Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Betétdíjmentes ország

  • 2009. november 13.
  • szerk
Szerző: 
Szilágyi László

szili_k_120_01Hétfőn elfogadták a termékdíj törvény módosítását, de a mindenható kereskedelem és a a csak az ő érdekeit figyelő italgyártók ezt meg sem várták. Ők biztosra mentek, már hónapokkal ezelőtt elkezdték a felkészülést a betétdíj utáni világra. Az lesz majd a szép!

A maradék újratöltős csomagolások is hamarosan el fognak tűnni. Konkrét információnk vannak arról, hogy a legnagyobb italgyártó is kivonja újratölthető palackjait a piacról, Nyugat-Magyarországon ezt már meg is tette, most "tesztelik" a fogyasztókat.

 

Vajon mi lesz a teszt eredménye? Fogyasztók ezrei hálás leveleket írnak majd a vendégkönyvbe, amelyben leírják, hogy tulajdonképpen mindig eldobó csomagolást szerettek volna, de eddig nem találtak?

 

"Kedves Kóla! Végre kivonták azokat a rohadt, koszos visszaváltható palackokat, amiket úgy utáltunk, és milyen hülyeség, még pénzt is adtak érte, miután álldogáltunk egy kicsit hátul az esőben, és vártuk a visszaváltó munkatársat, hogy méltóztasson kinyitni az ablakot!"

 

"Köszönjük! Ezután kettőt veszek mindenből, mert nagyon finom a kóla! Eddig is finom volt, de a visszaváltható palackban kicsit kesernyés volt, vagy nem is tudom, túl cukros! Iszunk, amennyit bírunk, és majd szépen szelektálunk! Nálunk mindenki környezetvédő!"

 

"Azt figyeltem meg magamon a teszt folyamán, hogy a barátnőm is okosabb, mióta eldobó csomagolásban veszem neki a kólát. Köszönjük!"

 

A teszt során ilyen bejegyzések biztosan nem lesznek:

 

"Ha kiszáradok, se veszek maguktól semmit, mert arcátlanság, amit művelnek az egész világon! Tökéletesen felesleges, egyértelműen egészségtelen, kimondottan ihatatlan löttyöt árusítanak, felháborító reklámkampányokkal hülyítik az embereket, és most még kivonják az egyetlen normális csomagolási típust is! Szégyelljék magukat!"

 

"Nekem ne dumáljanak társadalmi felelősségvállalásról, amíg milliárdnyi szeméttel árasztják el az országot!"

 

"Anyátokat teszteljétek!"

 

Láttunk már ilyet. Amikor a másik kedvenc kólás cég rendkívül gusztusos kampánnyal kivonta a többutas palackjait, minden eljárást megnyertünk (versenyjogi, fogyasztóvédelmi, reklámetikai, sőt némi spéttel a környezetvédelmi hatóság is megmozdult), de mi lett az eredménye? Semmi. És az állam számára ez nem jelentett, nem jelent semmi skrupulust.

 

A legszebb a Nagy Tesó új kampánya, amin sok kreatív sokat dolgozhatott. Büszke "Betétdíjmentes termék" felirat díszeleg a szép reklámújságokban, zöld levél van mellé téve, mert igazán környezetvédő, sőt fogyasztóvédő gondolat így árusítani a mai Magyarországon, ahol ilyen termékdíjas szabályozást képesek elfogadni választott képviselőink. Ez nyilvánvaló válasz a másik hipiszupi lánc "környezetvédelmi betétdíjára", ami minden, csak nem betétdíj. Levásárolhatod a beépített díját a koszos palackodnak, ha bebizonyítod, hogy ott vetted, és álldogálsz egy kicsit a visszaváltóban.

 

Már ma is az a helyzet, hogy gyakorlatilag nincsen a boltban visszaváltható csomagolású gyümölcslé, tej, pezsgő, ásványvíz, most nullára írják az üdítőt, a bor- és sörpiacon pedig folyamatos a leromlás. Így már az sem tud környezetbarát módon vásárolni/élni, aki erre törekszik, lassan képtelenség elkerülni az eldobó csomagolásokat.

 

A kereskedők eddig is azt csináltak velünk, amit nem szégyelltek, de ezután már termékdíjat sem kell fizetniük. Ez lett a sokat hangoztatott megosztott felelősségből: a kereskedőnek semmiért nem kell felelősséget vállalni. A gyártónak fizetni kellene, de vannak jótét lelkek, akik némi díjért átvállalják a felelősséget. A fogyasztó? Az fizet: a gyártók és a forgalmazók viselkedése miatt a fogyasztóknak kell fizetni a csomagolást és a szemétdíjat is, miután megvették a "betétdíjmentes termékeket" ebben a betétdíjmentes országban.

 

 

Támogatta Izland, Liechtenstein és Norvégia, az EGT Finanszírozási Mechanizmuson és a Norvég Finanszírozási Mechanizmuson keresztül.

 

EEA_GRANTS_ANGOLNFUKVVMNORWAY_GRANTS_ANGOL