Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Már a tengeri levegő sem tiszta

  • 2020. május 26.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

Mikroműanyag-részecskéket találtak a tengervízből képződő vízpárában a skót Strathclyde Egyetem és a francia Toulouse-i Egyetem kutatói, egy a Plos One folyóiratban megjelent tanulmány szerint.

 

Ez egy újabb bizonyíték arra, amit már jó ideje sejthető volt, hogy az évente a tengerekbe kerülő több százezer tonna műanyaghulladék - melynek nagy része pet-palack -nem csak a vizeinket "gazdagítja", hanem mikro méretű részecskékre bomolva, a vízpárában található hordozó anyagokhoz kapcsolódva a légkörbe kerülnek - írja a 444.

„A tengeri levegőt hagyományosan tisztának és egészségesnek hisszük, a kutatásunk viszont most meglepően nagy mennyiségű mikroműanyag részecskéket talált benne. Ezek a részecskék feltehetően tengeri sókristályokkal, baktériumokkal, vírusokkal és algákkal együtt válhattak ki a tengervízből”

- nyilatkozta a Guarduian-nek Steve Allen, a kutatás egyik szerzője. A tengervízpárában talált műanyag-mennyiségből következtetve úgy számolnak, hogy évente 136 ezer tonna mikroműanyag kerülhet ilyen formában a levegőbe.

 

2018-ban az adatok szerint 359 millió tonna műanyagszemét keletkezett a világon, aminek körülbelül a tíz százaléka landolhatott a tengerben. Ehhez képest nem elhanyagolható az a mennyiség, ami a vízpárával a levegőbe kerül - állítja a tanulmány, ami további vizsgálódást inspirálhat. 

 

forrás: zipmagazin.hu