Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 20 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

S A J T Ó K Ö Z L E M É N Y

  • 2004. január 29.
  • humusz
A HuMuSz szerint támogatni kell a környezetvédelmi tárca termékdíj törvény módosítással kapcsolatos jelenlegi törekvéseit!

A termékdíj törvény 1995-ös bevezetése óta, a többszöri módosítás ellenére, most először lenne alkalmas a kívánt cél elérése: a kibocsátott hulladékok csökkentésére. A HuMuSz szerint a környezetvédelmi tárca tervezete ? néhány fogyatékossága ellenére ? jó alapja lehet egy környezetvédelmi szempontból elfogadható hulladékgazdálkodásnak. A szabályozás persze csak akkor lenne teljes, ha elfogadnák végre a betétdíjas kormányrendeletet, amelyet a múltban már több szakminiszter megígért, de még jelen pillanatban sincs kodifikált tervezete! A rendelet hatályba léptetésével a Kormány jelezhetné, hogy végre hajlandó fellépni a környezet és a fogyasztók védelmében is.

Aggodalommal figyeljük egy szuk ipari és a kereskedelmi csoport önző és a környezeti szempontokat semmibe vevő lobbitevékenységét: szakmailag teljesen dilettáns vagy tudatosan megtévesztő összehasonlító adatokkal bombázzák a törvényalkotókat, és minden eszközzel akadályozzák az új termékdíjas szabályozás megszületését, illetve végső soron azt, hogy a fogyasztónak maradjon választási lehetősége, ha betétdíjas csomagolást keres. Az említett lobbi tíz éve sikerrel akadályozza a ?betétdíjas rendelet? megalkotását (a ?szennyező fizet elv? érvényre juttatását), és most komoly esély van arra, hogy a gazdasági tárca segítségével ?ledarálják? a termékdíj tv. pozitív változásait is!

Üdvözöljük az italcsomagolások termékdíjának a darabszám alapú kivetését, de több ponton javasoljuk a bevezetendő szabályozás pontosítását: a darabszám alapú termékdíj számítást ki kell terjeszteni a gyümölcs- és zöldséglevekre is. A csomagolás fogalmát egyébként ki kellene terjeszteni a vendéglátásban és a mozgó utcai árusításban használt egyszerhasználatos tálcákra, tányérokra, poharakra és evőeszközökre is.

Nem értünk egyet viszont a termékdíj mentességi feltételeivel és bevezetésének tervezett ütemezésével: elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kiegészítő termékdíjat csak az újrahasználati arány elmaradt részére kelljen megfizetni! Türelmi időnek csak a bevezetés évét (2004) tartjuk elfogadhatónak, 2005-tol már ágazati szinten, kötelező jelleggel lenne szükséges előírni a teljesítendő százalékokat!

Értetlenül állunk az elott, hogy a kötelező kezelési arányt meghaladó kibocsátásra 20%-os termékdíj fizetési kötelezettséget előíró szabályt fellazítják! Ez a szabályozás tavaly született, az előző miniszter érdeme, súlyos hiba és komoly visszalépés lenne eltörölni!

Ugyanígy hiba lenne, ha a hasznosítást koordináló szervezetek részére 2005-re előírt 20%-os lakossági szelektív gyűjtési arányt 12%-ra csökkentenék, mert a lakossági gyűjtés nélkül nem teljesíthető a vállalt újrahasznosítási arány.

HuMuSz

további információ: 386-2648

mellékletek:

az ipar megtévesztő számításainak tételes cáfolata

részletes véleményünk a termékdíj tv. módosításának tervezetéről

tíz éves visszatekintés