Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Európai Hulladékcsökkentési Hét

  • 2014. október 13.
  • Ressinka Agnes

Az Európai Unió országaiban, az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében lelkes önkéntesek a saját ötleteik megvalósításával hívják fel a figyelmet a hulladékkeletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának és a különböző anyagok újrahasznosításának fontosságára.

A kezdeményezést Magyarországon az OHÜ, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. koordinálja (www.szelektivinfo.hu).
Tavaly már több mint 30 országban mintegy 12 ezren csatlakoztak a projekthez. A résztvevők, miközben szerepet vállalnak bolygónk fenntarthatóságának megőrzésében, építik az őket körülvevő közösséget, egyben a pénztárcájukat is kímélik.
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét központi témája a keletkezett étel- és élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentése. Ehhez kapcsolódó akcióötletekkel is, de bármilyen más kreatív, a keletkező hulladék mennyiségét csökkentő felvetéssel is lehet csatlakozni.
A legjobb, legeredményesebb akciókat benevezzük az Európai Hulladékcsökkentési Díjra, amelyet ünnepélyes gála keretében adnak majd át a nemzetközi zsűri által kiválasztott munkák megvalósítóinak.
Hazánkból tavaly a dabasi óvoda „játékok, amiből nem is gondolnád” című projektje bekerült a nemzetközi szinten legjobb három, oktatási intézmények által megvalósított akció közé.

Kérjük, csatlakozzanak Önök is, és lehetőségeikhez mérten segítsenek népszerűsíteni a kezdeményezést annak érdekében, hogy minél több magyar szervezet, intézmény részt vegyen az akcióban!

Részletek és letölthető anyagok, plakátok: www.hulladekcsokkentesihet.hu
Bővebb információ:
Tanka Eszter projektvezető
OHÜ Nonprofit Kft.
+36 70 777 1300
e-mail: [email protected]

Forrás: a Magyarországi Ökoiskolák Hálózata Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet hírlevele