Kétezer méteres mélységben az óceánokban lebegő szerves törmelék 5 százaléka már mikroműanyag
Az óceánokban kétezer méteres mélységben lebegő szerves törmelék öt százalékát már a mikroműanyagok adják, aminek messzemenő következményei lehetnek a szénkörforgásra és arra, hogy az óceánok mennyi szén-dioxidot képesek elnyelni a légkörből – állítja egy nemzetközi kutatócsoport.
Shiye Zhao, a jokoszukai Japán Tengeri, Földtudományi és Technológiai Kutatóintézet (JAMSTEC) mikroműanyag szennyezéssel foglalkozó szakembere és kollégái az elsők között összegezték, hogy mennyi mikroműanyag található az óceánok mélyebb, felszín alatti rétegeiben, és a szemcsék viselkedése mennyiben tér el méretük vagy más jellemezőik alapján.
A világ óceánjaiba évente 9-14 millió tonnányi műanyag kerül (a gízai nagy piramis tömege 6 millió tonna), és a mikroműanyagok a földrajzi szélességtől, a parttól való távolságtól, vagy mélységtől függetlenül már szinte mindenhova eljutottak. Ugyanakkor a legtöbb eddigi kutatás szó szerint csak felszínes betekintést adott, és nem válaszolta meg azt a kérdést, hogy mi a helyzet a tengerfelszíntől eltávolodva, több száz vagy több ezer méteres mélységben.
„Tanulmányunk a mikroműanyagok felszín alatti, vízoszlop mentén történő eloszlását tárgyalja, amivel eddig keveset foglalkoztak” – nyilatkozta a Qubitnek Zhao a Nature folyóirat által szerdán ismertetett kutatásról. A szakemberek ehhez 2014-2024 közötti, összességében 1885 mintavételi helyen végzett méréseket összegeztek. Ezek egy része felszíni-felszíniközeli, más részük különböző mélységekben végzett mintavétel volt.
Arra, hogy a vizsgált időszakban miként változott az óceáni mikroműanyagok mennyisége, nem lehet a rendelkezésre álló adatokból következtetni, írta kérdésünkre Zhao, „de az teljesen egyértelmű, hogy nagy mennyiségű mikroműanyag hatol be az óceán belső rétegeibe”.
A kisebb mikroműanyagok veszélyesebbek lehetnek
A kutatás eredményei szerint a partközeli területeken, amik a szárazföldtől kevesebb mint 200 tengeri mérföldre találhatók, 30-szor annyi mikroműanyag van, mint a nyílt tengeri, a parttól 200 tengeri mérföldnél messzebb elhelyezkedő régiókban – előbbinél köbméterenként 500, utóbbinál 16 szemcsével lehet számolni. Ez a drasztikus különbség arra utal, hogy a partmenti területek az óceáni szemétszigetekhez hasonlóan olyan régiók, ahol jelentős mértékben felhalmozódhatnak a mikroműanyagok.
Grafika: Tóth Róbert Jónás / Qubit
Az elmúlt években a kutatók, a média és az óceáni hulladék feltakarításával próbálkozó vállalkozások figyelme elsősorban a nagy csendes-óceáni szemétszigetre és négy másik, óceán közepi szemétfoltra irányult. Ezeket a szemétszigeteket a szél által hajtott óceáni köráramlások (gyre) terelik össze, amikből kettő-kettő található az Atlanti- és Csendes-óceánban és egy az Indiai-óceánban. Ezekben Zhao és kollégái szerint sokkal több a nagyobb méretű mikroműanyag, mint a többi óceáni régióban, legalábbis ha a vízoszlop felső 100 méterét nézzük, mélyebben ugyanis nincs különbség.
Grafika: Tóth Róbert Jónás / Qubit
Bár a partvidékek közelében rengeteg a mikroműanyag, ahogy mélyebbre megyünk ezeken a sekélyebb területeken, úgy csökken a mennyiségük. Ez a kutatók feltételezése szerint annak köszönhető, hogy ezekben a régiókban nagyobb az óceáni biológiai produktivitás, így a mikroműanyag-szemcsékre egyszerűen több ásvány rakódik rá, ami miatt gyorsabban lesüllyednek az aljzatra. A nyílt óceánban más a helyzet: egyes területeken, mint a Mariana-árok, 6800 méteres mélységben köbméterenként egészen elképesztő mennyiségű, 13 500 mikroműanyag-szemcse fordul elő.
A legtöbb mikroműanyag a Föld északi féltekéjének szubtrópusi, 30. szélességi fokhoz közeli területein úszik az óceánok felszínén vagy a vízoszlop felső hatvan méterében. Az Atlanti-óceánban, ahonnan a legtöbb mérés származik, az óceán felső 200 méterében köbméterenként átlagosan 2200, kis és közepes méretű mikroműanyag szemcse található, amik össztömege 12 és 21 millió tonna közé tehető.
Műanyagszemét-tenger Honduras partjainál 2017 szeptemberében
A kutatók az óceáni mikroműanyagokat 1 mikrométertől 5 milliméterig terjedő műanyagszemcsékként definiálják, és két csoportra osztják: kisebb, 1-100 mikrométeres, és nagyobb, 100-5000 mikrométeres mikroműanyagokra. „A nagyobb mikroműanyagokhoz képest a kisebb mikroműanyagok viszonylag egyenletesen oszlanak el a vízoszlopban és hosszabb életűek, ami miatt a tengeri élővilág jobban ki van téve a hatásuknak” – írta Zhao, azaz a kisebb szemcsék emiatt nagyobb kockázatot jelenthetnek.
Még a klímaváltozásra is kihathatnak a mikroműanyagok
A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy az óceánokban lebegő szerves törmeléknek (particulate organic carbon) már mérhető részét teszik ki a mikroműanyagok: 30 méteres mélységben csak 0,1 százalékát, 2000 méter mélyen viszont már 5 százalékát. Eközben a kutatók szerint arra lehet számítani, hogy a mikroműanyagok lebegő törmeléken belüli aránya csak nőni fog.
Mivel a kisebb méretű mikroműanyagok hosszabb ideig vannak jelen az óceánban, részévé válhatnak a biológiai folyamatoknak. Így bekerülhetnek a felső, fényben gazdag vízrétegekből a mélyebbek felé hulló, szerves anyagokból álló „tengeri hóba” – ezt az energiaátadási folyamatot nevezik az óceán biológiai szénpumpájának. Ezáltal a mikroműanyagok hatással lehetnek az óceáni szénkörforgásra is.
„A mikroműanyagok beépülése ezekbe a tengerihó-szemcsékbe megváltoztatja a süllyedési sebességüket, ami miatt csökken a biológiai szénpumpa szénmegkötő hatékonysága” – írta kérdésünkre a kutató, vagyis az óceán kevesebb, emberi tevékenység során keletkező szén-dioxidot képes megkötni. Ez annak fényében nem túl jó hír, hogy az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) szerint az óceánok a légkörbe juttatott szén-dioxid 31 százalékát nyelik el. Ha a mikroműanyagok miatt ez valamelyest csökkenne, több maradna a légkörben az üvegházhatású gázból, potenciálisan növelve a felmelegedés mértékét.
A kutatás az óceáni mikroműanyag-szennyezés felmérésnek eddigi hiányosságaira és nehézségeire is rávilágít. Ez eleve nem könnyű feladat, mivel a szemcsék különböző méretűek, alakúak és összetételűek, így mind a mintavétel, mind a minták kiértékelése technikai kihívásokat támaszt. Annak érdekében, hogy pontosabb képet kapjunk a napról napra fokozódó problémáról, a kutatók egységes mintavételi és elemzési módszertan kidolgozását sürgetik.
A jövőben a mikroműanyag-szennyezés monitorozásában autonóm, optikai szenzorokkal felszerelt drónok is segíthetnek, de Zhao szerint érdemes lehet átnézni és újraelemezni a gyűjteményekben már meglévő óceáni mintákat is, amikből rengeteget gyűjtöttek az elmúlt ötven évben a biológiai szénpumpa vizsgálatára. Ezek, valamint további mérések és kísérleti vizsgálatok a következő években feltárhatják, hogy milyen hatást gyakorolnak a mikroműanyagok a szénkörforgásra és bolygónk éghajlatának jövőjére.
Forrás: qubit.hu
Kép: Helyi lakosok, környezetvédelmi szakemberek és kormányzati tisztviselők takarítják az indonéziai Kedonganan strandját 2024 decemberében Fotó: KEYZA WIDIATMIKA/NurPhoto via AFP
