Szeméttel és trágyával szórta meg Észak-Korea a déli szomszédját

  • 2024. június 02.
  • PKata

Több mint 150 szemeteszsákot szállító léggömböt küldött Észak-Korea Dél-Korea területére. A léggömbök helyi idő szerint kedd éjszaka érkeztek meg Dél-Korea területére és különféle helyeken landoltak, némelyik még az ország déli régióiba is eljutott – jelentette a szöuli vezérkar szerdán az MTI írása szerint.

 

A földet ért zsákok tartalma – a szemét, a műanyagpalackok, az elemek és akkumulátorok, a cipődarabok és a trágya – a becsapódás helyszínén szétszóródtak, jelentős felfordulást okozva – folytatta a vezérkar, hozzátéve, hogy a hadsereg emberei összegyűjtötték a küldeményeket további vizsgálat céljából.

„Észak-Korea ezzel világosan megsérti a nemzetközi jogot és komolyan veszélyezteti népünk biztonságát. Határozottan figyelmeztetjük Észak-Koreát, hogy azonnal hagyja abba embertelen és alantas cselekedeteit” – közölte a vezérkar. Észak-Korea korábban már jelezte, hogy válaszlépéseket tervez a phenjani rezsim elleni röplapok miatt, amelyeket a dél-koreai aktivisták röptettek át a két ország határán. Vasárnap pedig bejelentették, hogy „egy halom hulladékot és mocskot” fognak átküldeni a határon. A dél-koreai hatóságok felszólították a határmenti területen élőket, hogy semmilyen körülmények között ne érjenek hozzá a csomagok tartalmához, illetve arra figyelmeztettek, hogy a zuhanó zsákok komoly sérüléseket és károkat okozhatnak.

A 1953-ban lezárt koreai háború tűzszüneti megállapodással ért véget, a két ország jogilag a mai napig nem kötött békeszerződést, és így technikailag több mint hetven éve hadban állnak egymással. Röplapok átküldése a határon léggömbökkel viszonylag rendszeres volt eddig is, de szemét és fekália visszaküldése új eszköz a kommunista ország fegyvertárában.

Phenjan hétfőn sikertelen kísérletet tett második kémműholdjának pályára állítására. Az eset további feszültséget szült a Koreai-félszigeten, Szöul elítélte a kísérletet, válaszlépésként pedig hadgyakorlatot tartott a két ország határa mentén. Phenjan továbbra is azzal védekezik, hogy a kémműhold elengedhetetlen az ország szuverenitásának megőrzéséhez.

Kim Dzsongun észak-koreai vezető a dél-koreai hadgyakorlatot súlyos provokációnak minősítette, amelyet „mindent elsöprő válaszlépések” fognak követni.
 
Forrás: 24.hu