Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Humusz Batyu kóstoló

  • 2014. november 07.
  • Csilla
Szerző: 
Csilla

Az idei évben alakult meg a Humusz bevásárlóközössége, a Humusz Batyu. Szerdán - kóstolással egybekötve - az érdeklődőknek lehetőségük nyílt megismerkedni a termelőkkel és termékeikkel.

November 5-én délután a Humusz Ház megtelt élettel és étellel: megállás nélkül jöttek-mentek, akiket a hasuk és ízlelőbimbójuk csalogatott a kóstoló helyszínére. Nem is kellett sok idő ahhoz, hogy a termelők által bemutatásra kínált sok finomság elfogyjon. De ne rohanjunk előre, kezdjük azzal, hogy miért is került megrendezésre ez a termékbemutató!

tömeg

A Humusz Szövetség már a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a tudatos fogyasztás fontossága és gyakorlata minél szélesebb körben elterjedjen, szemléletformáló tevékenységek során számos környezetbarát alternatívákat mutattak be. A Humusz Batyu bevásárlóközösséggel viszont konkrét lehetőséget kínálnak azoknak, akik ki akarnak törni a fogyasztói társadalom által ránk erőltetett vásárlói szokásokból, és a saját és a közjó érdekében változtatni szeretnének.

nyami

A nagyüzemi gyártás jellemzője a gyors, nagy mennyiségű, olcsó, de ízetlen, rossz minőségű áru előállítása. Szerdán boldog felkiáltásokat lehetett hallani, miután sikerült az ételek ízét újra felfedezni: „Jé, ez a kakaós csiga tényleg kakaós!” A helyi termelőktől vásárolt ételek nemcsak ízletesebbek, de környezetbarátak is, mivel vegyszermentesen készülnek, és jóval kevesebbet utaznak, a termelőkkel pedig személyesen is fel lehet venni a kapcsolatot. Kikkel is találkozhattunk, és milyen finomságokat kínáltak?

szósz

érd

gyümilé

A Zsámboki Biokert asztalánál különleges salátafajtákkal ismerkedhettünk meg, valamint lehetőségünk nyílt megkóstolni különféle szószokat (salsa, padlizsánkrém, pesto, stb.). A Panelpéknél a kifli fantasztikus volt, mégis a burgonyás kenyér vált személyes kedvencemmé. Érdről az Érdenkerti savanyúság és a Csengő Tej mutatkozott be, itt csalamádét, kovászos uborkát, aszalt tőzegáfonyát, vajkrémet, fűszeres sajtokat próbáltunk ki, mondanom sem kell, egyik sem okozott csalódást. A Finom Gyümölcslé pedig tényleg finom! Emellett a termelőkkel is tapasztalatot cseréltünk, minden kérdésünkre készségesen válaszoltak. A kóstoló után a Casablanca ismert mondata jutott eszembe: "This is the beginning of a beautiful friendship."

kóstoló

Az érdeklődőkkel való beszélgetések során kiderült, hogy bár hasonló kezdeményezésekre lenne igény, mégis kevesen tudják, hogy léteznek bevásárlóközösségek. A Humusz a következő ÚjraSzedve lapszámban ezt a kérdéskört taglalja, ajánljuk figyelmetekbe!

Addig is adódik lehetőség a tájékozódásra, például a Humusz Batyu honlapján, ahonnan megtudhatjátok, milyen termelőkkel állunk még kapcsolatban.
A bevásárlóközösséghez is egyszerűen csatlakozhattok; a Humusz Szövetség Pártolótagságába való belépés a feltétel. Az éves tagsági díjért (5.000 Ft) a bevásárlóközösséggel kapcsolatos ügyeket intézzük, igyekszünk új kategóriákat, termékcsoportokat felkutatni és alapvetően mindent megtenni, hogy mindkét félnek megérje a közösségi vásárlás! A rendszer pedig nagyon egyszerű: a meghatározott napig leadott rendeléseket a termelők a megadott napon szállítják, az árut pedig személyesen vehetitek át a Humusz Házban.