Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Értékes fémek újrahasznosításának növekedése Svédországban

  • 2012. október 13.
  • Pauló Gergő

Az elektronikus és elektromos termékek széles körben terjednek, ami abból is származik, hogy ezeknek az árucikkeknek egyre rövidebb az élettartama. Mivel bennük felhasználásra kerülő fémek újra felhasználása égetően fontos, a reciklálásnak kiemelt szerepe van.

A Boliden svéd vállalat, amely eddig is ezeknek a fémeknek a kinyerésével foglalkozott, úgy látta, hogy érdemes növelnie a kapacitását. Ez számára azért is vált lehetségessé, mert az Európai Fejlesztési Bank a segítségére sietett. 85 millió euró értékű támogatást nyújtott.

A vállalat nagy lehetőségeket, hihetetlen környezeti és gazdasági hasznot lát a reciklálásban. Meg akarja háromszorozni a termelését, az éves kapacitást 120 ezer tonnára emeli. Ez lehetővé teszi évi plusz 2 tonna arany, 30 tonna ezüst, 15 ezer tonna réz és egyéb fém kinyerését. Egy innovativ technikával ezeknek a fémeknek a kivonása a használt termékből az adott fém kibányászására felhasznál energia 15%-ába kerül csak a cégnek.

A Boliden eddig 800 embert foglalkoztatott, a számukat is növelni tervezi.

Forrás: energiacentrum.com