Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Műholdas követővel kapták el az illegális halászokat

  • 2013. október 29.
  • Pauló Gergő

Éhen halnak a halászok Nyugat-Afrikában, mivel a térségben lévő halzsákmányt az ázsiai piacokon terítik. Csaknem 4000 hatalmas doboz hal volt annak a sierra leone-i hajónak a fedélzetén, amely illegálisan fogott zsákmányát az ázsiai halpiacon akarta eladni.

A halászok már Dél-Korea második legnagyobb városa, Busan felé tartottak, amikor feltartóztatták a hajót a hatóságok. A vámosok 4000 jégen tartott hatalmas dobozt találtak tele hallal. Ez volt az egyik legnagyobb illegálisan csempészett és lefoglalt zsákmány a világon. A járművet régóta figyelték műholdas követővel a hatóságok.

A koreai zászlóval ellátott hajó a mélyszegénységben lévő sierra leonei partok közelében halászott. A nagyüzemi halászat az okozója annak is, hogy a nyugat-afrikai halászok a Guardian tavalyi riportja szerint csak a korábban megfogott halak negyedét tudják kifogni. Az uniós zászló alatt halászó hajók mellett Korea is élen jár a térség illegális halászatában.

Becslések szerint a nyugat afrikai térségben évente csaknem 23,5 milliárd dollár értékben fognak ki illegálisan halakat. Ezek a halak aztán az ázsiai és az európai piacokra kerülnek, miközben a térségben élők szép lassan éhen halnak.

Teljes cikk és forrás: greenfo.hu