Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Így hazudnak nekünk a reklámok: csak kamu a sok akció

  • 2013. november 24.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

A magyar reklámok ötöde jogsértő, sokuk tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot mutat. A legtöbb problémás hirdetés a szórólapokon, plakátokon, és a reklámújságokban jelenik meg - derül ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) frissen publikált jelentéséből. A (vizsgált) akciós hirdetések fele átverésnek bizonyult, nem volt igaz a "99 százalékos gyógyulási arány", de a "magyar termék" sem mindig annyira magyar. Szexfronton viszont nagyot javult a helyzet.

Idén február és augusztus között ellenőrizte a hazai reklámokat, hirdetéseket, pontosabban azok valóságtartalmát a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségeivel. 

A vizsgálat keretében a felügyelőségek összesen 1890 ellenőrzést folytattak le, ezek közül 366 reklámban találtak jogsértést. Az eredmény összességében 19 százalékos "kifogásolási arányt" mutat, ez egyébként némi javulást jelent az egy évvel korábbiakhoz képest.

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat

Úgynevezett tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot 71 esetben állapított meg a hatóság. 

A kedvezmények, akciók ellenőrzésére idén is kiemelt figyelmet fordítottak a vizsgálat során, hiszen a fogyasztók még mindig az akciós hirdetésekben található információk - így például a termékek ára, mennyisége, tartozékai- alapján tájékozódva hozzák meg leginkább döntéseiket. Ezt igazolta, hogy a fogyasztóvédők a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt indult eljárások több mint felét akciót hirdető reklámokkal kapcsolatban folytatták le. Talán nem meglepő, hogy az akciók felében (55 százalékában) jogsértést mutattak ki.

Az NFH vizsgálata szerint még mindig vannak problémák az árak feltüntetésével. A hirdetők sokszor nem jelölik az egységárat (például a 3,8 kilogrammos mosópornál a kilogrammonkénti árat), de sokszor hiányzik a bruttó, vagy a forintosított ár feltüntetése is. 

Megtévesztő magatartást 14 esetben kifogásoltak a felügyelőségek. 

A teljes cikk itt olvasható.

Forrás: Pénzcentrum.hu