Narancslevet öntünk az óceánba a lebomló műanyagokkal

Lebomló, biológiai úton lebomló vagy komposztálható műanyagok: ezek a fogalmak nem csak az átlagembert, de még a tudósokat is összezavarják a - hívta fel a figyelmet Jason Locklin, a Georgia Egyetem új anyagok intézetének igazgatója a New York Times cikkében. Kezdve mindjárt onnan, hogy ezeknek a műanyagoknak ugyanis speciális körülményekre van szükség a lebomlásukhoz és az újrahasznosításra irányuló törekvéseket is megbonyolítják. A komposzttelepeken ráadásul általában több időre van szükség, hogy szétaprózódjanak és lebomoljanak, mint más szerves hulladékoknak. Így viszont a kész komposzt lebomlatlan bioműanyag-darabokkal lehet szennyezett, és mivel jelenleg a komposztálható műanyaghulladék kezelése nincs megfelelően kiépítve, így végső soron ezek ugyanúgy hulladéklerakókban vagy égetőkben kötnek ki, mint a hagyományos műanyag társaik.

A másik problémát maguk a fogyasztók okozzák: mivel a bioplasztik tulajdonságaiban, kinézetében nagyon hasonlít a hagyományos műanyagra, így az emberek összekeverve azzal ugyanúgy a szemétbe dobhatja – vagy ha tudnak arról, hogy bio, a természetbe, mivel könnyen azt hihetik, hogy ott lebomlik. Pedig nem: ott ugyanolyan károkat okoznak a környezetnek, mint a fosszilis nyersanyagokból készülő társaik.

Hogyan határozzuk meg a lebomlást?

Elméletben szinte minden anyag lebomlik a nyílt környezetben: a kérdés csak az, mennyi idő alatt és milyen feltételek mellett.

Az Európai Bizottság három különböző lebomlást különböztet meg: ezek a biodegradáció, a komposztálás és az oxidatív úton történő lebomlás folyamatai. A biodegradáció az a folyamat, amely során a mikroorganizmusok az anyagot a természetben megtalálható elemekre, szén-dioxidra, vízre vagy biomasszára bontják – ez végbemehet oxigéndús környezetben (aerob bomlás) vagy oxigénben szegény környezetben (anaerob bomlás) is. A komposztálás pedig felügyelt körülmények között történő fokozott biodegradációt jelent, amelyet főként a mesterséges levegőztetés és az anyagban végbemenő biológiai aktivitásból származó természetes hőtermelés jellemez. A keletkező anyag, a komposzt értékes tápanyagokat tartalmaz és talajjavítóként is használható.

Mi a bioplasztik?

Egyfelől takarhatja a kukorica alapú műanyagot, ami ugyan nem kőolajból készül, a környezetre nézve mégis ugyanolyan káros lehet. Általában kukoricakeményítőből készül a PLA (vagyis a politejsav) és ipari komposztáló eljárással lehet csak lebontani, amire az Amerikai Egyesült Államokban sincs megfelelő infrastruktúra kiépítve. De kipréselt cukornádból és baktériumokból is készíthetnek műanyagot helyettesítő anyagot, amelyek valóban lebomolhatnak – utóbbi gazdaságos előállítása azonban már más kérdés.

Lebomlóként emlegetik az úgynevezett „oxoműanyagokat”, vagy oxidatív úton lebomló műanyagokat. Ezek lényegében hagyományos műanyagok, amelyek olyan adalékanyagokat tartalmaznak, amelyek UV-sugárzás vagy hőhatás következtében felgyorsítják az anyag apró részekre bontását. Az adalékanyagok hatására a műanyag idővel műanyag részecskékre, majd mikroműanyagokra töredezik, amelyek hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a hagyományos műanyagok aprózódásából származó mikroműanyagok. Ezeket az EU 2021-től szintén betiltja.

A kérdés az, hogy még ha le is bomlik valami, mi marad utána: a PLA bomlása során a légkörbe kerülő szén-dioxid keletkezik, az oxo-degradálódó műanyagok bomlása során pedig a szén-dioxid mellett nehézfémek, könnyűfémek és sók is visszamaradnak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) idén májusban az Országgyűlésnek benyújtott javaslat értelmében egyébként a biológiailag lebomló műanyagból készült hordtasakok forgalmazását is betiltotta volna. A nejlonzacskó körüli huzavonában egyelőre úgy tűnik, hogy a korábban termékdíjmentes biológiailag lebomlók termékdíját emelheti meg a kormány kilónként 500 forintra.

Az Egyesült Királyságban 2020 október elején egy új szabvány értelmében definiálták, mit is nevezhetnek biológiai úton lebomlónak. A nemzeti szabványügyi szervezet, a British Standards Institution közleménye alapján azt a műanyagot hívhatják biológiai úton lebomlónak, amelyről bebizonyosodik, hogy a bomlása közben se káros anyag, se mikro-, vagy nanoműanyag nem kerül a környezetbe.

A Guardian ezzel kapcsolatos cikke arra is kitért, hogy ennek az új szabványnak egy brit cég felel meg, a Polymateria, amelynél egy olyan formulát fejlesztettek ki, amit a műanyaghoz keverve például az olyan a poharakat, tetőket és filmeket egy ponton iszappá változtatja. Amikor ugyanis bomlásnak indulnak, a legtöbb ilyen termék napfény, víz és levegő hatására szén-dioxiddá, vízzé és sárrá alakul két éven belül. A poletilén 226, míg egy műanyagpohár 336 nap alatt bomlik le teljesen a módszerrel.

Az így készült, biológiai úton lebomló termékeken ezen felül egy újrahasznosítási dátumot is feltüntetnek, ami azt jelzi, hogy mikor kell megfelelően újrahasznosításra kidobni őket, mielőtt bomlásnak indulnának.

Se nem szerves, se nem műanyag hulladék

Arthur Huang újrahasznosítás-szakértő is arra figyelmeztet, a bioműanyagok környezeti szempontból még rosszabbak is lehetnek, mint hagyományos társaik, ugyanis jelentős termőterületre van szükség az előállításukhoz (amit az élelmiszer-termesztéstől veszünk el). „A bomlás során ráadásul megváltoztatják talaj és a víz pH-értékét, végső soron savasabbá teszik” – nyilatkozta a Dezeennek. A szakértő szerint a PLA bomlása nagyjából olyan hatást ér el a környezetben, mintha egy csomó narancslevet öntenénk az óceánba, vagy folyókba. Huang ugyanakkor azt is pedzegeti, hogy míg a hagyományos műanyag okozta szennyezés főként fizikai problémát okoz, biológiailag lebomló társai már kémiait, ugyanis a bomlás során számos anyag kerül a környezetbe. Szerinte a fő probléma az egyszer használatosság, megoldást pedig a hagyományos műanyagok újrahasznosítása jelentene, nem pedig a biológiailag lebomlók és a komposztálás.

A Humusz Szövetség is arra hívta fel a figyelmet egy korábbi állásfoglalásában, hogy mivel a biológiailag lebomló műanyagok az egyszer használatosak alternatívájaként jelentek meg, nem tekinthetőek környezetbarát alternatívának: nehéz megfelelően elhelyezni ezeket a körforgásos gazdaság rendszerében, mivel a hulladékgazdálkodás nem megfelelő és az ipari komposztálásuk egyelőre nem megoldott. „A műanyagok bioműanyagokra történő átállásával mindössze egy alapanyagfajtát cserélünk le egy másikra” – hívják fel a figyelmet. Ők is azon az állásponton vannak, hogy elsősorban az egyszer használatos termékeket kellene visszaszorítani és az újbóli használatot – így a betétdíjas megoldásokat - ösztönözni.

„Fontos, hogy lássuk, hogy ezeket az anyagokat az esetek döntő többségében egyszer használatos termékek formájában forgalmazzák. A probléma az, hogy egyszer használatos termékként annak a kultúrának a részét képezik, hogy minden eldobható, így csak erősíti az emberekben a mára berögződött rossz szemléletet, és továbbra is nyomást gyakorol a gyártásuk a természeti erőforrásokra” – írja a Humusz Szövetség.

Nem minden bomlik le természetes úton, ami bio(műanyag)

Azt, hogy mennyire zöldek a biológiailag lebomló, komposztálható és bioalapú, nemrégiben bevezetett új műanyagtermékek, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) is vizsgálta: ők is kiemelik, hogy egyrészt a biológiailag lebomló vagy komposztálható műanyagok is előállíthatók bio- és fosszilis alapú nyersanyagokból is, illetve a bioalapú műanyagok is tervezhetőek úgy, hogy ne komposztálódjanak vagy bomoljanak le biológiailag, ezért szükség lenne a pontos meghatározásokra.

Bár a bioalapú anyagok fenntarthatósága – a fosszilis alapú műanyagokhoz hasonlóan – a termelési gyakorlatoktól, valamint a termékek élettartamától és életciklus végi kezelésétől függ, bizonyos esetekben hozzájárulnak a szennyezés csökkentéséhez, de ez koránt sincs minden esetben így – figyelmeztet az EEA.

Jó példaként említik a komposztálható műanyag zacskókat: ezek használata a háztartásokban az élelmiszer-hulladék gyűjtéséhez növeli az élelmiszer-hulladék begyűjtési arányát, mivel a fogyasztók kényelmesnek találják használatukat. Azonban az is szempont, hogy a körforgásos gazdaságban a műanyagból műanyag keletkezzen, a biológiailag lebomló és komposztálható megoldásokkal viszont ez nem valósul meg – így pedig elvész az előállításukhoz felhasznált energia.

Bioplasztikipar

A European Bioplastics szervezet szerint a bioműanyagok egyelőre az évente körülbelül 360 millió tonnányi műanyagot előállító iparág körülbelül egy százalékát teszik ki, az igény rohamosan növekszik és egyre szélesebb az is, mit állítanak elő bioműanyag címszó alatt. A legnagyobb növekedést az olyan új és innovatív, bio alapú és biológiailag lebomló polimereknek jósolják, mint a PP (polirpopilén és a PHA (polihidroxialkanoát): előbbi előállítása 2024-re meghatszorozódhat, míg az utóbbié is a háromszorosára nőhet az elkövetkezendő években. A bio alapú, ám biológiai úton nem lebomló műanyagok teszik ki a műanyagpiac több mint 40 százalékát. A legtöbb műanyag – az előállítok bioplasztikok 55 százalékából – pedig csomagolás készül.

forrás:https://hvg.hu/zhvg/20201018_lebomlo_muanyag_bioplasztik_pla