Eltűnnek az óceáni szemétszigetek?
Folyamatosan csökken az óceánokban felhalmozódó műanyagszemét, annak ellenére, hogy évente hatalmas mértékben kerül ilyen hulladék a vizekbe. A látszólag örömteli hírnek két magyarázata is lehet egy új tanulmány szerint. Az egyik teória szerint a hulladék anyaga apró, észlelhetetlen részecskékre bomlik, a másik elmélet viszont azt állítja, hogy a szemét az óceán mélyére kerül. A spanyol ökológus kutatók azt mérték fel, hogy mennyi műanyagszemét lebeg az óceán felszínén, valamint megvizsgálták a globális műanyaggyártás helyzetét, és a hulladékká vált műanyagok arányát.
Az utóbbi száz évet nyugodtan minősíthetjük műanyagkornak, és a műanyagok mennyiségének növekedésével egyenes arányban nő az óceánba került szemét mennyisége. Az óceáni áramlatok óriási szállítószalagokként viszik tovább a műanyaghulladékot a szubtrópusi területek felé, szemétszigeteket alakítva ki. Így jött létre többek között a leghírhedtebb ilyen képződmény, a Nagy Csendes-óceáni Szemétsziget.
A mostani kutatás vezetője, Andrés Cózar ökológus (Cadizi Egyetem, Spanyolország) és kollégái fel szerették volna mérni, hogy tényszerűen mekkora a szemétprobléma az óceánokon. Ezért 2010-ben kilenc hónapos expedícióra indultak, a Malaspina nevű hajó fedélzetén számos helyről gyűjtöttek vízmintákat, mérték a műanyagkoncentrációt. Mi döbbentette meg őket? Az elmúlt évtizedekben a műanyagelőállítás a többszörösére bővült, így durva előzetes számítások alapján több millió tonna szemétnek kéne lebegnie a vízfelszínen. Ennek ellenére a kutatók becslése szerint az óceánban található műanyaghulladék tömege nagyjából 7000 és 35 000 tonna körül lehet. Mivel a nagyobb méretű műanyagok idővel kisebb részekre esnek szét, a kutatók arra számítottak, hogy rengeteg apró hulladéktörmeléket fognak találni. A várakozásokkal ellentétben azonban alig találtak öt milliméternél kisebb műanyagdarabokat.
A látszólag kedvezőbb eredmények ellenére a kutatók megállapították, hogy a világ valamennyi óceánjában megtalálhatók kiterjedt műanyagszennyeződések, összesen öt nagy felhalmozódást mutattak ki (a Csendes- és az Atlanti-óceán északi és déli részén, valamint az Indiai-óceánon).
Cózar szerint az óceáni áramlatok szállította műanyag a napsugárzás hatására kisebb, mikrométer nagyságú töredékekre aprózódhatott, így szabad szemmel észlelhetetlenné vált. A másik elképzelés alapján a hulladék az óceánfenékre kerülhetett. Mivel a tengeri élőlények többsége a felszíni vizek közelében tartózkodik, ezért az ott lebegő szemét sokkal könnyebben kapcsolatba kerül az élővilággal –mondta Cózar. Másrészt az apróbb halak megehetik a kisebb műanyagdarabokat, amelyeket az állatok szervezete további alkotóelemeire bonthat. Mivel ezek az élőlények fontos ökológiai kapcsolatot jelentenek a planktonok és az apróbb gerincesek között, valamint gyakori zsákmányállatai az ember által is szívesen fogyasztott tonhalnak és kardhalnak, fontos megérteni, hogy milyen módon hatnak a műanyagokszármazékok, az anyagokból esetleg kioldódó toxinok az állatok szervezetére – tette hozzá a kutató.
Forrás: Origo
