Nekünk szemét, nekik üzlet
Ennek a "trendnek" a jegyében árasztották el Magyarországot is német eredetű hulladékbálákkal. A szemétkereskedelem a XXI. század egyik legvirágzóbb üzlete, amit a kapzsiság, a korrupció és a nemtörődömség mozgat, egyelőre megállíthatatlanul.
Meglepő felfedezésről számolt be a közelmúltban egy orosz környezetvédő szervezet: az ország ázsiai felében a nagyvárosok roncstelepein nagyjából minden második autó jobbkormányos. Ez egy olyan országban, ahol hozzánk hasonlóan a jobbra tarts érvényes a közlekedésben, és a kormány helye előírásszerűen a bal oldalon van, ez korántsem magától értetődő, de persze van rá magyarázat. A jobbkormányos használtautó-áradat Japánból érkezik, szürke- vagy feketeimportban, meglehetősen nagy tételben. A "fordított" kocsikat elvileg csak alkatrésznek lehetne bevinni Oroszországba, de a hatóságok valahogyan mégis szemet hunynak a dolog fölött, hiszen a "fordított" autók rendszámhoz és forgalmi engedélyhez is jutnak. A roncstelepekre három ok miatt kerülnek nagy számban: egyrészt tényleg sok van belőlük, másrészt az átlagéletkoruk igen magas (ráadásul nincsenek hozzászokva az orosz klíma- és útviszonyokhoz), harmadrészt pedig az átlagosnál sűrűbben törnek, mivel nem mindenki számára megoldható feladat a jobbkezes közlekedésben jobbkormányos autót vezetni.
A fentiek látszólag a hulladékexportnak egy meglehetősen szofisztikált válfajáról szólnak, lényegében azonban a jelenség alig különbözik a német hulladékbálák magyarországi "vendégszereplésétől". A tízévesnél idősebb japán kocsik fillérekért kerülnek az orosz tulajdonosokhoz, de Oroszország emellett megkapja a ronccsá váló autók összes hulladékát, és a hulladékkezelés felelősségét is. Hasonló úton kerülnek Kínába és Mexikóba amerikai számítógépek, Indiába európai hajók, és Magyarországra osztrák hűtőszekrények meg televíziók, szintén közvetlenül a "haláluk" előtt.
A tavalyi év egyik "legizgalmasabb" szemétügye például a francia Clemenceau repülőgép-hordozó esete volt. A Clemenceau 140 napig bolyongott az óceánokon, a keringő 12 millió euróba került. A kiöregedett anyahajót először az egyiptomi hatóságok tartóztatták fel környezetvédelmi aggályokra hivatkozva, de végül Kairó engedélyezte az áthaladást a Szuezi-csatornán. A francia jármű 2006. február végén érte volna el indiai úti célját, de miután az indiai legfelsőbb bíróság jelezte, hogy nemkívánatosnak tartja a repülőgép-hordozó indiai szétszerelését, a Clemenceau-t visszarendelték francia felségvizekre. A párizsi védelmi minisztérium szerint a hajó környezetre veszélyes azbesztet tartalmazó része 46 tonna. A Greenpeace környezetvédelmi szervezet viszont szakértőkre hivatkozva azt állította, hogy legalább 500 tonna, de esetleg ennek kétszeresét is elérő veszélyes anyagot hordoz a hajó. Környezetvédők szerint Franciaország az utóbbi években 95 olyan kiöregedett repülőgép-hordozót exportált, amelyeket utolsó útjuk előtt egyáltalán nem mentesítettek az azbeszttől. Ezekből 60-at Bangladesben, 22-öt pedig Indiában szereltek szét.
A szemét persze sokféle úton-módon közlekedhet országok között. Magyarország minden évben tonnaszám kapja a háztartási hulladékot Ukrajnából az árvizek alkalmával: amikor a víz a szomszédos országban kilép a mederből, a hátára veszi a féllegális és teljesen illegális ártéri hulladéklerakók tartalmát, és elindul vele a határ felé. Fűrész György, a magyar horgásszövetség szakértője szerint évente legalább három-négy nagyobb szemétszállítmány érkezik vízi úton, és egyelőre sem arra nincs technológia, hogy a határnál feltartóztassák az akár illegálisan exportált hulladéknak is tekinthető úszó szemétkupacokat, se arra, hogy az ár elmúltával összeszedegessék a part menti fák-bokrok között fennakadt, jobbára pillepalackokból és nejlonzacskókból álló hagyatékot. A füzeseket jobb híján a horgászok próbálják meg tisztába tenni minden áradás után, de az iszapba ragadt szemét egy része mindig megközelíthetetlen és eltávolíthatatlan marad.
Hasonló módszerrel szennyezi a környezetet Kalifornia és Japán a csendes-óceáni szigetvilágban: a szél és az áramlatok egy Franciaország méretű szemétpaplant állítottak össze a két ország "nyersanyagából",
amely lassan sodródik ide-oda a tengeren (ha a sors úgy akarja, akkor vissza a feladóhoz, mostanában ugyanis épp Hawaii (vagyis az USA egyik állama) felé tart.
A hulladék természetesen nem csak illegálisan kelhet át a határokon. A jogszerű, és gazdaságilag indokolt szemétszállításokat általában a hulladékfeldolgozó kapacitások egyenetlen eloszlása, újabban pedig egyre inkább a nyersanyagínség indokolja. Ilyenkor az is előfordul, hogy megfordul a hulladékáramlás iránya. Magyarországról a használt tejes- és gyümölcslésdoboz Ausztriába és Németországba, a kimerült gépkocsi-akkumulátor osztrák és szlovén kohókba, az üveghulladék szlovák üveggyárakba kerül, a lehető legszabályosabban. Ugyancsak rendezett papírokkal indul Kínába a magyar műanyag szemét jelentős része, szintén feldolgozási céllal. A Magyarországon gyűjtött fémből olykor jut Kínába és Ausztriába is, a papírhulladék pedig a piaci árak és a papírgyárak pillanatnyi igényei szerint hol Ausztriából Magyarországra, hol az ellenkező irányba tart, mindig rendezett papírokkal.
A legális export jellemzője, hogy minden esetben tiszta, válogatott (egynemű), szelektív gyűjtésből származó hulladékról van szó, ez ugyanis a későbbi hasznosítás előfeltétele (és ez mutatja, hogy a Németországból az Alföldre küldött szemétbálák csak többszörös szabályszegés árán kerülhettek be az országba - a német feladó nem adhatta volna át hasznosításra, és a határon sem lehetett volna behozni, hiszen szemmel láthatóan válogatatlan, feldolgozásra alkalmatlan szemétről volt szó).
Európában, illetve az OECD-tagállamokban a legális hulladékkereskedelem az ún. színes lista szabályai alapján zajlik. A sárga listán a veszélyes, illetve feldolgozásra alkalmatlan hulladékok szerepelnek, a zöldön pedig a nem veszélyes kategóriába tartozó, hasznosítható "másodnyersanyagok". Az EU-tagállamok között az utóbbiak mindenféle engedély és adminisztráció nélkül kelhetnek át a határon (de a szállítást csak hulladéktranszport-engedéllyel rendelkező cég végezheti, a címzett kizárólag az adott hulladékfajta feldolgozására jogosítvánnyal bíró vállalkozás lehet). Ez a szabályrendszer tökéletesen megfelel az áruk szabad áramlásáról szóló ideáknak, de szakmai (hulladékos) szemszögből szinte kizárólag kiskapukból áll. Elég ugyanis kinevezni a hulladékot feldolgozásra váró nyersanyagnak, és máris akadály nélkül, az uniós alapszabadságokat biztosító jogszabályok védőszárnya alatt lehet megszabadulni szinte bármilyen szeméttől. A következő két példa riasztó egyértelműséggel mutatja meg, hogy mennyire használhatatlan a jelenlegi szabályozás. Két éve az IMPEL (az újonnan csatlakozott tagállamok környezetvédelmi jogalkotásában dolgozók nemzetközi szervezete) ellenőrzéseket végzett az európai kikötőkben, és minden második hulladékszállítmányban olyan veszélyes hulladékokat találtak, amelyeket - sárga listások lévén - tilos lett volna behajózni - különösen azokba a többnyire afrikai fejlődő országokba, ahol nyilvánvalóan semmiféle feldolgozásra nincs ipari kapacitás. Egy tavalyi eset pedig azt is demonstrálja, hogy a használhatatlan gumiszabály arra azért jó, hogy vissza lehessen élni vele: amikor Csehországban tűntek fel a hazaihoz hasonló német szemétkupacok, és a cseh kormány megtiltotta a szemétbehozatalt, az egyik feladó, a Münchener Recycling az áruk szabad áramlásának korlátozására hivatkozva pert indított, és első fokon meg is nyerte azt.
A szabályok elvben főként a másodnyersanyag-piac olajozott működését szolgálják (ennek a szándéknak rendelik alá a környezetvédelmi szempontokat), de a gyakorlatban szemmel láthatóan nem érik el a céljukat. A hulladékszállítási direktíva módosítását a leghangosabban nem a Greenpeace vagy a Föld Barátai sürgeti, hanem az Európai Műanyagfeldolgozók Szövetsége (EUPC) - a szervezet szerint az európai műanyaghasznosítók sorra tönkremennek, mivel a kínai cégek a szelektív gyűjtésből származó nyersanyag könnyen hasznosítható részét elhappolják előlük (magasabb árat fizetnek érte), s csak azt hagyják Európában, ami már tényleg csak a szemétbe való.
Tavaly szeptember végén az EU környezetvédelmi biztosa, Stavros Dimas Észtországban köszönetet mondott a helyi hatóságoknak és a Greenpeace szervezetnek az Elefántcsontparton súlyos környezetszennyezést okozó hajóval kapcsolatos magatartásuk miatt. Az észt hatóságok ugyanis megtiltották a környezetszenynyezésben gyaníthatóan bűnrészes Probo Koala nevű hajónak, hogy kifusson a kikötőből. A tartályhajóról 2006 augusztus végén négyszáz tonna mérgező anyagokat tartalmazó hulladékot rakodtak ki Abidjan területén. A szenynyezés nyolc ember halálát okozta és több tízezernél váltott ki mérgezéses tüneteket.
Észtországban a holland tulajdonú, Panamában bejegyzett hajó engedélyt kért szennyvizének kiengedésére, abban azonban olyan anyagot találtak, amely az első vizsgálatok alapján "hasonlóságot mutat azzal a szennyeződéssel, amelyet Elefántcsontparton rakodtak ki." Ezt követően indították el a vizsgálatot.
Kockázatok és mellékhatások
Egy régi típusú katódsugaras képcső akár két kilogrammnyi ólmot is tartalmazhat, amely a szervezetbe kerülve felhalmozódik, ugyanúgy, mint egy másik mérgező alkotóelem, az áramkörökben használt kadmium, mely a csontszövetbe épül be. A veszélyes hulladék tartalmaz még számos más mérgezőanyagot is: arzént (a monitorok), higanyt (a kapcsolások és a burkolat), krómot, szelént. A fejlődő országokban szokásos "kisipari" (háztáji) feldolgozás során a mérgező anyagok a ruhákról és a bőrről, az elégetés során pedig a füstből kerülnek az emberek szervezetébe. A szeméttelepeken pedig a talajt, a vízkészletet és az élővilágot fertőzik meg. Egy hétköznapi használatra szánt számítógép legyártásához legalább tízszer annyi ásványi- és kémiai anyag szükséges, mint annak végső súlya. Így tehát egy átlagos, 24 kilós PC és monitor előállításához közel 240 kilogramm ásványanyag, valamint 22 kilogramm vegyszer szükséges. Az elektronikai hulladékok feldolgozásából származó környezeti problémák miatt a kínai kormány 2002 augusztusában betiltotta a számítógép és printer részegységek importját. Az import azonban illegális csatornákon, főként Hongkong közvetítésével változatlanul folyik tovább.
Kapzsiság, korrupció, nemtörődömség
A legtöbb nyugati országban tiltott az elektronikus szemetet hagyományos szeméttelepekre szállítani, ezért a vállalatok inkább az újrahasznosítást választják. A környezetkímélő feldolgozás - gépenként átlagosan 10 dolláros - díját azonban szívesen megspórolnák, ezért olyan országokba szállíttatják a hulladékot, ahol lazák a környezetvédelmi előírások - itt jön a képbe a kapzsiság. A szürkeexportot legális külkereskedelmi cégek szervezik, az ügyleteket mindig szabályos külpiaci értékesítésnek álcázzák. A fogadó ország vámosai - akiknek hivatalból át kellene látniuk a szitán - pedig kenőpénzért szemet hunynak a "szemétség" felett. A nagy profit látszólag a szemét befogadójánál (pontosabban eltüntetőjénél) keletkezik, hiszen ő kapja a legnagyobb pénzt az ügyletből. Valójában azonban a fogadó fél közgazdasági értelemben mindig rosszul jár, hiszen egy viszonylag szerény ősszeg fejében a hulladékkal járó környezeti károkat és az eltakarítás költségeit is megörökli (más kérdés, hogy ez a tétel a gyakorlatban - nemritkán a hatósági korrupció következtében - az önkormányzati vagy az állami költségvetést terheli). A valódi nyertes (pénzügyi szempontból) a hulladék "feladója" - emiatt a szemétexport voltaképpen egy nagyon egyoldalú és igazságtalan jövedelemtranszfert jelent a szegényektől a gazdagok felé.
Forrás: NOL