Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Peren kívüli egyezség a garéi hulladékszennyezés miatt 7,7 milliárdért

  • 2006. május 21.
  • humusz

A kormány 7,7 milliárd forintot fordít arra, hogy peren kívüli megállapodás szülessen az AGM Vagyonkezelõ Rt. és egy magánszemély által a Budapesti Vegyimûvek, valamint a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium ellen kezdeményezett perben. Az errõl szóló kormányhatározat a Határozatok Tárában jelent meg.

A kormány arra utasította a pénzügyminisztert, hogy a kártérítések jogcím-csoport terhére utaljon át 7,697 milliárd forintot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumnak. A KVM pedig ebből a pénzből egyezzen meg peren kívül az AGM Vagyonkezelő Rt. és Andrássy János Mihály felperesekkel, akik a minisztériumot és a Budapesti Vegyiműveket perlik.
A probléma a garéi hulladékszennyezésig nyúlik vissza. A Budapesti Vegyiművek garéi hulladéklerakójának további szennyezését előbb úgy próbálták meggátolni, hogy speciális bevonatú beton tartályokba csomagolták volna át a poliklórbenzol tartalmú anyagot. Ezeket a tartályokat az AGM Beton Rt.-től rendelték meg 1,6 milliárd forintért.
A Budapesti Vegyiművek azonban még 1998-ban felbontotta ezt a szerződést, arra hivatkozva, hogy az AGM nem rendelkezik felelősségbiztosítással, építési engedéllyel, illetve hogy nem biztosítottak a hosszú távú tárolás műszaki feltételei. A mögöttes ok viszont az lehetett, hogy a szennyező cég - állami támogatással - gyors és végleges megoldást keresett, amit végül az anyag elégetésével meg is oldott.
Az említett vita végére akar most pontot tenni a kormány, a peren kívüli egyezséggel. A felperes AGM Vagyonkezelő, a másik felperes - Andrássy János Mihály - személyében kapcsolódik az AGM Beton Rt.-hez. A bécsi lakcímmel rendelkező Adrássy - a cégjegyzék szerint - jelenleg is képviseletre jogosult a vagyonkezelőnél, míg a betonelemgyárnál 1997 és 1999 között volt ilyen pozíciója.

 forrás: www.greenfo.hu