Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarországon használatos ökocímkék gyűjteménye

  • 2013. július 29.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Tökéletesen környezetbarát termék nincsen, csak környezetbarátabb alternatíva. Ezért az alábbi kérdést minden esetben érdemes feltenni magunknak: valóban szükségem van rá?

Igenlő válasz esetén a termékek csomagolásain feltüntetett tájékoztató címkék alapján tájékozódhatunk azok környezetre gyakorolt hatásáról. Ezen tudás birtokában már könnyedén változtathatunk vásárlási szokásainkon, vagyis látszólag két ugyanolyannak tűnő termék közül dönthetünk a környezetbarátabb mellett!

A választást megkönnyítendő összegyűjtötték Nektek a hazai, illetve EU-s ökocímkéket azok jelentéseivel.

Környezetbarát Termék:
Magyarországon 1994 óta használt jelzés, mely a termékek környezetbarát vagy környezetkímélő jellegét tanúsítja. A nemzeti Környezetbarát termék minősítő rendszer az EU ökocímke mintájára jött létre. A rendszer célja egyrészt a vállalatok ösztönzése tisztább technológiák alkalmazására és környezetbarát termékek fejlesztésére, valamint az ezek iránti kereslet elősegítése.

 

Európai ökocímke:
A környezetbarát termékek és szolgáltatások európai védjegye (European Ecolabel), amelyet 1992-ben alapítottak azzal a céllal, hogy ösztönözzék a vállalkozásokat környezetbarát termékek és szolgáltatások piacra vitelére. Ez a címke garantálja a fogyasztóknak a termék kiváló környezeti tulajdonságait és a magas minőségét. Ez a jel valamennyi textíliára, anyagra, fonalra és szálra alkalmazható, ha megfelelnek az EU által támasztott követelményeknek, és felhasználásuk a környezeti behatásokat a minimális szinten tartja.

 

 

Európai Uniós ökológiai logó, vagy más néven "eurolevél":
2010 óta minden olyan előre csomagolt bioterméken fel kell tüntetni, amely teljes egészében megfelel az EU ökológiai gazdálkodásról szóló rendeletének, és az uniós tagállamokból származik. Importált termékek esetén használata nem kötelező. A címke nagyban segíti a fogyasztókat, hogy könnyebben felismerjék az ökológiai úton előállított élelmiszereket.

 

Magyar Termék:
2006-ban, 13 hazai cég összefogásával alakult azzal a céllal, hogy közös költségkeret összeadásával, központi kommunikációval segítse visszaállítani a magyar munkaerő és a magyar termék becsületét. Piaci szereplők általi kezdeményezés, amely szeretné megnyerni a gazdasági döntéshozók támogatását az ország gazdasági eredményének javítása érdekében. Kizárólag olyan terméken találhatjuk meg a címkét, amely végleges formáját Magyarországon nyerte, és a hazai forgalomba hozatal előtt más országban nem került forgalomba.

Kiváló Magyar Termék:
1998-ban hozták létre, a védjegy célja az élelmiszer-előállítók védelme, a fogyasztók tájékoztatásán keresztül a fogyasztói döntések befolyásolása, az általános élelmiszer-fogyasztási kultúra fejlesztése, az élelmiszergyártók ösztönzése a minőségfejlesztésre és az országimázs erősítése.

 

Magyar Baromfi:
2002 óta használt védjegy, azon magyar termelők használhatják, akiknek Magyarországon nevelt és feldolgozott (vágott, darabolt és csomagolt) baromfiból készült termékei megfelelnek a hatályos magyar és uniós jogszabályokon túl, a védjegy szabályzata által előírt minőségbiztosítási szabályoknak is.

 

Magyar Termék Nagydíj:
Az európai regionális tanúsító védjegyek sorába tartozik. A fogyasztói alapjogoknak, fogyasztóvédelmi és környezetvédelmi előírásoknak megfelelő magas minőségű termékeket, szolgáltatásokat és előállítóikat ismeri el.

 

Premium Hungaricum:
A Kárpát-medence minden olyan élelmiszeripari kis- és középvállalkozását támogatja ez a védjegy, amely a magyar hagyományokat tisztelő, egyedi és kiváló termékeket állít elő, mivel az alapító tagok (borászok, pálinka-, tészta- és vízgyártók) szerint ezek a termékek, illetve innovációk gyakran nem kapnak megfelelő anyagi támogatást a piacra jutáshoz és a fejlesztéshez. Az értékteremtésen túli cél, hogy ne csak az elit hungarikumok, hanem a többi kiváló magyar termék is nemzetközileg ismertté váljon.

Biokontroll Hungária (HU-ÖKO-01):
Azon ökológiai élelmiszereken és mezőgazdasági termékeken látható, melyek előállítása ellenőrzött, vagyis a rájuk vonatkozó közösségi és hazai jogszabályokat betartották, valamint az állam hatósági kontrollja alatt működő ellenőrzési rendszerben állították elő. Ilyen címkével ellátott termékek vásárlása esetén biztosak lehetünk benne, hogy az általunk vásárolt élelmiszer egészséges, ezen felül a fenntartható gazdálkodást támogatjuk általa.

 

Hungária ÖKO Garancia (HU-ÖKO-02):
Ausztria vezető ellenőrző szervezetének magyarországi leánycége, több közép- és kelet-európai bioüzem áll ellenőrzésük alatt. Ilyen címkével ellátott termékek vásárlása esetén biztosak lehetünk benne, hogy az általunk vásárolt élelmiszer egészséges, ezen felül a fenntartható gazdálkodást támogatjuk általa.

 

Naturland:
A német Naturland Szövetség előírásai többek közt a feldolgozásra, állattartásra, zöldség- és növénytermesztésre terjednek ki. Céljuk a természetes állapotukban meghagyott, kíméletesen feldolgozott élelmiszerek előállítása.

 

 

Demeter:
1928-ban alapított védjegy, az ökológiai gazdálkodásból származó termékek megjelölésére használják. A világ legnagyobb farmergazdaságait fogja össze és a három legnagyobb biotermék tanúsító szervezet egyike. A legszigorúbb és a legmegbízhatóbb szabályozás egész Európában.

 

Fair Trade:
Magyarul méltányos kereskedelem. A címke bizonyítja, hogy az adott termék méltányos árakon, tisztességes munkakörülmények között lett előállítva, valamint kiegyensúlyozott kereskedelmi feltételeken alapuló gazdasági kapcsolatot is takar a fejlődő országok dolgozói és gazdálkodói között. Ilyen címkével ellátott termékek vásárlásával a fejlődő országok termelőinek segítünk a szegénység és egyenlőtlenségek leküzdésében.

 

Made-by:
A „tiszta ruha” vagy „tiszta divat” termékei környezeti és társadalmi szempontból is teljesítik a fenntarthatósági követelményeket. Környezeti szempontból biogazdálkodást, társadalmi szempontból a fair trade elveinek való megfelelést jelenti.

 

ÖKO-Tex:
Az ártalmas kísérőanyagoktól mentes ruházati cikkekre vonatkozó tanúsítvány. Azt bizonyítja, hogy a termék olyan textíliából készült, ami nem tartalmaz allergiát okozó vagy rákkeltő színezőanyagokat, tesztelésen esett át különböző vegyszerekre, nehézfémekre és biológiailag aktív anyagokra vonatkozóan, illetve bőrbarát Ph értékkel rendelkezik.

 

Energiacímke:
Az energiacímkét hűtőgépeken, mosó- és mosogatógépeken, vízmelegítőkön, tűzhelyeken, fényforrásokon és légkondicionáló berendezéseken kötelező feltüntetni. 1995-ben vezették be, célja, hogy pontos, felismerhető és összehasonlítható információval lássa el a fogyasztókat a háztartási készülékek energiafogyasztására, teljesítményére és egyéb lényeges tulajdonságaira vonatkozóan. Lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy azonosítsák egy adott termék tényleges energiahatékonyságát, és felbecsüljék a termék energiaköltség-csökkentési képességét.

 

 

 

Energy Star:
Azt mutatja, hogy a termék megfelel az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal energiafelhasználási kritériumainak.

 

 

Ügyelj környezeted tisztaságára!:
Eredetileg a „Keep Britain Tidy” mozgalom jelképe. A nemzeti hulladékellenes kampány célja a közvetlen lakókörnyezet tisztaságának védelme és az antiszociális viselkedés visszaszorítása volt.

 

 

Szelektív gyűjtést igénylő elektromos berendezések:
Elemeken és akkumulátorokon, valamint elektronikai berendezéseken kell feltüntetni. Amennyiben a kuka alatt fekete hasáb is látható, az azt jelzi, hogy a termék visszagyűjtésének és ártalmatlanításának költségeit a gyártónak kell fizetnie. Amennyiben a fekete hasáb nem szerepel, úgy a termék visszagyűjtéséért csak csere esetén felelős a gyártó.

 

Műanyaghulladékok hasznosítását megkönnyítő jel:
A műanyagok típusát adja meg a DIN 6120 szabvány alapján:
01 – PET = polietilén-tereftalát
02 – PE-HD = nagy sűrűségű polietilén
03 – PVC = polivinilklorid
04 – PE-LD = kis sűrűségű polietilén
05 – PP = polipropilén
06 – PS = polisztirol
07 – egyéb
Ez a jel további anyagtípusok megjelölésére is feltüntethető:
20 – PAP = hullámlemez
21 – PAP = nem hullámlemez jellegű karton
22 – PAP = papír
40 – FE = acél
41 – ALU = alumínium
50 – FOR = fa
51 – FOR = parafa
60 – TEX = gyapot
61 – TEX = juta
70 – GL = színtelen üveg
71 – GL = zöld üveg
72 – GL = barna üveg
80-98 – C + főkomponens = kompozitok

Zöld Pont:
Jelentése, hogy az adott csomagolásra befizették a megfelelő díjat a nemzeti csomagoláshasznosító szervezetnek, hogy az elvégezze a termékek csomagolásának visszagyűjtését, hasznosítását, illetve ártalmatlanítását.

 

FSC:
FSC = Forest Stewardship Council, magyarul Felelős Erdőgazdálkodás Tanácsa. 1993-ban hozták létre a riói csúcs hatására, hogy a faanyag eredetének igazolásával globális szinten fellépést sürgessen a fenntartható és felelős erdőgazdálkodásért. A minősítés során figyelembevett szempontok közé tartozik például, hogy a fakitermelés és az erdő(újra)telepítés folyamán érvényesül a biodiverzitás és az ökológiai egyensúly fenntartása, valamint biztosított az érintett területeken a helyi dolgozók és a lakosság jogainak, és érdekeinek érvényesülése is.

PEFC:
PEFC = Programme for the Endorsement of Forest Certification schemes, magyarul Páneurópai Erdő Tanúsító Tanács. 1999-ben 27 tagország erdő- és fafeldolgozó ipara által alapított független, nonprofit, civil nemzetközi szervezet. A jel a fenntartható módon művelt erdőkből származó termékek megkülönböztetésére szolgál.

 

 

Állatokon nem tesztelt:
Bár 2013 márciusától az Európai Unióban tilos forgalomba hozni állatokon tesztelt kozmetikumokat, nem árt tisztában lennünk ezzel a címkével is.

 

 

Mindezen túlmenően az alábbi szempontokra is érdemes odafigyelnünk az egyes termékek vásárlása során:

  • tartós és könnyen javítható;
  • újrahasználható, akár más célra is;
  • újrahasznosítható;
  • minél kevesebb és természetesebb csomagolás (papír, vagy üveg);
  • újrafeldolgozott anyagokból készült;
  • használata után ne váljék belőle veszélyes hulladék;
  • helyi termék, nem messziről szállított;
  • kézzel készült legyen.

Forrás: Öko-Pack