Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szélesre tárult a kapu a hulladék újrahasznosítása előtt?

  • 2009. november 13.
  • beus
Orosz Sándor szerint a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény hétfőn elfogadott módosítása jelentős mértékben növelheti az újrahasznosítható hulladék visszagyűjtési arányát.

 

A parlament környezetvédelmi bizottságának szocialista alelnöke az MTI-nek csütörtökön elmondta: MSZP-s kezdeményezésre került be a jogszabály szövegébe, hogy "a visszagyűjtött hulladék anyagában való hasznosítása esetére 100 százalékos termékdíj-visszatérítés érhető el".

A képviselő ettől a - jelenlegi, éves szinten mintegy 9 ezer tonnás - visszagyűjtés jelentős mértékű növekedését várja a pet-palackok esetében, a fémhulladékoknál pedig még nagyobb arányú növekedésre, akár a visszagyűjtés megduplázódására számít.

A 2012-re kitűzött 23 százalékos visszagyűjtési kötelezettségnek biztos, hogy eleget tudunk tenni - mondta Orosz Sándor.

Közölte: a termékdíj olyan sajátos magyar jogi-pénzügyi eszköz, amelyik nemcsak a hulladékkezelést kívánja segíteni, hanem egyúttal környezetvédelmi pénzügyi forrást is teremt. Egyes termékek után (mint például a gumiabroncs, csomagolások) díjat kell fizetni. Ez forrást jelent a hulladék hasznosítására, másrészt ösztönöz arra, mert ennek igazolásával visszatérül a termékdíj.

Orosz Sándor tájékoztatása szerint a termékdíjról szóló törvény módosítása csökkenti az adminisztrációs terheket, segít szinten tartani a pénzügyi forrásokat. Emlékeztetett arra, hogy csak a gyártóknak kell termékdíjat fizetniük és megszűnt a darab alapú termékdíj.

Megítélése szerint a piacra kell bízni, hogy a hulladékhasznosítási módok (újrahasználat, újrahasznosítás) közül melyiket választja. Az átlagpolgár számára nem az a fontos, hogy miként "tűnik el" a hulladék, hanem az, hogy eltűnjön - fogalmazott Orosz Sándor.

 

Forrás: MTI / STOP