Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tanárok kerestetnek új oktatóanyag kialakításához

  • 2010. január 11.
  • beus

Mit szólna egy könnyen kezelhető oktatási anyaghoz, melyet környezetismeret vagy osztályfőnöki órán tudna felhasználni és érthetően, korosztályokhoz igazítva magyarázná el az energia és az éghajlatváltozás kérdését? Az Energiaklub olyan tanárok jelentkezését várja, aki segítenek új oktatócsomagunk létrejöttében. Egy közös műhelymunka keretében évek óta eredményesen használt „Hol az energia” c. oktatóanyagukat szeretnénk most felújítani: még egyszerűbben kezelhetőbbé, érthetőbbé és hatékonyabbá tenni.

 

Az éghajlatvédelem, energiahatékonyság, energiatakarékosság és megújuló energiaforrások témakörében készülő anyag négy korosztályt céloz meg: óvodások, alsó és felső tagozatosok illetve középiskolások.
 
A 20-30 oldalas segédanyag terveink szerint könnyen beilleszthető lesz a környezetismeret, földrajz, biológia, vagy a kémia órák anyagába, illetve az osztályfőnöki órák témájába.
 
A jelentkező tanároktól az egy napos műhelymunka keretében elsősorban visszajelzéseket szeretnénk kérni, hogy az általunk felvázolt tematika és feladatcsoportok (kvíz, feladatlap, játékos feladatok stb.) mennyiben illeszkednek a mindennapi oktatási helyzetekhez, illetve szerintük kellően hatékonyak, használhatók-e. Célunk, hogy az oktatóanyag a tananyagba könnyen beilleszthető legyen, kapcsolódjon a diákok tudásához és emellett újszerű ismereteket adjon.
 
A lehetőség szerint olyan tanárok jelentkezését várjuk, akik:
 
- minimum 5 éves tapasztalattal rendelkeznek bármilyen tantárgyban alsó, felső tagozatosok vagy középiskolások oktatásában
- nyitottak a környezetvédelmi témák iránt
- szeretnék, ha a környezetvédelem, környezettudatos nevelés nagyobb hangsúlyt kapna az oktatásban
- egy napos műhely munka keretében megosztják velünk tapasztalataikat, véleményeiket
- kipróbálják a tananyag egyes elemeit a diákjaikkal 2010. tavasz folyamán.
 
A műhelymunka 2010. február 6-án lesz, Budapesten. Jelentkezés: [email protected] email címen, 2010. január 25-ig.
 
A jelentkezésben kérjük az alábbi adatok is adja meg: milyen tárgyat tanít, hány éve, milyen korosztálynak, milyen környezetvédelmi témájú oktatási programban vett eddig részt, illetve miért gondolta, hogy segít az oktatóanyag kialakításában?

A műhelymunka kompenzációjaként ingyen megkapja korábbi oktatóanyagainkat, illetve a most készülő anyagból is adunk, melyet tanóráin felhasználhat.

További információk a szervezet honlapján.