A hulladékszállítás újra téma volt a Fővárosi Közgyűlésben

Már a szerdai közgyűlés előtt előkerült a hulladékszállítás ügye, melyről a nap folyamán döntés is született.
Keszthelyi Dorottya a közgyűlés előtti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a budapesti hulladékszállítást végző MOHU „járatoptimalizálása” miatt a hulladékszállító autók a korábban megszokott hajnali időpont helyett később viszik el a hulladékot, ezzel nehezítve a közlekedést, a járatok átszervezése miatt pedig különböző pótlékokat vonhatnak el a dolgozóktól.
Mint mondta: fontos, hogy ne sérüljenek a munkavállalói érdekek, és az eddigi pótlékok megmaradjanak a munkavállalóknál, ezért a DK kiáll a munkavállalói érdekek és a budapesti közlekedés akadályozása nélküli járatoptimalizáció mellett.
Emellett a DK fővárosi képviselője felhívta a MOHU figyelmét, hogy a budapestiek nem maradhatnak zöldhulladék elszállítására rendszeresített zsákok nélkül, és a zöldhulladék elszállítását terjesszék ki az év minden hónapjára, hogy a zsákok ne maradjanak hónapokig a közterületeken.
A közgyűlésen a képviselők többsége Gál József (Podmaniczky Mozgalom) javaslatára úgy döntött, a főpolgármesternek meg kell keresnie az illetékes minisztériumot és a MOHU-t, hogy a hulladékkoncesszor úgy alakítsa ki a budapesti hulladékszállítás menetrendjét, hogy figyelembe veszi a fővárosi közlekedési helyzetre gyakorolt hatást és minimálisra szorítja a reggeli csúcsforgalomban okozott zavart.
Forrás: dontwasteit.hu