Ontják magukból a hulladékot a laborok

Műanyag Petri-csészék, gumikesztyűk, pipetták, kémcsövek, műanyag mintavételi tasakok - végtelen hosszan sorolhatnánk még, hogy milyen egyszer használatos, vagy részben újrahasznosító hulladékok kerülnek ki a kutatók és orvosok laboratóriumaiból a szeméttelepekre. Ezek felett valahogy eddig rendre elsiklottak a környezetkárosító hulladéktermelőkről szóló tanulmányok szerzői, pedig valójában nagyon is jelentős szereplőkről van itt szó - ezt járta körbe cikkében a The Guardian, a Wellcome intézet tanulmányának nyomán, s ebből "merít" cikkünk is.

Az írásban rögtön az elején hangsúlyozzák, az átlagemberek többsége ugyan soha nem használ ilyen eszközöket, de nélkülük nem rendelkezhetnénk azokkal az ismeretekkel a technológia, a gyógyszerek és az egyéb kényelmi termékek területén, melyekre mindennap támaszkodunk. Tehát leszögezhetjük, hogy létfontosságú 21. századi eszközökről van szó, de azok egyben rendkívül szennyezőek is.

A számok kegyetlen igazsága

Az Exeteri Egyetem kutatói 2015-ben lemérték a biológiai tanszékük által termelt éves műanyaghulladék mennyiségét. Ezt átlagnak véve pedig megállapították, hogy ha a világon minden orvosbiológiai és mezőgazdasági laboratórium körülbelül ugyanennyi szemetet termel, akkor éves szinten 5,5 millió tonna műanyaghulladékról beszélhetünk. Ez - csak hogy a felfoghatatlan mennyiséget egy másik relációban mutassuk be - a 2012-ben a világszerte újrahasznosított műanyagszemét 83 százalékának felel meg.

Műanyagmentes egyetemek

A probléma gyökerét a cikk alapját képző tanulmány írói abban határozták meg, hogy a modern tudomány szimplán úgy szocializálódott, hogy a műanyag eldobható. Változnak azonban az idők. Felnövekvőben van egy olyan generáció, melynek tagjai az ismert aktivistához, Greta Thunberghez hasonlóan kínos kérdéseket tehetnek fel, ami arra kényszerít akár egész szektorokat, hogy szembenézzenek felelősségükkel a hulladéktermelés tekintetében. Az egyetemek például rendre lépéseket tesznek a világ minden táján, hogy a hallgatóik elvárásainak s természetesen a klímacéloknak megfelelve csökkentsék például az étkezdék műanyaghulladék termelését, nem úszhatják meg azonban, hogy laborjaik is górcső alá kerüljenek.

Tavaly novemberben a Leedsi Egyetem például nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy műanyagmentessé váljon 2023-ra, s mind több intézmény csatlakozik ehhez a mozgalomhoz. Az ilyen célok eléréséhez alkotott új szabályok azonban nemcsak az egyszer használatos kávés poharakat tiltják ki a campusokról, de sok hétköznapi tudományos felszerelést is. Ezzel kapcsolatban Lucy Stuart, a leedsi fenntarthatósági projekt munkatársa elmondta, a kutatók reakciói vegyesek, de az intézmény fokozatosan halad az önmaga számára kijelölt úton.

"Egyetemként számunka fontos, hogy a következő generációt inspiráljuk" - mondta, hozzátéve: emellett mi egy kutatásalapú intézmény vagyunk, ahol mindennap úttörő innovációkat hozunk létre. Tehát nem akarjuk azt mondani, hogy nincs megoldás, mert éppen mi vagyunk, akik segítünk ezeknek a megoldásoknak a megteremtésében.

20 ember 1 tonna szemete

Az egyik oka annak, hogy a laboratóriumi műanyag egy ilyen nehezen megoldható probléma, az az, hogy ezek biológiai vagy kémiai anyagokkal szennyeződhetnek, és nem dobhatjuk őket csak úgy az újrahasznosító konténerbe a sima kávéscsészék mellé.

A műanyag laborhulladékot általában csomagolják és "autoklávozzák" (nagy víz- és energiaigényű gőzsterilizálási folyamat), majd eljuttatják a hulladéklerakóba. De David Kutin, a Yorki Egyetem orvosbiológiai kutatója szerint, nem minden plasztikszemét túl szennyezett az újrahasznosításhoz. "Valójában az általunk kezelt szennyeződés valószínűleg kevésbé veszélyes, mint egy, az újrahasznosítóba került babkonzerv, ami néhány hét alatt bepenészesedik" - tette hozzá. Ennek megfelelően ő és kollégái kifejlesztettek egy "fertőtlenítő állomást", ahol 24 óráig áztatják magas fokozatú fertőtlenítőben az újrahasznosításra szánt hulladékot, majd vegyi fertőtlenítést is elvégeznek azon. Most már arra is figyelnek, hogy eleve olyan műanyag eszközöket vásároljanak, amiket könnyebb újrahasznosítani. Ezen odafigyelés és új módszer eredménye pedig, hogy évi közel 1 tonnával tudták csökkenteni a hulladéklerakóba küldött műanyag mennyiségét.

"Ez 20 munkatárs, 20" - mondta, s úgy hangzott, mintha maga is nehezen hinné, hogy néhány kutató képes ekkora mennyiségű szemetet felhalmozni. "Egytonnányi olyan műanyagot használtunk, amit újra lehet hasznosítani" - húzta alá. Ráadásul azzal, hogy ezáltal csökkentették azoknak az eszközöknek a mennyiségét is, amiket "autoklávoznak", további energiát és vizet takarítottak meg.

"Úgy vélem tudósként felelőssé kell válnunk azért, amit csinálunk" - hangsúlyozta Kutin, megjegyezve, nemcsak, mert közpénzt használnak, hanem, mert tiszta lelkiismerettel nem lehet ezután egy tonna műanyagot pazarolni.

10 fok különbség is számít

A Bristoli Egyetemen két technikusa, Georgina Mortimer és Saranna Chipper-Keating, szintén felállították a laboratóriumi hulladékok válogatási és újrahasznosítási rendszerét. Egy olyan vállalatra bízták a kísérleteknél használt kesztyűk és jégtömlők újrahasznosítását, ami pontosan a nehezen újrahasznosítható anyagokra (kontaktlencse, cigarettacsikk, laborhulladék) specializálódott. Emellett a hulladék csökkentésére is nagyobb figyelmet fordítanak. Igyekeznek például, ha lehet, nagy tételben vásárolni, hogy csökkentsék a csomagolási hulladékot.

A műanyag azonban csak egy darabja a laboratóriumi hulladékpuzzle-nak. "Sok ultra-alacsony hőmérsékleten működő fagyasztónk van, amibe ezer és ezer minta került az elmúlt húsz évben. Ezeket -80°C-on tároljuk" - mondta. Anna Lewis, az egyetem fenntartható tudomány menedzsere azonban a Colorado Boulder Egyetemen készült kutatásokat adott nekik arról, hogy a legtöbb mintát biztonságosan lehet tárolni -70°C-on is, és ezzel a szükséges energia akár harmadát meg lehet takarítani. Így, most ennek megfelelően emelték fagyasztóik hőmérsékletét.

A Bristol technikusai azon is elgondolkodtak, hogy miket is tárolnak ezekben a fagyasztókban, s, hogy egyáltalán ott kell-e azoknak lenniük. "Vannak évek óta 'ottfelejtett' minták. Ezeket feltérképeztük, megnéztük, hogy használhatóak-e még, s ezzel csökkentettük a felhasznált helyet is" - magyarázta Mortimer. Így nemcsak pénzt spóroltak, de jobban átláthatóvá tették ezeket a speciális fagyasztókat.

De akkor mit használjanak?

Azok, akik át akarnak állni a műanyagmentességre, jó megoldást találhatnak, ha visszatekintenek a múltba: a jó öreg üveget. Ez azonban még nem jelent azonnali megoldást, sőt. Újra visszatérni az üveghez egyúttal azt is jelentené, hogy mosni és sterilizálni kell azokat, ami megint csak erőforrásokat emészt fel. A Leedsi Egyetem szakértője pedig azon az állásponton van, hogy az egyetemük nem úgy akarja elérni a műanyagmentes státuszt, hogy szimplán leváltja az egyik környezeti problémát okozó anyagot a másikra. Mortimer ezzel szemben szorgalmazza a mielőbbi átállást, mondván, nincs olyan intézmény, ahol ne lennének meg a szükséges üvegeszközök, s mivel ezek a képzőhelyek jellemzően régóta működnek, a sterilizáláshoz szükséges infrastruktúra is adott.

Milyen konklúziót vonhatunk le mindebből? Hogy legalább már beszélnek a laborok felelősségéről, keresik a megoldásokat, ám egyelőre jobbal nem tudtak előrukkolni, mint hogy vissza kell térni az üvegeszközökre, ahol lehet, és újrahasznosítani azokat a dolgokat, amiket tudnak. Ez sem kevés, ám az évi több millió tonnányi szemét újratermelődését egyelőre még nem képes megoldani, legfeljebb mérsékelni, bár az is valami.

forrás: https://www.hazipatika.com/eletmod/veszelyben/cikkek/ontjak_magukbol_a_h...