Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mini szennyvízkezelő rendszer közintézményben

  • 2010. január 15.
  • beus

Húszmillió forintos költséggel saját mini szennyvízkezelő rendszert építtetett ki intézményeinek ellátására a tarnamérai önkormányzat, melyre a lakosság nem csatlakozhat rá.

 

Az önkormányzat a beruházás céljára a Decentralizált Helyi Önkormányzati Fejlesztési Támogatási Program pályázatán 19 millió forintot nyert 2009-ben, amit egymilliós saját erővel egészített ki. A mini szennyvízkezelő rendszer műszaki átadása az elmúlt év végén megtörtént. A már üzemelő tisztítómű a szennyvizet ártalmatlanítja, majd a községen keresztül folyó Kistarna-patakba vezeti, ahonnan pedig a Tarnába kerül, kifogástalan minőségben. A rendszer tesztelése folyamatos, működése eddig hibátlan volt. A próbaüzem ez év augusztusáig tart.

Számítások szerint ezután évente két-három alkalommal kell majd gondoskodni a szennyvíziszap elszállításáról, ami a korábbiakhoz képest jelentős megtakarítást jelent, mert a beruházásnak köszönhetően a tarnamérai közintézmények - a polgármesteri hivatal, az iskola, a könyvtár, a bölcsőde - egy hálózatra kapcsolódhattak. Az önkormányzat sajáterős hozzájárulása egy év alatt térül meg.

Timár László polgármester elmondta, hogy a lakosság nem csatlakozhat rá a mini szennyvízrendszerre, ahhoz nem elegendő a kapacitás. További gond, hogy egyre kisebb a remény a térségi csatornahálózat megépítésére. Tarnaörs gesztorságával létezik ugyan a közműtársulás, lakossági igény is lenne, de az emberek elszegényedtek az utóbbi egy-két évben, mind kevesebben tudnák vállalni a háztartásonként 300 ezer forint körül alakuló rákötés költségét, illetve a vízfogyasztás után kiszámított csatornadíjat.

 

Forrás: greenfo / MTI