Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mentőöv a hulladékgazdálkodásnak?

  • 2018. november 12.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

A november 10-i Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján 1,5 milliárd forintot csoportosít át a kormány azonnali hatállyal a hulladékok elszállításának akadozása miatt kialakult kaotikus helyzet felszámolására. Nesze neked rezsicsökkentés.

A határozat értelmében a költségvetési közvetlen bevételei és kiadásai fejezeten belül az Átmeneti hulladék-közszolgáltatással kapcsolatos kiadások terhére 1,5 milliárd forint kerül át az Innovációs és Technológiai Minisztérium büdzséjébe, a hulladékgazdálkodási ideiglenes közszolgáltatás indokolt többletköltségei és kapcsolódó kártalanítása jogcímcsoport javára.

Az átcsoportosítással egy jelenleg 200 millió forinttal feltöltött kassza bővül ki 1,5 milliárddal, míg a másik, 2 milliárd forinttal induló keret apad le 500 millióra. A hulladékgazdálkodással kapcsolatos problémák hónapok óta ismertek, a szelektív hulladékgyűjtéssel, illetve a zöld hulladék begyűjtésével van a legtöbb gond, sokszor napokat, heteket késik a szolgáltató, illetve elszámolási viták is nehezítik a munkavégzést. Nem ez az első eset idén, hogy átcsoportosítást hajt végre a kormány a hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátására. Október végi hír volt, hogy összesen 26,4 milliárd forintot különítettek el a szemétszállítási munkákra - írta az mfor.hu

 

 

forrás: greenfo.hu