Hírek téma szerint
Az ARTVENTURA Rendhagyó művészeti kiállítás-sorozat a fenntartható fejlődésért megnyitotta kapuit. De mi is ez az ARTVENTURA?
"A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásábólaz Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET nevelési-oktatási intézmények számára Ökoiskola és Örökös Ökoiskola cím elnyerésére." Szeretne az Önök iskolája is pályázni? De nem boldogul a táblázatok kitöltésével? Itt a segítség.
Budapest Főváros XIII. kerület Önkormányzata a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Tanári Tagozata és a Kossuth Kiadó Zrt. Mindentudás Középiskolája címmel előadássorozatot hirdet középiskolás tanulók számára.
A meteorológusok előrejelzése szerint a tél már kezdi kiadni utolsó leheletét, és hamarosan tavaszias idővel lehet számolni. Ez jó hír a szabadba vágyóknak, viszont sokaknak a tavaszi munkálatok kezdetét jelenti. Ez utóbbi sorba tartozik a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) is, amelynek alkalmazottjai a háztartásokban keletkező nagydarabos hulladékokat és a feleslegessé vált használati tárgyakat szállítják el évente egyszer, külön díj fizetése nélkül. Munkájukról Szűcs Panni szóvivőnél érdeklődött az MTI-Press.
Miért termelünk évente 4,5 millió tonna hulladékot? Hova kerül ennek nagy része? Hogyan felezzük meg szemetünk mennyiségét? S mi az a komposztáló kas? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak azok az érdeklődők, akik megtekintik az újrahasznosítás színes világát bemutató Hulladékból Termék kiállítást.
A Tiszta Vízért Alapítvány Rajzpályázatot hirdet a VÍZ VILÁGNAPJA alkalmából. A 2012-es évi jelmondat: „A világ szomjas, mert mi éhesekvagyunk!”
Mi jut eszetekbe a vidéki életről? Mit szerettek benne, milyen kedves emlék jut eszetekbe a “Vidékről”? Miért fontos megismerni a vidéket? Ha vidéken élsz, mit mutatnál meg a nagyvárosi gyerekeknek belőle? Ha szereted a természetet, mit vinnél haza belőle emléknek?
Mindannyian tudjuk mekkora kincs az ivóvíz, de ez csak akkor jut eszünkbe, ha épp nincs. Az Aprólépés csapata a közelgő víz világnapja (márc. 22.) alkalmából pályázatot hirdet: "Az éltető víz - a jövő kék aranya" címmel.
Alábbi cikkünkben betekintést nyerhetnek a „Bábozd Zöldre az Otthonod” c. kisgyerekeknek és óvodapedagógusoknak szóló komplex óvodai környezeti nevelési programjába, annak technikai elemeibe. Részlet a második sikeres lezárt év után kiadott sajtóközleményből.
Nyár elején nyitja kapuit a Kismagos erdei iskola a Dunakanyarban, a Börzsöny lábánál, Budapesttől 45 km-re, Kismaros üdülőövezetében, a Királyréti kisvasúttól 5-7 perc sétára. Remek hely erdei iskola programokra, vagy kibérelhető sajátszervezésű táborokra. De elöbb segítségre van szükségük.
Általános iskolák környezetvédelmi oktatásának felmérése – környezetvédelmi rajpályázat diákoknak. Cél a résztvevő 4 országban (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) élő általános iskolások környezeti tudatosságának fejlesztése.
A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány iskolán kívüli, hosszútávú, térítésmentes, komplex tehetséggondozó programokat kínál a nehéz körülmények között élő 9-18 éves sportban vagy művészetekben tehetséges gyermekek számára.
Pofonegyszerű megoldás annak, aki szeretne játékot venni a gyerekének, viszont fölöslegesen nem akarja szórni a pénzt: a játékbérlés.
A csere-bere a környezetvédelem egyik nagyon hatékony és hasznos módja. Ha Te is így gondolod, segíts nekünk népszerűsíteni! Szervezz börzét a barátaiddal és készíts róla filmet!
A Szolidaritás Egyesület pályázatot hirdet Észak- és Dél alföldi régióban élő 14-24 év közötti fiatalok részére, szelektíven gyűjthető hulladékokból használati, közlekedési eszközök készítésére.
Ökológiai Evolúció Alapítvány (ÖKOLÚCIÓ) néven civil szervezetet hoztak létre a Zöldsarok hírportál munkatársai a fenntartható környezettudatos gondolkodás elterjesztésére.
Hulladékpapírból környezetkímélő virágtartó edényt gyárt egy győri családi vállalkozás Bőnyben. Azért fogtak a kezdeményezéshez, mert úgy gondolják, hogy a biotermék helyettesíthetné a műanyag „cserepeket”, amelyeket Magyarországon milliószámra dobnak a szemétbe, jelentősen terhelve a környezetet - mondta Sragner László cégtulajdonos az MTI-nek.
Mezőkovácsházán helyezték üzembe Európa egyik legmodernebb fénycső hulladék-feldolgozó üzemét hétfőn, a beruházás román-magyar határon átnyúló program keretében, közel fél milliárd forintból valósult meg – nyilatkozta az MTI-nek Kovács Béla projektvezető, az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. lighting divízió vezetője.
Az érdeklődők 2012. március 1-24-ig ingyenesen látogathatják az újrahasznosítás színes világát bemutató Hulladékból Termék kiállítást a zalaegerszegi Keresztury Dezső Általános Művelődési Központban.
Az ökológiai, társadalmi, kultruális témák iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk az Ars Naturae folyóirat legújabb számát, és a megjelenésre szevezett bemutatónkat, ahol a főszerkesztővel beszélgethetnek.
Magyarországon becslések szerint évente 400 ezer tonna a lakossági élelmiszerhulladék. A kidobott élelmiszer amellett, hogy kidobott pénz, komoly károkat okoz környezetünknek, egyúttal növeli a világ éhezőinek számát is. Az Élelmiszerbank szemléletformáló programot indított a témában.
A hátrányos helyzetű csoportok esélyegyenlőségét elősegítő Szolidaritás Egyesület Trendi Zöld c. kampánya fiatalokat szólít meg, segítve a környezet- és társadalomtudatos vásárlási szokásaik kialakulását. A kampány keretében pályázatot hirdetnek, amelyre 2012. április 25-ig várják a pályaműveket.
Legyen ez a jeles nap egy olyan alkalom, amikor elgondolkodunk, hogy honnan jön és hová tart az a rengeteg papír, ami körülvesz bennünket! A sikeres szelektív gyűjtésnek és az új technológiáknak köszönhetően egyre szélesebb körben gyártanak és kínálnak újrapapírból készült termékeket megfizethető áron. A Humusz Szövetség arra ösztönöz minden magánszemélyt, gazdasági társaságot és egyéb intézményt, hogy csökkentse a felesleges papírhasználatot, és a hagyományos helyett újrapapírt vegyen igénybe!
Az önkormányzatoknak kompenzációt kell fizetniük az idei évre a települési hulladékgazdálkodási díjhoz, azaz a szemétszállításhoz a január elsején hatályba lépett díjbefagyasztás miatt - olvasható a Kormany.hu oldalon megjelent tervezetben.
2010-ben több mint 5,6 milliárd forint összegben szabtak ki bírságot a vállalatokra a környezetvédelmi felügyelőségek: a jogszabályok betartásával ennyit spórolhattak volna a hazai cégek. A zöld önellenőrzés eszközeként jött létre a magyar fejlesztésű GreenLex szoftver.