Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mégsem tiltják be az avarégetést 2021-től az egész országban

  • 2020. december 10.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

Korábban a hellovidék.hu is beszámolt arról, hogy a parlament által még nyáron elfogadott módosítás értelmében 2021. január elsejétől kezdődően országszerte tilos az avarégetés és a kerti hulladék égetése. A döntéssel azt a rendelkezést törölték el, ami alapján az önkormányzatok rendeletben szabályozhatják az avarégetést. Ennek célja az indoklás szerint a levegő minőségének javítása, a lakosság egészségének védelme, a levegő nem megfelelő minősége miatt ugyanis uniós kötelezettségi eljárás indult Magyarország ellen.

Dömötör Nikolett írása, a hírt a hellovidek.hu-ról kölcsönöztük.

December 2-án azonban megjelent egy kormányrendelet a Magyar Közlönyben, ami teljesen felülírja a fél éve elfogadott módosítást és az azzal járó országos tilalmat. A rendelet a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet idején alkalmazandó, levegőminőséggel összefüggő szabályokról szól, tartalma alapján veszélyhelyzet megszűnéséig (vagyis jelen állás szerint február 8-ig) továbbra is a települési önkormányzatok hatáskörében marad „a háztartási tevékenységgel okozott légszennyezésre vonatkozó egyes sajátos, az avar és kerti hulladék égetésére vonatkozó szabályok rendelettel történő megállapítása”.

Tehát amíg a veszélyhelyzet fennáll, addig továbbra is az önkormányzatokra lesz bízva, engedélyezik-e az avar- és zöldhulladék-égetést, és ha igen, milyen feltételekkel.

A rendelettel kapcsolatban megkérdezték a Levegő Munkacsoport munkatársát, Bendik Gábor környezetvédelmi szakjogászt, aki a HelloVidéknek azt mondta: a visszalépéssel nem értenek egyet, nehéz látni mögötte a szakmai indokokat. Emiatt írtak is egy tájékoztatást kérő levelet Gulyás Gergelynek, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, válasz egyelőre nem érkezett.

"Levegőminőségi vagy akár hulladékgazdálkodási szempontból semmi nem indokolja a rendelkezést, sőt, éppen az ellentétére lenne szükség. Egyre több tanulmány bizonyítja, hogy a koronavírus-járvány terjedése, a tünetek súlyosbodása, a halálozási arány összefüggésben áll a légszennyezettséggel. Ennek több hatásmechanizmusa van, de röviden összefoglalva: a szennyezett levegőben található apró részecskéken is utazik a vírus, ráadásul a légúti megbetegedéseket eleve súlyosbítja, akár elő is idézheti a légszennyezettség. Éppen hogy a levegőminőség javítása érdekében kellene akár rendkívüli, akár hosszú távú intézkedéseket tenni azért, hogy a járványt visszaszorítsuk, nem pedig visszavonni az országos tilalmat."

A szakember azt is hozzátette, hogy a januári időszakban nem is igazán keletkezik olyan mennyiségű kerti hulladék, mint ami a tavaszra vagy az őszre jellemző. „Az sem lehet indok, hogy ne lenne alternatíva a zöldhulladék-égetésre, hiszen eleve egy megfelelő felkészülési idő állt a lakosság és az önkormányzatok rendelkezésére a kerti hulladékok környezetbarát kezelési módszereinek kidolgozására. Ahol még így sem működik gördülékenyen a zöldhulladék elszállítása, kezelése, ott a helyi komposztálás lehetőségével is lehet élni.”

Az avar- és zöldhulladék-égetés egyébként számos településen már eddig is tiltott volt, jellemzően a kisebb önkormányzatok foglalkoztak kevésbé a jelenséggel.

Az országos tilalom bevezetésével kapcsolatban Bendik Gábor azt mondta: nem gondolja, hogy ez különösebb problémát okoz, illetve a Levegő Munkacsoporthoz sem érkezett eddig olyan jelzés, amiből az derülne ki, hogy bárhol akadályba ütközik az átállás.

"A hulladék megfelelő kezelését az önkormányzatok különösebb segítsége nélkül is meg lehet oldani, vidéken, kisebb településeken főleg, itt ugyanis bőven rendelkezésre áll az a hely a kertekben, ahol az ott termelődött zöldhulladékot komposztálni lehetne. Egy ugyanakkora helyen, ahol el lehet égetni egy kupac avart, komposztálni is lehet ugyanazt a mennyiséget. Nyilván ez egy lassabb folyamat és több odafigyelést is igényel, de az előnyei is bőven megvannak: a biológiai körforgásból nem vonjuk ki a tápanyagot, ami által a talajerő-utánpótlást is valamelyest biztosítjuk. A kártevők (aktuálisan most például a dióburok-fúrólégy) megsemmisítésére sem az égetés jelenti a megoldást, hanem a megfelelő növényvédelem "

- összegezte a HelloVidéknek.

 

A kép és a hír forrása: hellovidek.hu