Hírek téma szerint
Ljubljana főpolgármestere szeptember 8-án jelentette be elkötelezettségüket a Nulla Hulladék stratégia iránt, ezzel csatlakozva a Nulla Hulladék önkormányzatok európai hálózatához, mint első főváros. Három másik szlovén önkormányzat - Vrhnika, Borovnica és Log Dragomer - is bekapcsolódott a hálózatba.
Svédországban elérte a hulladék-újrahasznosítási ráta a 99 százalékot, a szeméterőművekben már olyan sok az elégetett és így energiatermelőként hasznosult hulladék, hogy az ország külföldről vásárol szemetet. Az ország 32 szeméterőműve részben brit, olasz, norvég, és ír forrásból származó, importált hulladékkal működik. A svéd szeméttermelés egyébként kicsit alacsonyabb az európai átlagnál, ami évente és fejenként 500 kilogramm; ez a svédeknél csak 461 kg.
Az OHÜ Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. idén is meghirdeti filmpályázatát. A szervezet célja, hogy a hulladékkal kapcsolatos környezetvédelmi és társadalmi problémákat közelebb hozza az emberekhez. Ez azonban „Egyedül nem megy!” A pályázók a filmekkel hívják fel a figyelmet arra, hogy mindannyiunknak szerepe van környezetünk megóvásában, és tennünk is kell ennek érdekében.
A IV. Kerületi Önkormányzat a Komposztálási Mintaprogram során ingyen szolgáltatja a komposztáláshoz szükséges alapanyagokat, a tájékoztatókat, valamint oktató előadásokat is szervez.
A legújabb tanulmány szerint a szemét 41%-a kerül szabályozatlan módon elégetésre, emiatt kevesebbre becsülik az égetésből származó légköri szennyezőanyagok mennyiségét és ezek egészségügyi kockázatait, valamint a klímaváltozásra gyakorolt hatásait.
Az "Ingyen elvihető könyvek" számára fenntartott polcunkra egy olvasni szerető támogatónk jóvoltából a héten több száz jó és még jobb könyv került fel. Pártolótagjaink a válogatásban elsőbbséget élveznek, de akinek kedve támad akár csak böngészni,akár hazavinni, elolvasni és szeretni egy könyv illatú könyvet, kis humuszos reklámozásért cserébe bátran térjen be hozzánk hétköznapokon 9 és 16 óra között és válogasson kedvére!
Idén is Cigánd volt a végállomása a második alkalommal megszervezett Pet-kupának. A viadalra nyolc hajó jelentkezett, de közülük csak hét érte el a végállomást. Az egységek Vásárosnaményból indultak útnak 2014. augusztus 19-én, és augusztus 23-án érték el a cigándi Tisza-partot. Ugyan a hatnapos kupa fő célja a folyópart megtisztítása a műanyag flakonoktól, de klasszikus sátrazós vízitúra is egyben.
A találkozó célja: az iskolakert témájának sokoldalú és gyakorlat orientált körbejárása, a kiselőadások, kerekasztal beszélgetések és nyílt kertművelés óra révén az iskolakerti tapasztalatok megosztása az iskolakertet már működtető iskolák között, gyakorlati tanácsok átadása és a kérdések megválaszolása az iskolakert indítását mostanában tervező iskolák számára. A szakmai napot összefogó Iskolakert Szakmai Műhely hosszabb távú célja az iskolakerteket működtető iskolák, civil kezdeményezések hálózatba szervezése egymás későbbi támogatása érdekében.
Tavaly októberben több, mint 600 ember volt kiváncsi a Trashed (Szeméttel elárasztva) című dokumentumfilmre és az azt követő beszélgetésre. Elsöprő lendülettel és persze nagy várakozással indult tehát útjára a Nulla Hulladék mozgalom Szlovéniában.
A Pöttyös Panni-sorozat Bolondos szerszámok című kötetében a főszereplők vadgesztenyéből készítenek bababútorokat. Készítsétek el ti is saját házatokat, bútoraitokat és a ház lakóit, vendégeit - minél több gesztenye felhasználásával.
A Humusz Szövetség „Túl sok cucc?” tárgyiadomány-koordinátori hálózata nemrégiben kezdte meg működését, de máris számos sikert tudhat maga mögött a program: 2014. július 14. és augusztus 8. között kilenc helyszínen tartottak újrahasználatot népszerűsítő adománygyűjtő rendezvényt a hálózat tagszervezetei, hogy így hívják fel a figyelmet a tárgyi adományozás környezetvédelmi és társadalmi jelentőségére és a nemrég debütált tulsokcucc.hu online adatbázisra.
A program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése című projektjének keretében valósul meg, melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000. területek ismertségének növelése.
A program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése című projektjének keretében valósul meg, melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000. területek ismertségének növelése.
Folyamatos frissítés alatt áll az Oktatáskutató és fejlesztő Intézet (OFI) Ökoiskola honlapja ( http://www.ofi.hu/okoiskola ).
Reméljük, hogy
az átmeneti időszakban is megtalálják a szükséges információkat.
Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkeztünk a globális túlfogyasztás napjához. Az emberiség egyre gyorsabban éli fel a rendelkezésére álló energiaforrásokat, így már nyár végére felhasználtuk azokat az erőforrásokat, amelyeknek - fenntartható módon - egy teljes évig elegendőnek kellett volna lenniük.
Európa második legnagyobb folyójában mára több a műanyaghulladék, mint az ebihal.
A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület negyedik alkalommal hirdeti meg „Otthon az erdőben” című pályázatát budapesti, és Budapest 100 km-es körzetében működő általános-, és középiskolák részére erdőkkel, fákkal kapcsolatos oktatási projekt tervezése és megvalósítása témában.
2014. június elején az összes Zöld Óvoda és Ökoiskola Regionális Forrásközpont (RFK) megkezdte munkáját. Feladataik körébe tartozik a környezeti nevelés ügyéért elkötelezett óvodák és iskolák segítése, elsősorban a Zöld Óvoda és Ökoiskola címek megszerzése, illetve megújítása terén.
Immár ötödik alkalommal és nagy örömmel adunk helyet a 2014-ben is elinduló humánökológia tanfolyamnak, hisz törekvéseik és tanításaik nagyban egybevágnak a Humusz Szövetség szemléletformáló céljaival. A felhívást és részleteket alább olvashatjátok.
Kaposvár, 2014. szeptember 3.
A kormány ősszel törvénymódosítással igyekszik megteremteni a lehetőségét annak, hogy az iskolák folytathassák a papírgyűjtést – derült ki a földművelési tárca Népszabadsághoz küldött leveléből. A tárca ebben reagált a nol.hu cikkére, amelyben a kormányzati papírgyűjtési tilalom kikerülési lehetőségeit ismertettük.