem 80 százaléka háztartási nagygép, hűtőgép, de háztartási kisgépek, valamint monitorok és televíziók is nagy számban kerültek a hulladékhasznosító telepre.

Az áruházlánc értékesítési tapasztalatai már előre jelezték a felfutást. A közleményben Biczó Péter, a MediaMarkt kategóriamenedzsere rámutatott, hogy a koronavírus-járvány miatti tavaszi korlátozások idején a fagyasztószekrények, a fagyasztóládák és a nagyobb fagyasztókapacitással bíró kombinált hűtőszekrények többszörösét adta el a műszaki lánc.

A szakember felidézte a MediaMarkt tavalyi kutatásának eredményét, amely szerint a magyarok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a háztartásban keletkezett hulladékok szelektív gyűjtésére, és 60 százalékuk már 1 éve is szakszerűen adta le az e-hulladékot.

A közleményben Tihanyi Ervin, az Inter-Metal Recycling elektronikai hulladék üzletágának vezetője ismertette, hogy a MediaMarkt által eljuttatott berendezésekből 1920 kilogramm nyomtatófesték-hulladékot, valamint 788 kilogramm elem- és akkumulátor-hulladékot válogattak ki és továbbítottak veszélyeshulladék ártalmatlanító üzemekbe.

A fém összetevőkből 510 tonna vaslemez-, 75 tonna réz- és 53 tonna alumíniumhulladék hasznosult kohókban – tette hozzá.

A szakember hangsúlyozta, hogy az elektromos berendezések anyagának 21 százalékát kitevő műanyagok újrahasznosítása jelenti az egyre nagyobb szakmai kihívást a hulladékkezelők számára.

Forrás: dontwasteit.hu