Hírek téma szerint
Valószínűleg mindannyian megborzongtunk már a tél néhány napján, amikor az utcán sétálva nemcsak füstölő kéményeket láttunk, hanem a belőlük szálló orrfacsaró bűzre is felfigyeltünk. Sajnos ezzel az „élménnyel” nem leszünk gazdagabbak. Rongyokkal, műszálas ruhákkal, gumival vagy PET palackkal fűteni nem kimondottan egészséges és környezetbarát dolog, arról nem beszélve, hogy aki ezt teszi, jogszabálysértést követ el.
Ha másból nem is, a településeink felett egyre sűrűbben gomolygó füstfellegekből. az ingatlanok előtt magasodó lombgyűjtő zsákhegyekről csalhatatlanul megállapítható, hogy ismét beköszöntött az ősz. A levélégetés napjainkra modern „népszokássá” váló, egészségkárosító és környezetszennyező szertartása sokaknak okoz bosszúságot. Pedig lenne más megoldás is. Egy természetes folyamat segítségével az eddig haszontalan hulladéknak tekintett szervesanyagok komposzttá, vagyis humusszá alakulnak.
A Nemzetközi Űrállomáson tesztelik majd azt a rakétát, amely az űrszemétből kivont fémösszetevőből tankol, és a remények szerint lehetővé teszi a Mars-utazást is.
Budapest – Magyar nyelven is elérhető vált és ingyenesen letölthető az internetről az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) klímaváltozással kapcsolatos foglalkoztató könyve.
Önt is zavarja a kertekből, kéményekből felszálló fekete füst, a fákon, növényzeten megülő korom, a fanyar égett szag? Sokan nem tudják, de a kerti és háztartási hulladékok égetése illegális, nem beszélve arról, hogy erősen környezetszennyező, egészségkárosító tevékenység. A Humusz Szövetség kampánya nem csak a kockázatokra hívja fel a figyelmet, de tanácsokat is ad a megfelelő tüzelésre és hulladékkezelésre a http://humusz.hu/haziegetes oldalon.
Megváltozott felhasználási feltételek fogadják azt, aki mától belép a MÁV vonatjegyvásárlós rendszerébe. Most azonban nem apró módosításról van szó, a szabályzat módosításának komoly és nagyon jó oka van: bevezették az e-vonatjegyet.
Szeretettel várjuk a kézműves programokat kedvelő óvodásokat, iskolásokat, anyukákat és kreatív felnőtteket redizájn adventi naptár és ajtódísz készítő foglalkozásunkra 2016. november 26-án, advent első szombatján 9:30-12 óra között a Humusz házban.
Egy új kutatás szerint a tengeri műanyaghulladék gyakran olyan szagot bocsát ki, amelyet sok tengeri madár táplálékhoz társít. Az eredmények segíthetnek megmagyarázni, az állatok miért vonzódnak a hulladékhoz és eszik meg.
Elektromos kocsikkal működő közösségi autóbérlő (carsharing) szolgáltatást vezetne be a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - írta az MTI a Magyar Idők alapján.
A rossz levegőért legnagyobb mértékben, 70 százalékban a lakossági fűtés a felelős. A „Fűts okosan!” kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy napjainkban a kisméretű szállópor kibocsátásához a legnagyobb mértékben a lakossági fűtés járul hozzá, közel 70 %-kal. Lényegesen kisebb a korábban fő probléma-forrásnak gondolt ipar (kb. 7 %) és közlekedés (kb. 10 %) részesedése.
Mire számíthatunk az elkövetkezendő évszázadban, és gátat szabhatnak-e a folyamatnak a 2015-ös párizsi klímacsúcs merész célkitűzései? Hogyan alkalmazkodhat a gyorsan változó körülményekhez a hazai mezőgazdaság? A Magyar Tudomány Ünnepének egyik kiemelt előadásán Bartholy Judit meteorológus és Veisz Ottó agrárkutató ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat.
Cél: Nulla hulladékkot termelő háztartás. A nulla hulladék termelő háztartáshoz, hogy minimalizálni tudjuk a hulladék, illetve a szemét termelésünket, szükséges egy kis nyomozást, kutatást végeznünk a saját háztartásunkban. Meg kell vizsgálnunk, hogy milyen hulladékot termelünk jelenleg, és ez alapján tudjuk eldönteni, hogy milyen kisebb és elérhető célokat állapíthatunk meg magunknak.
Ha az átlagos magyar utak melletti szeméthalmokra gondolunk, képzeljük el, mennyi hulladék, törmelék lehet az űrben, a Föld körül keringve... Rengeteg! Úgy nagyjából 180 millió darab kisebb-nagyobb tárgyról van szó.
Az ősz a természet jelentős változásával magával hozza a gereblyézés ’kultúráját’ is. Ilyenkor nagy lendülettel vesszük a kezünkbe ezt a leleményesen kialakított és a lomb összehúzásához még hatékonyabbá fejlesztett kerti szerszámot, és távolítjuk el a lehullott faleveleket a kert minden jól látható részéről – megállapítván, hogy milyen jól megdolgoztattuk porcikáinkat a lombseprés során.
Miután az Adidas már mutatott néhány prototípust a Parley nevű óceánmentő szervezettel közös, tengeri hulladékból készített lépőiből, most itt jön az első tömeggyártott széria. A Parley x adidas UltraBOOST Uncaged nevű modellből a hónap folyamán valamikortól hétezer pár lesz elérhető a háromcsíkos márka honlapján.
Tegye fel a kezét, aki még nem hallott arról, hogy a bio élelmiszer egészséges, a hazai termékek vásárlásával a helyi gazdaságot támogatjuk, a fair trade termékekkel pedig a kizsákmányolás ellen lépünk fel. Már a csapból is ez folyik, és persze a Felelős Gasztrohős is lassan 5 éve ezt szajkózza.
Hónapokkal ezelőtt beharangozták, ennek megfelelően nagyon vártuk mi is Leonardo DiCaprio Özönvíz előtt (Before the Flood) című filmjét. Megnéztük, gondoltunk róla valamit, amit az egyik hírszerkesztő önkéntesünk, Patonay Kata csodásan meg is fogalmazott "egy rugóra jár az agyunk" alapon. Köszönjük Katának a gondolatait, mi sem fogalmazhattunk volna szebben, jobban, pontosabban!
A világ növekvő népessége és a fogyasztói szokások miatt egyre nagyobb teher nehezedik a bolygóra, a fenntartható növekedés felé való elmozdulás ezért minden eddiginél fontosabbá vált. Szerencsére a technológia rohamléptekben fejlődik, mára már az élet több területén is küszöbön állnak olyan újítások, amelyek a környezettudatosságot minden egyéb szempont elé helyezi. A World Economic Forum cikkében összeszedett öt olyan technológiai újítást, ami a jövőben kulcsfontosságú szerepet játszhat a Föld megóvásában.
Ezentúl ködfakasztóra keresztelhetik át a vízcsapot azok a szerencsések, akik hozzájutnak az új típusú perlátorhoz, amely a vízcseppek nagymértékű porlasztásával a percenkénti átlag 8-12 literes vízfogyasztást percenként 0,18 literre csökkenti.