Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hulladék nélkül gazdagabban

  • 2017. január 23.
  • sklania
Kevesebből jobban élni? Ez a kérdés sok embert foglalkoztat, ugyanakkor többségük nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. A megvalósításban segít a Hulladék nélkül gazdagabban című könyv, amely számos jó ötlettel, tippel szolgál, miközben pozitív példákat is bemutat, ki és milyen módszereket alkalmaz, hogy csökkentse életvitele költségeit.

A könyv hasznos tanácsokat adhat azoknak, akik szeretnék a hulladéktermelésüket minimalizálni és így pénzt megtakarítani, a napi vagy a havi kiadásokon faragni, tudatosan vásárolva ésszerűen beosztani a pénzt, hogy meg is maradjon belőle hó végére. Az OzoneNetwork  Egyenlítő c. műsorának mai vendége  Baranyi Róbert, a könyv szerzője, környezetvédelmi szakjogász a kukába dobott háztartási szemét mellett hulladéknak tekinti az elpazarolt energiát, a feleslegesen elköltött pénzt, a szekrényben vegetáló ruhadarabot éppúgy, mint a meddő vitára fordított időt is.

Az író azt vallja, a hulladék szinte teljes visszaszorítása szinte lehetetlen küldetés, de egy kis odafigyeléssel egyes elemeket be lehet építeni a hétköznapi életünkbe. Ilyen az, hogy a hétköznapi fogyasztást csökkenteni kell. Ehhez egy remek ötlet, ha nem vásárolunk vagy rendelünk olyan ételt, amely műanyag csomagolással van ellátva. Vagy az, hogy a bolti palackozott ásványvizek megvásárlása helyett víztisztítót használunk. Az élelmezésemhez szükséges alapanyagokat pedig lehetőleg ne a szupermarketekben hanem a termelői piacokon szerezzük be, így többé nem lesz szükségünk műanyag zacskóra.

 A hulladéktermelés visszaszorítása nem csak a környezetvédelem miatt fontos, szükségszerűen együtt jár azzal, hogy az embernek több pénze maradjon. Baranyi Péter úgy fogalmaz, mint ahogy a gyógyszernek is van mellékhatása, a hulladék visszaszorításának is, ez pedig az egyre gyarapodó bankszámla. 
 

 

Forrás:

http://greenfo.hu/hirek/2017/01/12/hulladek-nelkul-gazdagabban