Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szívószálmentes Augusztus

  • 2018. augusztus 05.
  • sklania

A Felelős Gasztrohős Alapítvány szerint egyetlen átlagos hazai étteremben annyi szívószálat használnak évente, amellyel 3 kézipoggyász méretű bőröndöt tölthetünk meg. A Gasztrohős szívószálak mellőzésére buzdító kampányában 43 budapesti vendéglátóhelyen augusztustól nem adnak automatikusan szívószálat az italokba. Te se kérj szívószálat!!!

Úgy gondoljuk, hogy sok kis lépéssel is nagy eredményeket lehet elérni és ha valaki lemond a szívószálról, később a többi egyszerhasználatos műanyagot is könnyebben iktatja ki az életéből.” - mondta el Vighné Boóc Judit, a Felelős Gasztrohős Alapítvány fenntartható vendéglátóhely szakértője. A régen még luxuscikknek számító szívószál manapság automatikusan kerül a poharunkba, ha egy étteremben vagy szórakozóhelyen fogyasztunk. A kb. 20 perces használatért azonban nagy árat fizetünk, hiszen több, mint 500 év alatt bomlik le és ekkor sem tűnik el teljesen, csak apró darabokra esik szét.

A Night Mayor Budapest a város éjszakai életének fenntarthatóbbá tételéért dolgozik, ezért az egyesület meglévő és leendő pártoló tagjai is csatlakoznak a Szívószálmentes Augusztushoz. Augusztustól a vendégek vagy egyáltalán nem kapnak szívószálat az italukba vagy kérésre PLA (iparilag komposztálható) szívószálat kaphatnak.

"Ezzel a lépéssel számításaink szerint havonta közel 160 000 szívószálat vonunk ki a pesti szemetesekből. Összesen a helyek évente közel 400 kilométernyi műanyagszemetet kerülnek el, és ha egymás mögé raknánk akkor majdnem kétszer körbe érné a Balaton partját. Reméljük ezzel olyan mozgalmat indítunk, ami pár éven belül teljesen száműzi a műanyagot a városi éjszakából.” - mondta Német G. Dániel, a Night Mayor Budapest egyesület képviseletében.

 

Csatlakozz te is, és egy hónapig ne kérj szívószálat az italodba!

 

A Felelős Gasztrohős alábbi Fenntartható Vendéglátóhelyein egyáltalán nem találsz szívószálat:

Slow Foodiez, Four Bites Catering, Kozmosz vegán étterem.

 

A következő helyeken egész évben csak akkor kapsz szívószálat, ha ezt külön kéred:

Larus Étterem, Szimpla Kert, Szimpla Háztáji, Kőleves, Yes, Chef, Doblo Wine & Bar, Pohárszék Bor & Kávé, Almalomb, Édeni vegán.

 

Az alábbi helyek pedig vállalták, hogy augusztusban csak külön kérésre adnak szívószálat:

Smúz – viragneked.hu, Fruccola Arany János utca, Kristóf tér, MOM park, Törökméz, HILDA, Mártogatós, Jardinette, Funky Pho, UrbanFood Cafe & Coworking, HelloAnyu családbarát közösségi tér, Murok cafe, Pántlika, Kéhli. 

 A Night Mayor BUD alábbi helyein pedig egész évben tart a nyár, hiszen vállalták, hogy a Szívószálmentes Augusztus után sem adnak műanyag szívószálat:

A Grund. Budapest Park, Szimpla Kert, Szimpla Háztáji, Kazimír, Kertem, 360 Bar, Krak’n’town, Leo Budapest, KIOSK Budapest, Babel Budapest, Jamie’s Italian Budapest, Pierrot, Spíler, Spíler Sanghai, Jamie Oliver’s Pizzeria Budapest, Hintaló Iszoda, Kék ló Budapest, Doblo Wine&Bar, ZSIRÁF, Ötkert, Mazel Tov, Tereza, Napozó, 4BRO Downtown, Instant-Fogas, PONTOON, Központ, DOBRUMBA, Három Holló, Élesztőház, KOBUCI Kert, Pest-Buda, 21, Robot, Larm, Liebling, Pont, Frame.

 

Az Európai Bizottság egyébként betiltana egy sor mindennapos műanyagterméket , például a műanyagtányérokat vagy a szívószálakat is.

 

 

forrás:

http://greenfo.hu/hirek/2018/08/05/szivoszalmentes-augusztus-eddig-43-bu...