A mikroműanyagok útja nem ér véget az óceánban, a szél bárhová elhordja őket
A Larry névre keresztelt hurrikán 2021 szeptemberében erős széllel és özönvízszerű esővel sújtotta a kanadai Új-Fundland szigetét. Emellett azonban még egy jelenséget magával hozott: a mikroműanyag-esőt. Egy friss tanulmány szerint a vihar alatti napokon akár ötször annyi részecske is lehullott, mint a vihar előtti vagy utáni napokon.
A kanadai Halifaxben található Dalhouise Egyetem kutatói szerint korábban nem vizsgálták, hogy a hurrikán milyen hatással van a mikroműanyagok lerakódására, így az egyetem munkatársai igyekeztek előre felkészülni mérőműszereikkel a Larry hurrikán érkezésére. A kutatócsoport a vihar előtti két naptól a vihar utáni két napig nagy méretű hajókat helyezett ki, hogy felfogják a felkavart mikroműanyagokat.
Az eredményeik szerint a hurrikánnal még úgy is négyszer annyi mikroműanyag hullt le a területen, mint amit egy korábbi vihar során mértek, hogy a környéken nincsenek igazán olyan ipartelepek, ami ezt a magas szennyezést okozhatta volna. A kutatók szerint így valószínűleg az lehet a magas érték mögött, hogy a vihar áthaladt az észak-atlanti szemétsziget fölött, mielőtt partot ért volna.
A teljes cikk a qubit.hu-n érhető el.