Hírek téma szerint

Amikor a környezetvédelem hulladékos vonatkozásairól beszélünk, többnyire a szelektív hulladékgyűjtés jut az emberek eszébe. Holott ennél jóval többről van szó. Mind a hazai, mind az EU-s szabályozás elvi szinten a megelőzést tartja a legfontosabbnak. A hulladékpiramis alapja lenne az, hogy ne is keletkezzen végleges hulladék, hogy az anyag- és energiafelhasználásunk fenntartható szinten maradjon. Ezt követi az újrahasználat, majd az újrahasznosítás, végül az elkerülhetetlenül keletkező végleges hulladék ártalmatlanítása, égetése, lerakása. Hogy a gyakorlat mit mutat, miről szólnak a hírek a hulladék-fronton, az alábbi tematikus hírgyűjtemény tartalmazza:
2016. szeptember 05.

Múlt héten zajlott Budapesten az ötödik Nemzetközi Nemnövekedés Konferencia, ahova a világ számos részéről érkeznek a résztvevők, hogy arról beszéljenek, milyen lenne egy nem a növekedés fogalma köré felépített világban élni.

2016. szeptember 05.

zöldföld_logoEgy Földünk van, de jelenlegi életmódunk mellett ez nem elég. Idén augusztus 8-án jött el a túlfogyasztás napja. Mindazzal, amit holnaptól év végéig fogyasztunk, már a bolygó tartalékait éljük föl. Itthon egy évben 1,3 Magyarországnyit fogyasztunk, ha pedig mindenki úgy élne, ahogy mi, akkor 1,7 Földre lenne szükségünk. De csak ez az egy van. Ráadásul a Föld éghajlata melegszik, olvadnak a gleccserek, emelkedik a tengerszint és az időjárási szélsőségek (aszály, ciklonok, áradás) is egyre gyakoribbak. Mi a közös ezekben? Többek között az, hogy bolygónk legszegényebb rétegeit sújtják a legerősebben, akik így egyre nehezebben tudnak élelmiszert termelni, veszélyeztetve ezzel a célt, hogy 2030-ra teljesen felszámoljuk az éhezést. Pedig tehetünk ez ellen. Már kis odafigyeléssel is képesek lehetünk nagy változást elérni. Kövessük hát a FAO tanácsait!

2016. szeptember 05.

kazein_csomagolásA műanyagszemét mennyiségének csökkentése ugyancsak kívánatos volna. Egyes számítások szerint 2050-re sikeresen eléri az emberiség, hogy több hulladék úszik majd a vizekben, mint amennyi hal, márpedig az apró plasztikdarabkák elég hatékonyan csökkentik a halak mennyiségét is. A hulladék nagy része csomagolóanyagokból származik, például a zsugorfóliázott élelmiszerek borításából.

2016. szeptember 05.

szélerőműA fejlesztési minisztérium arról tájékoztatta a Narancsot, hogy nem tartják indokoltnak új szélerőművek létesítését. 

2016. szeptember 02.
2016. szeptember 02.

Aki látott vagy olvasott már valamennyit a Trónok harcából, az tudja, mi az egész történet legnagyobb csavarja: az, hogy az a sok politika, intrika és öldöklés, ami megtölti azt a többnapnyi filmet és több ezer oldalt, és amiért mindenki odavan, teljesen értelmetlen pótcselekvés. Mindenki el tudja mondani nagy okosan pár sör után a barátainak, hogy abban a sorozatban mindenki idióta, mert halomra ölik egymást a trónért, miközben északról egy zombisereg fenyegeti az egész világot.

2016. szeptember 02.

Munkába állt Budapest első hulladékgyűjtő hajója, a Tersus. A Dunán közlekedő hajókról, az állóhajókról, illetve a vízparti szórakozóhelyekről gyűjti be a szemetet.

2016. augusztus 30.

A modern életforma egyik velejárója a jelentős mennyiségű háztartási szemét "termelés". Ezek vagy szeméttelepeken vagy szemétégetőkben végzik, eltérő mértékben terhelik a  környezetet. Az OECD országokban átlagosan fél tonna szemetet "termelnek" az emberek fejenként (és 2005 óta nem történt számottevő változás).

Magyarországon ennél jobban állunk, nálunk már kevesebb, mint 400 kilogramm szemét jut egy főre, ráadásul az elmúlt évtizedben jelentősen tudtuk csökkenteni a hulladék mennyiségét. A legdurvább változás Új-Zélandon és Dániában történt, az előbbi negyedével tudta visszavágni a hulladékmennyiséget, míg az utóbbiban közel harmadával több a szeméttermelés, mint 2005-ben volt. Érdemes még kiemelni a görögöket is, náluk több mint másfélszeresére ugrott a hulladék mennyisége, kevesebb mint 10 év alatt.

2016. augusztus 30.

Miközben Budapest lakói országosan a legtöbbet fizetik háztartási hulladékuk elszállításáért, decemberre az egész rendszert csődbe viheti az állam által tervezett tízmilliárdos elvonás. A fővárosi képviselők jövő szerdán a főpolgármestert arra kérnék: azonnal egyeztessen az illetékesekkel, mert az utcák koszosak maradhatnak, s még a szelektív gyűjtés is leállhat.

2016. augusztus 30.

Évente közel tízmillió fát fogyaszt el Magyarország. Átlagosan 0,1 tonna papírt fogyasztunk személyenként, amelynek nagy része használat után a szemétben köt ki, így egy évben 980.000 tonna papírhulladék keletkezik. A felhasznált papír legnagyobb részét a postaládába dobott bolti katalógusok, hirdetések, szórólapok képzik, de emellett népszerű papírhulladéknak számítanak az újságok, a csomagolóanyagok, az iratok, és a különböző termékek papírcsomagolásai is.

2016. augusztus 30.

Az extra karbonlábnyomú riói olimpia után Japán már most bejelentette, hogy a következő 2020-as tokiói olimpia a világ első környezetbarát olimpiája lesz.

2016. augusztus 30.

Még nem késő beszerezni a füzeteket, tollakat, ceruzákat, vászonszatyrokat iskolakezdés előtt, és ha már vásárolunk, tegyük környezettudatosan!

2016. augusztus 26.

Olcsóbban juthatunk ételhez, az étteremnek pedig nem kell kidobnia - mindenki jól jár.

2016. augusztus 25.

   Az újrahasznosított üdítős- és sörösdobozokból bicikli- és repülőgépalkatrészek is készülnek

2016. augusztus 24.
Az európai bizottság bejelentett egy új, szigorúbb követelményrendszert az EU ökocimkékre három terméktípusra vonatkozóan – számítógépekre, bútorokra, illetve lábbelikre, mint részei egy szélesebb körű körforgásos gazdaság mozgatóerejének.
2016. augusztus 24.

Az iskolakezdés minden évben óhatatlanul társul a tanszer-beszerezéssel. Füzetre, tollra, ceruzára, táskára, papírra van szükség, valamiben hordani kell a tornacuccot és az uzsonnát. Cikkünkben bemutatjuk a környezetbarát alternatívákat.

 

2016. augusztus 22.

"Hülyék ezek a politikusok, hogy az offshore-cégeikkel szarakodnak, ahelyett hogy belevágnának a veszélyes hulladék-businessbe"

– állapítottuk meg egy újságíró kollégával a Greenpeace Magyarország vegyvédelmi gyakorlatnak is beillő sajtótájékoztatóján a kiskunhalasi Bács-Reál Kft. kerítésének tövében, karnyújtásnyira 581 tonnányi rákkeltő veszélyes anyagtól.

2016. augusztus 22.

 „Small actions can make a big difference.” Apró tettekből is jöhet nagy változás. Egy mondatban ez a tanulsága annak, ami Angliában történt a szupermarketekben 2015 októbere óta.

2016. augusztus 22.

A Bécsi Műszaki Egyetem irányításával a COST Aktion európai szakértőcsoport egy különleges hulladékhasznosítási koncepción dolgozik. Céljuk, hogy az emberi tevékenységből származó hulladékból minél több nyersanyagot nyerjenek vissza. Reményeik szerint a szeméttelepek lesznek az új aranybányák és olajmezők.

2016. augusztus 22.

2016-ban is elindul a Humánökológia tanfolyam!

2016. augusztus 22.

Ha szeretnéd támogatni a Humusz Szövetséget, azt többféleképpen teheted. Gyűjtőoldalunk, a www.humusz.hu/adomany felületén összeszedtük a lehetséges opciókat, úgy mint pénzbeli adományozás, tárgyi adományozás, az ügyünk kommunikálása és önkénteskedés.

2016. augusztus 19.

bosco_verticaleBeváltották a hozzájuk fűzött reményeket Milánó zöld ikertornyai. A Bosco Verticale (vagyis: Függőleges Erdő) a terveknek megfelelően „működik”. A 110, illetve 76 méter magas tornyokra összesen egyhektárnyi erdőt telepítettek.

 

2016. augusztus 19.

appleMár 14 Apple összeszerelő üzem kapta meg a hulladékmenetes működésért járó tanúsítványt, a következő években pedig megújuló energiára állnak át. Az Apple szerdán jelentette be, hogy mind a 14 kínai összeszerelő üzeme megkapta az „UL zéró hulladék” tanúsítványt. Ez azt jelenti, hogy az itt keletkező összes hulladékot feldolgozzák, újrahasznosítják vagy komposztálják.

 

2016. augusztus 19.

olimpiaA 2008-as Pekingi nyári olimpiai játékok a légszennyezettsége miatt vált hírhedté és a helyzet annyira rossz volt, hogy egyes sportolók már a reptéren maszkot viseltek leszálláskor. 8 év után Rióban sem jobb a helyzet, de ez a légszennyezés sem írható teljes mértékben a nyári olimpia számlájára.

 

2016. augusztus 19.

Budapesten rendezik meg augusztus 30-a és szeptember 3-a között az ötödik Nemzetközi Nemnövekedés Konferenciát. A nemnövekedés mozgalma az elmúlt évtizedben ütötte fel a fejét, mint a fennálló, állandó növekedésen alapuló világgazdasági rendszer kritikájának új, alternatívát is kínáló megnyilvánulása. A Magyarországon ragadt francia nemnövekedés mozgalom szószólójával, Vincent Liegey-el beszélgettünk arról, mi ez a nemnövekedés egyáltalán. Komcsik, szocik, zöldek, utópisták, vagy kik ezek? És mit akarnak?

Oldalak