Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nyílt levél környezeti nevelők és pedagógusok részére

  • 2014. szeptember 25.
  • Ressinka Agnes

Szeretnénk megköszönni 15 éve tartó bizalmukat, mellyel megtisztelték zánkai Kis -, Nagy -, és Fehérhátú Fakopáncs erdeiiskola-programunkat. Ez alatt az idő alatt mintegy 350-400 csoportban 30 ezret is meghaladó erdei iskolásnak mutattuk meg a természet szépségét, összetettségét és pótolhatatlanságát. Állandó, elhívatott és rengeteg tapasztalattal rendelkező csapatunk tagjai 3 ezernél is több foglalkozást tartottak. Sajnos 2014 tavaszától, üzemeltetőváltásból adódóan Zánkán beszüntettük környezeti nevelési tevékenységünket, valamint erdeiiskola-programjainkat.

Ugyanakkor új helyszínhez igazítva, de változatlan csapattal és lelkesedéssel Vászolyon, a Fecskefészek Természet – és Környezetvédelmi Oktatóközpont – Gádor Táborában folytatjuk ugyanazt a programsorozatot. 

Engedjék meg, hogy röviden bemutassuk a mindössze 270 lelket számláló Vászoly természeti értékeit, az oktatóközpontot és erdeiiskola-programunkat. Oktatóközpontunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban, azon belül annak egyik tájegységének közepén, a Pécselyi-medencében található. Az eredeti épület 1848 – ban épített, majd korszerűsített, gádoros parasztház, melynek átalakítása során arra törekedtek, hogy a hagyományos (népi) építészeti megoldásokat harmonikusan vegyítsék a modern kor funkcionális és kényelmi elvárásaival.

Településünkön öt forrás fakad, melynek vize a helyi lakosság ivóvízét adja, illetve valamikor öt vízimalmot is működtetett. A település zegzugos utcái számtalan népi építészeti emléket őriznek. Vászoly hangulatát mindezek mellett a települést átszelő patak, a Forrás-tó és a falut körülölelő, erdőkkel borított dombok adják.

A természeti környezet szinte érintetlen, élővilága hihetetlenül gazdag. Öt kilométeres átmérőjű körben több erdő és gyeptársulás is megtalálható. (pl.: karsztbokor-erdő, kocsánytalan-cseres tölgyes, gyertyános-kocsánytalan tölgyes, a Balaton-felvidék legalacsonyabban előforduló bükköse, felhagyott fás legelő, sztyepprét) A falutól délre található Öreg-hegyen előforduló bokorerdőnek, és bükkerdőnek különleges a rovarvilága. (Nem véletlen, hogy a falu galériájában minden évben kiállítást szervez a Magyar Rovartani Társaság és Természettudományi Múzeum.)

A település környéke földtani értékekben szintén gazdag, a nevezetességek gyalogosan is megközelíthetőek. A özelben érhető el a Halom-hegy elhagyott bazaltbányája, a Meggy-hegyi, vékony padoselválású (triász) mészkő. A Kő-völgyben található ugyanennek a mészkőnek vastag padoselválású, 20-25 méteres, függőlegesen álló fala. Szintén a Kő-völgyben lelhető fel a Balaton-felvidék egyetlen karrmezője. A változatos, dimbes-dombos alakzat, az eltérő alapkőzet (mészkő, dolomit, bazalt, márga), a keveredő klimatikus hatások (mediterrán, atlantikus) roppant gazdag növény – és állatvilágot eredményeznek.

Közvetlen környékünkön négy árpád-kori romtemplom is megtekinthető, melyek gyalogosan is elérhetőek. Közülük két templomrom is különleges: az egyik a Balaton-felvidék legnagyobb romja, a másik pedig az ikertemplomok legszebb magyarországi mintapéldája.

Oktatóközpontunk fagerendás tanteremmel, keramikus műhellyel, társalgóval, konyhákkal (közülük egyik hagyományos, kemencével és katlannal), fürdőkkel, toalettekkel ellátott. Az épületet részben gázzal, részben fával fűtjük. A hálók melegét központi fűtés, a földszinti helyiségekét pedig hangulatos cserépkályhák adják. Az épülethez zárt udvar, játszótér, kültéri padok és asztalok, illetve tűzrakóhely is tartozik.

Az oktatáshoz szükséges valamennyi eszközzel és anyaggal rendelkezünk. Összesen 39 féle foglalkozásból, terepi programból, előadásból, – a pedagógussal egyeztetve – állítjuk össze a csoportra szabott, egyedi környezeti nevelési programjainkat. Terepi infrastruktúránk komposztálóból, madárvédelmi eszközök bemutatójából, gyógynövénykertből, odútelepből áll.

A csoportok étkezésüket a honlapunkon feltüntetett étlapból tetszőlegesen állíthatják össze. Az elkészített ételt étteremből hozzák, amit az oktatóközpont konyhájában adagolunk, illetve szükség esetén melegítünk. Az étterem vállalja speciális étkezési igények kielégítését is. Csoportjaink az ételeket természetesen saját maguk is elkészíthetik.

Amit garantálni tudunk:

 

  • közvetlen, családias hangulatot (Egy időben csak egy csoport tartózkodik az oktatóközpontban, így maximális figyelmet tudunk rájuk fordítani.)
  • több évtizedes környezeti nevelési tapasztalattal, és szakértelemmel rendelkező csapatot
  • az év bármely napján, személyes találkozást az erdeiiskola-program megszervezése előtt
  • a pedagógus környezeti nevelési céljaihoz igazított, egyedi programok összeállítását
  • a programok rugalmas kezelését, váratlan helyzetekhez igazítását (pl.: időjárás, betegség)
  • a hagyományos falusi életmód bemutatását (háztáji állatok, erdőgazdálkodás, helytörténeti gyűjtemény megtekintése)
  • 3 nap/2 éjszakás, 4 nap/3 éjszakás és 5 nap/4 éjszakás tartózkodási lehetőséget
  • rugalmas fizetési feltételeket
  • kedvező részvételi díjakat, valamint kedvezményeket
  • segítséget a közlekedésben, csomagszállításban, buszrendelésben
  • garantáltan feledhetetlen élményeket

 

Bízunk benne, hogy érdeklődésüket sikerült felkelteni, és közös környezeti nevelési munkánkat tovább folytathatjuk! Bővebb információkkal az alábbi elérhetőségek bármelyikén állunk rendelkezésükre.

 

Cím: Fecskefészek Természet – és Környezetvédelmi Oktatóközpont – Gádor Tábor

8245 Vászoly, András utca 27., telefon: 30/548-2628, e-mail: [email protected]

web: www.gadortabor.hu

 

Forrás: az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet hírlevele