Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lámpára és csengőre gyűjtenek

  • 2014. november 24.
  • Csilla

A rendőrség az ország számos pontján módszeresen vadászik azokra a kerékpárral munkába menő munkásokra. Ők azok, akiknek a bicikli az egyetlen lehetőségük, hogy eljussanak a sokszor 10-15 km-re lévő munkahelyükre, de a kerékpárjuk nem felel meg a KRESZ előírásának, mert hiányzik róla egy prizma, egy csengő vagy egy lámpa. A Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket (MKTB) Egyesület ezért gyűjtőakcióba kezdett.

A Csengőfrász elnevezésű társadalmi szolidaritásra felhívó akciójukat mutatta be pénteken a pesti bulinegyedben Barát Endre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket (MKTB) egyesület alelnöke és Galba-Deák Ádám, a Szociális Önvédelem aktivistája.

A sajtótájékoztatón Barát Endre kiemelte, hogy ezen esetek a tisztességes dolgozni kívánó, gyakran roma személyek ellen irányuló rendőri vegzatúrát kívánják felszámolni. Barát szerint ennek „lehet rasszista indítéka is, ami különösen igazságtalan, mert sok esetben több tízezer forintra büntetik a dolgozni járó roma honfitársainkat.". 

Az MKTB ezért Budapesten gyűjtésbe kezdett: aki megteheti, adjon a rászorulóknak egy prizmát, egy csengőt vagy egy lámpát. Ezen kívül A Norvég Civil Támogatási Alaptól is nyertek  pályázati pénzt ezeknek az eszközöknek a beszerzésére.

„Ami ide a bulinegyedbe járók számára csak egy hosszúlépés ára, az óriási segítség Edelényben” – fogalmazott Galba-Deák Ádám.

A gyűjtőpontok helye (a lista nem teljes):

- Mazel Tov, 1073 Bp., Akácfa utca 49.
- Fogasház és Fogaskert, 1073 Bp., Akácfa utca 51.
- Kőleves Étterem, 1075 Bp., Kazinczy utca 41.
- Mika Tivadar Mulató, 1075 Bp., Kazinczy utca 47.
- Szomszéd bár, 1075 Bp., Király utca 13. (Gozsdu udvar)
- BK41, 1084 Bp., Bérkocsis utca 41.

A rendőrség - hat civil szervezet megkeresésére - a korábbiakban úgy nyilatkozott, hogy munkatársaik a szabálysértési eljárások során nem diszkriminálják a romákat.
Emlékezetes, hogy a legutóbbi Arany Sárhányó Díjat a Budaörsi Rendőrkapitányságnak ítélték oda, mivel 50 ezer forintra büntettek egy cigány férfit, amiért elejtette, vagy eldobta a zsebkendőjét. De hírt adtunk olyan esetről is, amikor egy roma férfit azért büntettek meg, mert nem a zebrán ment át ott, ahol nincs zebra.

Forrás: hvg.hu