Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Korszerű kirándulóhelyet!

  • 2013. január 27.
  • Pauló Gergő

Sepsiszentgyörgy önkormányzata is részt vesz azon az országos szelektív hulladékgyűjtő versenyen, amelyet az Eco-Rom Ambalaje Rt. indított tavaly ősszel. Háromszék megyeszékhelyén kívül még tizenhét nagyváros és a főváros két kerülete is versenybe szállt, hiszen a tét nagy: a szelektív hulladékgyűjtés szempontjából legjobban teljesítő település tizenötezer euró értékű, a piknik-törvénynek megfelelő kirándulóhelyet és egyben az „Újrahasznosítás városa” címet is megnyerheti.

A verseny szeptember elsején indult és hamarosan a végéhez közeledik, február 28-án zárul a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát népszerűsítő akció, ekkor derül ki, hogyan teljesítettek a városok. Októbertől minden városnak jelentenie kell, hogy az adott hónapokban mennyi műanyag-, fém-, papír-, illetve üveghulladékot adtak le. A városlakók a lakóövezetek közelében erre a célra felállított sárga, kék és zöld színű konténerekbe dobhatják be a különválogatott szemetet. Akinek nagyon nagy tételben van a fent említett hulladéktípusok valamelyikéből, a sepsiszentgyörgyi Tega Köztisztasági Vállalat Energia utcai telephelyén adhatja le 8 és 20 óra között, hozzájárulva ezáltal is a város sikeréhez. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy minél több hulladékot gyűjtsenek szelektíven a városlakók, hiszen az egyik szempont az egy főre eső leadott szemétmennyiség mértéke lesz, emellett a szolgáltatás minőségét is pontozzák. Az elbírálás március 20–25-e között zajlik, az eredményhirdetés március 25-e és április 15-e között lesz, ezt követően fogják a kirándulóhelyet kialakítani a nyertes településen. A programszervezők szerint különleges teret fognak építeni, raklapokból lesznek a pihenőhelyek összeállítva, és asztalokat, kerékpártartókat, kerti grillsütőket is felszerelnek, valamint kivetítőt, és a közvilágítást is üzembe helyezik. Eddig a Tega Rt.-nél szeptemberben több mint 45, októberben több mint 47, míg november folyamán majdnem 49 tonna hulladékot sikerült szelektíven összegyűjteni. Tóth-Birtan Csaba, a köztisztasági vállalat vezetője elmondta: nagyon fontosnak tartják a hulladékok szelektíven való gyűjtését, hiszen ahogy a Föld lakossága folyamatosan növekszik, egyre fontosabbá válik a természeti források mértékkel való felhasználása.

Ezek a hulladéktípusok ugyanakkor pénzzé váltható anyagok is, mi értékesíteni tudjuk, ezáltal olyan összegekhez jutva, amelyek kiegészítik a bevételeinket, hosszabb távon pedig akár csökkenthetik a szemételszállítási díjat – mondta a vezérigazgató. Sepsiszentgyörgyön mind a 118 gyűjtőpontnál található valamilyen a szelektív szeméttároláshoz szükséges tároló, valamint a közintézményekbe, iskolákba is ki vannak helyezve.

Forrás: erdely.ma