Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Tisza-tavon gyűjtik a szemetet a PET-kupa csapatai

  • 2019. június 19.
  • Enikő
Műanyag palackokból készült tutajokkal szálltak vízre a versenyzők a Tisza-tavon. A hagyományos PET-kupát – a Felső-Tisza után – most először rendezik meg a tavon. Keddig gyűjtik a csapatok a szemetet. Így akár több száz tonna hulladéktól szabadíthatják meg a résztvevők a tavat. A verseny célja, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelemre – hangzott el az M1 Híradójában.

Csendesen csobbant a Tisza-tóba a PET palackokból és más újrahasznosított anyagokból kézzel készített tutaj. A PET Vidra csapat hajójának fedélzetén a szemétnek jutott a legtöbb hely.

 

A Felső-Tisza után első alkalommal rendeznek PET-kupát a Tisza-tavon. A versenyre jelentkező csapatok összegyűjtött palackokból építtek hajót, és a Kisköre és Tiszafüred között több napig a tavon gyűjtik a szemetet.

 

A versenyre hét csapat nevezett a főváros mellett Magyarország több pontjáról.

 

A tavon és a Tiszán jelentős mennyiségű ukrajnai, romániai és magyarországi eredetű hulladék úszik évről évre. A szemetet folyamatosan gyűjtik, és a PET-kupa versenyzőinek szemétgyűjtése is nagy segítség, ugyanis olyan területeket is elérnek, ahová a szakemberek nem jutnak el.

A megméretés kiemelt célja a szemléletformálás és az újrahasznosítás népszerűsítése, hiszen a műanyag szennyezettség mára ökológiai katasztrófával fenyeget.

 

A verseny keddig tart. Az nyeri a kupát, aki a verseny ideje alatt a legtöbb szemetet gyűjti össze a Tisza-tavon.

 

forrás: https://www.hirado.hu/tudomany-high-tech/zold/cikk/2019/06/16/tora-szalltak-a-pet-kupa-csapatai#