Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Így vásároljon környezettudatosabban, ha nem jut el hulladékmentes boltba

  • 2020. április 10.
  • Enikő
Nem mindenkinek van lehetősége eljutni hulladékmentes boltokba, mivel még mindig nagyon kevés van belőlük az országban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne ügyesen megoldani minimális csomagolással a bevásárlást hagyományos boltokban is – erre adunk néhány tippet.

Keresse a papírt és az üveget!

 

Bár ma már nagyjából mindent műanyagcsomagolásban találhatunk meg, azért akadnak olyan termékek, amelyeknél maradhatunk a papírcsomagolás és az üvegcsomagolás mellett. Ilyen lehet néhány édesség például, vagy – ha már az üdítők nem is, de a – sör: vegyen inkább üvegeset, ne dobozosat, ezzel sokat segít a környezeten. Ugyanígy lehet papírt választani a zabnál, a cukornál, a tésztánál, de az olyan meglepő termékeknél is lehet ilyen választásunk, mint például a fagyasztott spenót, vagy a különböző sajtok, csak körül kell nézni egy kicsit, mielőtt reflexből vásárolnánk.

 

Tanulja meg, mely műanyag a legkárosabb!

 

A PVC, vagyis poli(vinil-klorid) tartalmú műanyagokat általában gyerekjátékoknál, mogyoróvaj-dobozoknál és néhány csomagolóanyagnál alkalmaznak, a polisztirol, amely káros lehet az idegrendszerre és az agyra, jellemzően az egyszer használatos műanyag evőeszközökben és az eldobható ételdobozokban található meg. A polikarbonáttal sem járunk jól, ezzel a fémdobozokban, sportüdítős flakonokban és ketchupos flakonokban találkozhatunk. Ezek közül mind rendkívül káros az egészségre, és érdemes őket elkerülni. A legtöbb csomagolás jelöli valahogy, hogy milyen műanyagból készült, érdemes ennek utána járni, és kerülni azokat, amelyek a legrosszabbak közé tartoznak.

 

Olyan mennyiségben vásároljon, amit biztosan elfogyaszt!

 

Minél nagyobb kiszerelést választ, annál kevesebb a csomagolóanyag, ez egyértelmű, és jó taktika is. Viszont érdemes azzal is számolni, hogy azt az élelmiszert tényleg el fogja-e fogyasztani, vagy végül élelmiszerhulladékként végzi, ami megint nem túl jó megoldás. Éppen ezért gondolja át, mennyi a reális mennyiség, amit még biztosan meg fog enni, és akkora kiszerelést vásároljon, így elkerülheti mindkét végletet.

 

A klasszikus: vigyen magával táskát!

 

Ez unalomig ismételt tipp, de még mindig látni olyanokat, akik a banánt és az almát is műanyag zacskóba csomagolják. Az olyan műanyagokat, amelyeket egy kis odafigyeléssel és előre készüléssel el lehet kerülni, semmiképpen se vásárolja meg. Ha mindig elfelejti, készítsen be a táskájába vagy az autójába ilyen táskákat, így garantált, hogy mindig lesz önnél egy, ha szükség van rá. Szerencsére a nagyobb szupermarketek eladói is hozzászoktak már a műanyagzacskó nélküli vásárlókhoz, így attól sem kell félnie, hogy valaki rossz szemmel néz majd önre emiatt.

 

forrás: https://nrgreport.com/cikk/2020/04/08/igy-vasaroljon-kornyezettudatosabb...